Madelyn Stark - Peter Parker ff.

Part 7 - Szülinap

Másnap úgy, mint két héttel ezelőtt korán kezdtem készülődni. Most is a fürdéssel és a hajmosással kezdtem. Elgondolkodtam, hogy mire készülhetnek vagy, hogy hova megyünk. Még nem volt szó róla, hogy ilyesmi lenne, szóval izgatottan vártam. Egész nap senkivel sem találkoztam. Még mikor kimentem a szobából még akkor sem láttam sehol semmit. Már azt hittem, hogy nincsenek itthon, mert még a szobákból sem hallottam a szokásos beszélgetés hangjait. Még egy gondolat volt, hogy még sem lesz semmi este így, hogy senki se jött oda, hogy izgulok vagy ilyesmi. A fürdőből kijőve csak egy térdig érő, selyem köntösbe jöttem ki és mentem a gardróbba, hogy már végre eldöntsem, hogy mit is akarok fölvenni. Kinéztem az órára, mikor az már majdnem fél nyolcat mutatott. Apával nyolcat beszéltünk meg, szóval ez egy figyelmeztetés volt, hogy igyekezzek. Visszaléptem a kis szobába és egy pár percig nézelődtem, mikor egy alakot megláttam a szemem sarkában. Ijedve ugrottam föl és kaptam oda a fejem. Odanéztem és Peter állt a szobám közepén. Mindig vele kell találkoznom amúgy. Mondjuk anyával vagy Nat-tel nem találkozhatnék helyette?

- Elfelejtettünk kopogni? – néztem rá, szemeibe és az ágyam mellett állt. Ugyanolyan ruha volt rajta, mint két héttel ezelőtt, csak a fekete helyett sötétkék nyakkendőben.

- Ko... kopogtam – mondta, majd furcsán néztem. Semmit nem hallottam. Most vagy én vagyok süket vagy nem kopogott. Lehet tényleg én lettem süket.

- Tényleg? Akkor bocsi. Nem hallottam. Úgy látszik megsüketültem – nevettem el magam és fordultam ismét a ruhák felé és elkezdtem nézegetni.

- Mr. Stark mondta, hogy nézzek rád, hogy hogy állsz – mondta és egy pár pillanat múlva néztem rá ismét.

- Hát... nyolcat beszéltünk meg. Az a fél óra még kell is – mondtam egy kissé elmosolyodva és vissza fordulva.

- És... beszélhetnénk? – kérdezte kissé félőn. Ekkor egy pár pillanatig néztem magam elé. Tudtam, hogy újra le akarja játszani a hetente ismétlődő beszélgetésünk, de ebben a percben nem nagyon volt hozzá kedvem.

- Nem beszélhetnénk inkább a... program után? – fordultam teljesen felé és léptem az ajtókeretig – Csak... döntsd el, mit akarsz... Utána beszélünk, oké? – kérdeztem, majd egy kissé szomorkás fejjel bólogatott.

- Persze... akkor... akkor majd utána beszélünk – elkezdett az ajtó felé menni – Fél óra múlva szerintem újra jövök – mondta és még utoljára nézett vissza. Addigra én már az ágy mellé sétáltam lassan. Halványan elmosolyodva bólogattam a szemébe nézve. Reagálás nélkül hagyta el a szobát. Ekkor ismét eszembe jutott ő és elkezdődött a gondolkodás. Erről a ruha válogatással tereltem el a figyelmem. Visszamentem és nézelődtem egy pár percet, mire dönteni tudtam. Ismét a Nat féle ruhák közül választottam. Egy hasonló ruhát vettem, mint az előző party-n. Ez annyiban különbözött, hogy a háta annyira nem volt kint és a szoknyája egy kissé hosszabb volt. Cipőnek egy hófehér, hegyes orrú, magas sarkú cipőt vettem elő. A hajamat ismét csak kivasaltam és egy halvány sminket raktam föl. Az ágyon ülve vettem föl a cipőm és már kész is voltam ezután, de közben kopogtattak az ajtón.

- Gyere Peter – szólaltam föl, mivel tudtam, hogy ő az. Biztos megint apám küldte be, hogy megnézze, hogy meddig készülök még.

- Nat vagyok, de gondolom neki jobban örültél volna – jött be az ajtón Nat egy vörös ruhában.

- Nem... csak azt mondta fél órával ezelőtt, hogy apám majd küldi, hogy kivigyen... de neked jobban örülök. Néztem föl egy pillanatra, majd ismét a cipőre. Fölálltam és ránéztem kissé elmosolyodva.

- Nem tudom, miért örülsz nekem jobban, de mindegy is. Nagyon szép vagy – mondta és erre még nagyobb mosoly ült arcomra – Peter-nek tetszeni fog – erre a mondatra forgattam meg szemeim.