Egy haláleset, ami annak idején felkavarta Kajaani, a békés finn kisváros életét. Egy haláleset, ami balesetnek tűnt, ám négy fiatal tudja, hogy a valóság nem is állhatna ettől messzebb. Vajon rejtve tudják tartani az igazságot mindenki elől?
Alek...
Ne haragudjatok, hogy ilyen sokára hoztam Jussi kalandjainak újabb fejezetét, de a nyaralás és egyéb dolgok miatt egyszerűen alig maradt időm az írásra. Viszont most egy csaknem 3000 szavas fejezettel igyekszem kárpótolni Titeket, kedves megmaradt Olvasóim, remélem, izgalmasnak találjátok majd. :) Ezenkívül már csak egyetlen egy fejezet lesz, ami lezárja a különkiadást és ezáltal az egész történetet is. Még egy érdekesség, hogy idén nyáron Norvégiában voltam nyaralni, és majdnem jártam Moldéban is, ahol, ha még emlékeztek, az epilógus is játszódott 20 évvel az események után. Még gyönyörűbb volt annál,mint amilyennek elképzeltem, és amik alapján a fejezetet is írtam, itt hagyok nektek is egy képet a környékről. :) Nektek volt már olyan, hogy egy olyan helyre jutottatok el, ahol egy történetetek játszódott, és még nem jártatok ott korábban?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jussi arcát a hideg ablaküvegnek döntve ébredt a rémálmokból, amelyekben Aleksi újra és újra halálra késelte. Még elevenen élt benne az álombéli saját, élesen csengő üvöltésének hangja, és szinte sértette a fülét a némaság, ami körülvette. Feljebb csúszott az autó kopott ülésén, és a szíve azonnal őrült erővel kezdte verni a bordáit, ahogyan szétnézett. Az autó egy sötét, üres garázsban állt, ahová csak a garázsajtó és a mellette levő, a szabadba vezető kijárat résein szivárgott be némi fény. Káoszra és feszített tempójú menekülésre számított a törvény emberei elől, és ez a csend és magány halálra rémítette.
Reszketve nyitotta ki a kocsiajtót, egy pillanatra azt vizionálva, hogy zárva lesz, és rekedten szólt bele a térbe. A szavai visszapattantak a falakról, és csak most realizálta, hogy mennyire éhes és szomjas valójában. Az utóbbi napok és hetek történései teljesen kicsinálták a szervezetét, és a ruhái szinte lógtak rajta, akár egy madárijesztőn. Ebben a pillanatban is, hiába volt farkaséhes, úgy érezte, egy falat se menne le a torkán. Éhségtől és a kimerültségtől a helység egyetlen ajtajához botorkált, és lenyomta a kilincset. Tudta, hogy akármilyen borzalmas állapotban is volt, meg kellett találnia a két férfit, akik idehozták. Az elrablóit, ahogyan magában nevezte őket, még ha önként is szállt be velük az autóba. Fogalma sem volt, hogy hol lehettek és milyen messzire juthattak, amíg ő aludt, de abban biztos volt, hogy egyre távolodtak Kajaanitól. Most kellett rávennie ezt a két fickót arra, hogy forduljanak vissza, és menekítsék ki Annit arról a borzasztó helyről, amíg még lehetett.
Az ajtó nyitva volt, és a szabadba lépve hűs szellő és ragyogóan tiszta ég fogadta. A nap alacsonyan járt a horizonton, és a földre rajzolt hosszú árnyékokból úgy saccolta, hajnali négy-öt óra körül lehetett. Hunyorognia kellett egy pillanatra, de a szeme lassan hozzászokott a fényhez, és egy nyír- és fenyőfákkal szegélyezett tágas udvart és néhány vörös falú és fehér ablakú faházat pillantott meg. Mélyen beszívta a levegőt, és igyekezett nyugalmat erőltetni magára. Fogalma sem volt, hogy hol lehetett, de titokban reménykedni kezdett, hogy ez lesz az a hely, ahol a következő időszakot átvészeli addig, amíg vissza nem térhet Kajaaniba. A környék csendes volt, és nyugalmat árasztott, pont, amire megtépázott idegrendszerének szüksége volt.
