Az éjféli nap fiai /Befejezett/

31. Újra együtt (16+)

Sziasztok!

Ezzel a fejezettel el is érkeztünk volna a finálé első részéhez, amiben egy rég nem látott karakter fog visszatérni. Mit gondoltok, ki lehet az? :P Ha elolvassátok, megtudjátok. :)

Szerintem ismét egy elég felkavaró fejezetről van szó, amiben nem spóroltam a káromkodással, és tudom, hogy bizonyára találkoztatok már rosszabbal is, idebiggyesztem azért ezt a figyelmeztetést. Jó olvasást hozzá. :)

Az éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. Éberen feküdtem az ágyamon, és felváltva hol a plafont, hol a függöny mögött vörösen derengő éjszakai égboltot néztem. Időnként a szekrényemen álló órára is pillantottam, és figyeltem, ahogyan a percek lustán váltják egymást. Nem mertem gondolkodni. Nem mertem értelmezni a mai nap eseményeit, sem a jövő bizonytalan távlatain agyalni. Tudtam, hogy akárhogyan legyen is, valami szörnyűség fog előbb-utóbb velünk történni, csak túl szegényes volt ahhoz a fantáziám, hogy el tudjam képzelni, pontosan mi. De legalább már mindannyian nyílt kártyákkal játszottunk. Nem volt több titok, nem volt több megjátszás vagy mellébeszélés.

Már reggel lehetett, mert a fél négykor kelő nap sugarai régóta beragyogtak a függöny és az ablak közti résen, amikor mozgolódást hallottam a házból. Előbb anyám, aztán Joonas fojtott hangja és pakolászás zaja hallatszódott az ajtómon túlról, majd a kisöcsém kezdett harsányan magyarázni valamit anyunak. Később halk beszélgetésre lettem figyelmes, és a családom tagjai tompa léptekkel lementek a földszintre. Hirtelen csend lett. Sokáig füleltem, de végül már csak Martti meséjének a hangját és a garázsajtó nyílását, majd csukódását hallottam. Valahol lent az utcán Joonas beindította a céges Volvója motorját, és nagy gázt adva elindult anyámmal Paltamo felé. Magunkra maradtunk hát, Jussi, a kisöcsém és én.

Fáradtság tört rám, és azt hittem, már-már fogok tudni aludni egy kicsit, amikor halk lépteket hallottam a folyosóról, majd Jussi feszült, szürke színben játszó arca jelent meg az ajtóban.

- Elmentek - mormolta halkan, és óvatosan beljebb lépett a szobámba. Felültem az ágyon, megdörzsöltem az álmatlanságtól bedagadt szememet, majd a telefonom kijelzőjére pillantottam. Kereken reggel hét óra volt.

- Martti reggelizett már? - kérdeztem, de a bátyám nem válaszolt, hanem erőtlenül leült az ágyam mellé a földre. Arca, akár az enyém végtelen kimerültségről árulkodott, és olyan durván kezdte el tekergetni a melegítőnadrágjának egyik kibomlott cérnaszálát, hogy azt hittem, menten kitépi.

- Mi lesz velünk, Anni? - kérdezte rekedten. - Én tudtam, hogy ez lesz a vége. Mondtam is nektek, meg annak az idióta Saarinennek, hogy nem kéne összeállni, mert baj lesz belőle, de mindenki azzal jött, hogy neeeeem, nincs igazam. Az apám... nem hiszem el, hogy ő tudott mindenről! Ő falazott nekünk, érted?

- Tudom - mondtam elcsukló hangon, de a fáradtságtól alig tudtam koncentrálni a szavaira. Nem volt erőm arra, hogy erről beszéljek vele.

- Mi lesz most, hm? Raimo is tud róla! Akármit is mondok hétfőn a rendőrkapitányságon, az a fasz előbb-utóbb ellenem fog vallani! - mondta egyre hangosabban, mire én ijedten csendre intettem. Szerencsémre azonban a kisöcsém lent elég hangosan nézte a meséjét ahhoz, hogy ne hallja egyetlen szavunkat sem.

- Csak nem fogja. Raimo is családtag - suttogtam, és leültem mellé a földre, hogy megöleljem, hátha attól megnyugszunk mind a ketten. - Nem tehetünk mást, csak várunk. Tudod, mondtam, hogy a rendőröknek nincsen sok kézzelfogható bizonyítéka. Talán ha nyugton maradunk, elcsitul ez az egész.

De a kimondott szavaimat én magam is alig hittem el. Jussi pedig úgy tűnt, csak feszültebb lett tőle.

- Ugyan, ne hidd, az a pöcsfej mindent megtenne, hogy bemocskoljon minket. Vagy ha ő nem vall, akkor ez az Äijälä fog. - Jussi elterült a szőnyegen, a mellkasa szaporán emelkedett fel és le, és szemmel láthatóan reszketett egész testében. - Én ezt tényleg nem bírom tovább, Anni. Inkább feladom magam! Annyi szégyentől és megaláztatástól kímélnénk meg magunkat! - A bátyám felült, és egészen megrémültem az eltökéltségtől, ami a szemében csillant. - Meg tudom csinálni úgy, hogy téged és Markót ne keverjem bajba.