Egy Weasley-be esve (Fred Weasley ff)

20. rész -Hazafele

Ez után az incidens után mondtam a lányoknak, hogy inkább menjünk be, akiknek nem mondtam az okot, csak siettettem őket, hogy húzzunk már be. Most tényleg azon gondolkozok, hogy Márk most miért ilyen velem? Tegnap megvédett. Ma még nem is piszkált, és most is megvédett, amikor Dénes piszkált. Mi ütött belé? Hirtelen jó fej lett? Mindegy. De nekem ez nagyon fura. Beszélnem kell Hannával, mondott-e valamit, hogy hirtelen "megkedvelt".

Mikor végeztem minden órámmal, elköszöntem a lányoktól, és indultam az osztályból egyenesen le a lépcsőn. Az aula tök üres volt, így a halk folyosón csak a bakancsomnak a sarka hallatszott, ahogy hangosan üti a padlót. Az ajtó elé érve, láttam, hogy Hanna már ott van kint. Hallottam lépteket mögöttem, de nem néztem meg, mert akkor simán nekimentem volna az üveg ajtónak. Kilépve az ajtón, figyeltem, hogy a havas lépcsőn seggre ne essék.

-Szia, Hanna. -köszöntem neki.

-Szia. -köszönt, majd a vállam felé nézett, és intett egyet a mögöttem állónak. -Szia, Márk.

Mi van? Márk az aki mögöttem van? Ez mindenhova követ? Hátra fordultam, és biccentettem egyet a fejemmel.

-Sziasztok. -mosolygott kedvesen.

-Szia. -köszöntem.

Hazafelé sétáltunk, mert anya csak elhozott minket, viszont nem jött értünk. De nagyon kíváncsi voltam, így muszáj voltam rá kérdezni.

-Hanna. -szólaltam meg a már bazira kínos csend közepén. Felém fordította a tekintetét. -Te meséltél, vagy mondtál rólam valamit Márknak?

-Hát ez az...... Hogy egyáltalán nem piszkál.

-De hiszen ez jó, vagy nem? -kérdezte, közben felhúzta a szemöldökét.

-De.... Vagyis nem tudom. Fura, hogy nem piszkál, és ha valami van, inkább megvéd, minthogy piszkálna.

-Mikor védett meg?

-Tegnap..... és ma. -ránéztem a húgomra, hogy esetleg változtak-e az érzelmek az arcán, nehogy emiatt legyen féltékeny. Mert nekem Márk nem jelent semmit.

-De miért kellett? -kérdezte, de mielőtt még válaszolni kezdtem, elkezdett csörögni a telefonom, és a csendes utcát belepte az én csengőhangom.

-Várj.... -mondtam Hannának. -Apa az.

-Hi dad! /Szia, apa! /-köszöntem a telefonba.

-Hi Samie! /Szia, Samie!/-köszönt vissza.

-Is something wrong? /Valami baj van? /-kérdeztem kicsit aggódva. Mert ha hív, akkor általában este szokott, nem napközben.

-No. I just wanted to say something. /Nem. Csak mondani akartam valamit. /-mondta.

-I'm listening. /Hallgatlak./

-So, they let me go home sooner. So nőt only will we meet on the weekends, I can go as early as Thursday, and we can already meet as early as Friday. /Szóval, hamarabb hazaengedtek. Tehát nem csak hétvégén találkozhatunk, mehetek már csütörtökön, és pénteken már találkozhatunk. /

-Oh, that's great! /Oh, ez nagyszerű! /-sikongattam a telefonba.

-Is Hana next to you? /Hanna melletted van? /-nem nagyon tudja ki mondani helyesen a magyar neveket, így azt, hogy Hanna, úgy mondja, hogy Háná. Olyan cuki azzal az akcentussal.

-Yes, she is here. /Igen, itt van. /-mondtam.

-Do you give her the phone? /Odaadod neki a telefont? /

-Yes, sure. /Igen, persze. /

-Hanna téged keres apa. -adtam a kezébe a telefont.

Egy kis ideig beszélgettek.

Az út hazafelé csendesen telt, nem volt miről beszélgetnünk. Illetve, hogy Márk fura lett, de azt már kiveséztük az elején. Így csendben sétáltunk hazafelé. Én nézelődtem, mintha még nem láttam volna ezt a környéket, csak lassan 2 éve, hogy mindig erre járok haza. Hanna meg, mint egy igazi tini, egész úton a telefonját nyomkodta. Előbb vagy utóbb tuti, hogy elrontja a szemét, annyit nyomkodja azt a szart.