Az éjféli nap fiai /Befejezett/

20. Egy éjszaka a paradicsomban/ 1. rész

Sziasztok!

Mint már korábban is említettem, nagyon hosszúnak ígérkezett előzetesen is a 20. rész, így úgy gondoltam, a könnyebb olvashatóság miatt kettészedem, és megosztom veletek az első részét. Remélem, így is elnyeri a tetszéseteket, jó olvasást hozzá. :)

- Melyik állna jobban szerinted? Ez? – tartottam a kamera felé egy szűk nyakú, fekete csipkével díszített felsőt és egy bő szabású, farkasokat ábrázoló pólót. – Vagy ez?

- Uh, egyik sem – húzta el Matleena a száját látványosan a videóhívás másik felén. – Az elsőben úgy néznél ki, mint egy apáca, a másodikban pedig minden vagy, csak dögös nem. És mi mást is szeretnénk ma este, minthogy a mi Annink a város legszexibb metalpipijeként tündököljön a színpadon, és az a hogyishívják srác még jobban belebolonduljon.

- Jukka – emeltem égnek a szemem, mire barátnőm türelmetlenül ciccegett.

- Jó, na, tudom. Mutasd, mid van még.

Nagyot sóhajtottam, feltápászkodtam az ágyról, ahová a szekrényem tartalma ideiglenesen kiköltözött, és nekiláttam, hogy az utolsó néhány fiókot is feltúrjam. Nem gondoltam volna, hogy a koncert napján a legnehezebb dolgom a megfelelő fellépőruha kiválasztása lesz, de most, hogy a szobám háborús övezetté változott, és majd egy órányi keresgélés után semmire sem jutottam, kezdett igazán elfogni a pánik. Leena azt hitte, hogy Jukka miatt akarom így kicsípni magam, de ez csak részben volt az igazság. Nem csak neki akartam tetszeni, hanem egész Kajaaninak, mindannak a háromszáz embernek, akik facebookon jelezték, hogy részt fognak venni az eseményen. A mai estén a város legnépszerűbb metalbandájának tagjaként fogok bemutatkozni a színpadon. Én, Anni Solberg a legjobb gitáros és énekes, Jussi mostohahúgaként és az SoMS hegedűseként fogok tündökölni, és ezzel Kajaani elsőszámú metalladyjévé avanzsálni. Én leszek az egyetlen lány a helyi metalscene-ben, aki egy zenekar tagja lett, és a híres Pentagramban is megmutathatja a tudását.

Nagy volt hát a nyomás, de most mégis a ruhakupacok alatt lapuló hegedűmre gondoltam a legkevésbé. Ráérek még rettegni, ha majd bő tizenöt perc múlva elindulunk a klub felé, hogy mindent előkészítsünk a másfél óra múlva kezdődő koncertre.

- Feladom, Leena – rogytam megadóan az ágyra néhány percnyi keresgélés után. – Semmi jó cuccom nincs már itt Kajaaniban, mindent vagy eladtam, vagy kidobtam. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer újra a Pentagramban kötök ki, ráadásul fellépőként!

- Fel a fejjel, csajszi – nyugtatott a barátnőm. – Még van nem egészen tíz perced, hogy kitaláld.

- Kösz az együttérzést – vágtam magam durcásan hasra. – Le fogok bőgni.

- Arra pedig igazán kíváncsi lennék – cukkolt a vonal túloldalán lévő, és ismertem már jól, hogy tudjam, csak jó kedvre akar deríteni. – Nem akartok Helsinkibe is eljönni lebőgni?

Már éppen visszavágtam volna neki, amikor kopogtattak, és választ sem várva Jussi bedugta szőke fejét az ajtónyílásba.

- Hogy állsz? – kérdezte, de az elkeseredett arckifejezésemet látva elnevette magát. – Ezek szerint nem túl fényesen.

- Helló, Jussi! – kiáltotta valahonnan a ruháim között Leena, mire az említett elmosolyodott.

- Szia, Leena! – A kijelzőre néztem, és nem kerülte el a figyelmem, hogy barátnőm szeme lelkesen felcsillan a bátyám hangja hallatára. Sosem találkoztak még személyesen, de valamiért az a benyomásom támadt, hogy Matleena nagyon is kedveli róla mesélt történeteimből és a rövid, néhány szavas beszélgetésekből a tesómat. Imádta a zenészeket, és biztos voltam benne, hogyha Helsinkibe költözünk, rá fog mozdulni Jussira. De ha így történne, egyáltalán nem bánnám. Leena pont az a vagány lány volt, aki lelket és némi önbizalmat tudna önteni a bátyámba.