Az éjféli nap fiai /Befejezett/

Az éjféli nap országa III. - A Medve

Ei enää koskaan.

Soha többé.

Ezek a szavak kitörölhetetlenül beleégtek Jussi tompa, fáradtságtól és rettegéstől kimerült elméjébe. Képtelen volt másra gondolni, csupán ez a néhány szó csengett újra és újra a fülében, akár egy megakadt bakelitlemez, míg nem teljesen elvesztette minden értelmét és jelentését.

Soha.

Többé.

Hirtelen úgy érezte, az egész testét elhagyja az erő, és ernyedten a hideg ablaküvegnek dőlt. Szőke hajába túrt, és elkeseredetten próbált mély levegőket venni, hogy megakadályozza az előtörni készülő pánikrohamot. Izmai tónustalanok, teste végletekig kimerült volt, esélytelenné téve bármi tiltakozást vagy menekülésre tett kísérletet. Úgy tűnt egy pillanatra, mintha valami szörnyű mozifilmet nézett volna, és nem is vele történtek meg az elmúlt percek idegtépő eseményei. Egyszerre a saját sorsa alakulásának puszta szemlélőjé vált. Már nem is próbálkozott terveket szőni, csak hagyta, hogy ez a két férfi a kocsiba tuszkolja, és ismét útra keljenek titokzatos célpontjuk felé.

- Baszd meg, Janne, én mondtam! Én megmondtam, hogy ez lesz, ha elfogadjuk ezt az istenverte melót – hasított bele váratlanul a vörös hajú férfi kiabálása az utastér levegőjébe. – Figyelmeztettelek, hogy nem jó ötlet megint beszállni ebbe, azok után, ami a legutóbb történt, de neeeem, te nem hittél nekem, és most nézd meg!

- Mika, nyugodj már meg! – emelte fel a hangját a hosszú hajú is, aki olyan idegesen szorította a kormányt, hogy Jussi azt hitte, mindjárt az árokba hajtanak.

Akkor legalább véget érne ez a rémálom.

- Nem történt semmi. Végignéztem a hívási előzményeket, a fiú nem beszélt senkivel. Csak néhány próbálkozása volt, gondolom a húgát akarta felhívni.

- De akkor is! Tudod, hogy a Medve nem nézi jó szemmel az ilyesmit. Utálja a rendbontókat. Mi lesz majd, ha ott állunk a határnál, és közli, hogy nem viszi el a srácot? Itt marad a nyakunkon? Vagy kinyírjuk, és bedobjuk a hulláját egy tóba? Ezt akarod?

A Janne nevű nem felelt, és Jussi ereiben meghűlt a vér. Biztos volt benne, hogy a vörös hajú, Mika nevű férfi teljesen komolyan gondolta a szavait. Ez a két fickó biztosan eltenné láb alól, ha nem látnának más megoldást.

- Majd nem mondjuk el neki – felelte végül Janne a vezetőülés mögül, tekintetét elszántan az útra szegezve.

- Te megőrültél? – csattant fel a társa. – Hazudjunk neki?

- A fiú viselkedni fog, ha találkozik vele, ebben nem kételkedem.

- Idióta vagy. Egy kibaszott idióta. Tudtam, hogy nem kellett volna elvállalnunk ezt az egészet. Azt kellett volna mondanod az apjának, hogy már kiszálltál – dohogta a vörös, és miután Janne nem válaszolt, fejét lemondóan a széktámlának hajtotta. Úgy tűnt, kifogyott az érvekből a társával szemben, és ez megnyugtatta Jussit kissé. Legalább a Janne nevű eltökélt abban, hogy elvigye őt ehhez a Medvéhez, akárki legyen is, és nem akarja őt most itt azonnal kirakni az út mellé.

***

Délután volt már, amikor megérkeztek Saariselkäba. Jussi, aki eddig az ébrenlét és az álomtalan álom határán lebegett, arra eszmélt fel, hogy lekanyarodnak a főútról, és egy szűk mellékúton végigzötykölődve egy, a település szélén álló faháznál állnak meg. Janne és Mika gondosan körbepillantott, mielőtt kiszálltak volna, és a vörös még odavetette neki, mielőtt becsapta volna maga mögött az anyósülés ajtaját: