Az éjféli nap fiai /Befejezett/

21. Riválisok

A buli egészen hajnalig tartott, és reggel öt óra is elmúlt, mire ágyba kerültem, így nem csoda, hogy délelőtt tízkor kócosan és viharverten dugtam ki a fejem a puha, biztonságot jelentő takaróm rejtekéből. Egy pillanattal később azt is megértettem, mire ébredtem fel. Valaki olyan erősen kopogtatott, sőt, szinte dörömbölt az ajtómon, mintha az élete múlna rajta. Majd kisvártatva anyám karcsú, farmerba és tip-top blúzba bújtatott alakja lépett be a szobámba.

- Mi a...? – morogtam álmosan, de anyu megelőzött.

- Jó reggelt, álomszuszék – mondta játékosnak szánt hangon, de szavaiból neheztelést éreztem kicsendülni. – Raimo egy óra múlva itt van, és segítened kell az ebéd elkészítésében, kislányom.

- Raimo... tessék? – morogtam álmosan, a szememet alig tudtam résnyire nyitni a fáradtságtól.

- Igen, már mondtam tegnap, hogy kedden visszautaznak Chicagóba – válaszolta a szemét az égnek emelve. – Beugrik ma ebédre, és elbúcsúzni, mert aztán karácsonyig nem jönnek haza.

- Jaj, a fenébe – roskadtam vissza a párnára, és megmasszíroztam az orrnyergem. Mintha tényleg említett volna ilyesmit, de annyira az előttem álló fellépésre fókuszáltam, hogy az agyam törölt minden információt, ami nem azzal volt kapcsolatos.

- Várlak lent a konyhában. Jussi és Jooni már készítik elő a grillt kint a kertben.

Felnyögtem, és mormoltam valamit válaszképp, de anyám már a lépcsőnél járt.

Az egész délelőttöm így azzal telt, hogy hol anyámnak segítettem szebbnél szebb salátatálakat és köretágyakat készíteni, hol a hisztirohamot kapott kisöcsémet nyugtattam. Hullafáradt voltam, a gyomrom kellemetlenül mocorgott a tegnap elfogyasztott alkoholmennyiség miatt, és kínosan gondoltam arra, hogy minden alkalommal, amikor Raimo felbukkant nálunk, Jussival éppen másnaposak voltunk. Biztosan bulizós alkesznak fog gondolni, hiszen akármennyi időt is töltöttem a fürdőszobában, a sötét karikákat a szemem alatt és a cserepes ajkakat nem tudtam eltüntetni.

Anyám viszont mintha repült volna, és ilyen tompa állapotban alig bírtam követni. Úgy sürgött-forgott a konyhában, akár egy felhúzott búgócsiga, kezei alatt villámgyorsan készültek el a finomabbnál finomabb fogások. Még egy tiikerikakkut, azaz finn kuglóftortát is összedobott, pedig utált sütni, és közben halkan dúdolt fals hangján valami ritmustalan dallamot.

Most pedig, hogy itt ültünk mindannyian a hátsó kert fáinak hűs árnyékában, és egy iszonyatosan kínos ebéd elé néztünk, szinte percenként igazgatta dús loknikba rendezett szőke haját. Kék szemét jó erősen kifestette, ajkaival időnként csücsörített, hogy feltűnőbb legyen a halványrózsaszín rúzs, amit magára kent. Annyira szokatlan látványt keltett, hogy nem bírtam megállni, hogy időről időre ne mérjem végig a Jussi és általam viselt farmer-póló kombinációtól annyira elütő szerelését. Még Joonas is csak egy szebb inget öltött magára, neki azonban semmi sem tűnt fel a felesége feltűnő megjelenéséből. Ő leginkább a Jussi túloldalán ülő, és éppen a salátatálból jókora adagot szedő öccsével volt elfoglalva, és a legnagyobb meglepetésemre majd szétvetette az ideg.

Raimo ma egyedül érkezett vendégségbe, Jeenát és Anitát Manamansalóban hagyta, hogy azok Jeena rokonságával találkozzanak. Még éppen csak elkezdtük az ebédet, ő már a tányérját roskadásig pakolta a grillről levett hússzeletekkel és sült zöldségekkel, és közben be nem állt a szája. Valami furcsa feszültség terjedt a levegőben a véget nem érő fecsegése nyomán, ahogyan a chicagói Természettudományi Múzeum felújításáról magyarázott. Kissé értetlenül pillantottam előbb anyámra, aztán Joonasra, majd a mindig friss és makulátlan megjelenésű öccsére. Valamiről lemaradtunk volna Jussival, amíg a bandával voltunk elfoglalva?