Madelyn Stark - Peter Parker ff.

Part 22 - Esős nap

Másnap reggel nem nagyon kellett időben kelnünk, csak annyira, hogy le tudjunk menni, reggelizni. A holnapi hazaútról majd vacsora előtt mond el mindent a tanár, szóval most szabad kezet kaptunk. Kissé elaludtam, mivel reggelizni 11-ig lehetett és negyed 11-kor keltem.

- Mad! Kelj föl – mondta Peter mellettem. ismét ő keltett. Mostanában nem tudom, miért, de elég sokat alszom.

- Csak még egy perc – mondtam és átfordultam a másik oldalamra.

- Mennünk kell reggelizni – mondta és jött át a másik oldalra.

- Máris jövök – mondtam még mindig csukott szemmel és fáradt hangon. Egy pár pillanat múlva ültem föl az ágyban és próbáltam nyitni szemeimet – Látod? Fönt vagyok – mondtam, mire leült elém és elnevette magát.

- Nagyon. Mindjárt vissza alszol – mondta, mire egy kissé fölnevettem és próbáltam ránézni.

- Igen, mert most keltem... mondtam és néztem az ablak felé – Mennyi is az idő?

- Úgy negyed 11 – mondta, amire a fejemet a tenyerembe temettem.

- Szóval egy kissé elaludtam – mondtam fölnézve rá – Megyek – mondtam és álltam föl. Egy pár pillanatig a szememet dörzsöltem, hátha kicsit jobban fölkelek fizikailag. Amúgy meg azt sem tudtam, hogy milyen nap van, és hol vagyok. Célirányosan mentem a fürdő felé és mostam meg rögtön az arcom. Egy fogmosás, fésülködés és öltözés után lettem végre kész – Mehetünk – mondtam Peter elé állva, amire csak elmosolyodott – Mi az? – kérdeztem kissé fölnevetve.

- Semmi. Menjünk – mondta és kezdett az ajtó felé sétálni, amiben én is követtem.

- Mindig úgy nézel... ami nem zavar, csak sosem tudom miért. Most biztos azért, mert úgy nézek ki, mint egy zombi – mondtam kiérve az ajtón – Erre ne is mondj semmit. Tudom, hogy úgy nézek ki. Menjünk – mondtam várva, hogy jöjjön ő is.

- Pedig nem nézel ki zombinak, de úgy sem hiszel nekem – mondta és indult a lift felé.

- Talán egy kicsit, de nem annyira – mondtam nagy mosollyal az arcomon.

- Ez más haladás. Elhiszed, hogy szép vagy – mire ezt kimondta kissé fölnevettem.

- Azt nem mondtam, hogy elhiszem, hogy szép vagyok. Azt hiszem el, hogy nem nézek ki annyira zombinak – mondtam és szálltam be a liftbe – Nem vagyok szép, de ezt te nem fogod elhinni nekem.

- Így van. Én nem hiszem el ezt neked – mondta, majd egy pár másodperc múlva már a lift levitt minket az étterem elé. Leérve már nem sok ember volt ott, mivel fél 11 lehetett, de még egy két ismerős arcot láthattunk ott. Leültünk egy asztalhoz és kezdtük enni a reggelinket.

- Van valami ötleted a mai napra? Mit csináljunk? – kérdeztem két falat között – Már bejártuk London nevezetes helyeit, most merre?

- Mi lenne... ha csak a környéken sétálnánk? Itt is biztos van valami olyan, amit meg tudunk nézni. Nem olyan nagy turista látványosságok, de biztos ezek is olyan érdekesek, mint a többi.

- Oké, sétáljunk erre – mondtam egy kissé elmosolyodva – Na, meg most legalább ketten és nem hármasban – mondtam, amire egy kissé fölnevetett.

- Igen, most jobb lenne nélküle – ez így is lett. Miután fölmentünk fölöltöztünk és útnak is indultunk. A Temze mellett sétálgattunk egy pár órát. Nem voltak olyan nagy és nevezetes épületek, mint a Big Ben vagy a Tower Bridge, de erre is voltak kisebb történelmi épületek, amiket meg tudtunk nézni. Egy jó pár óráig voltunk el. Sok időnk volt, ezért is nem siettünk. Ismerősökkel nem nagyon találkoztunk, de messziről láttuk egy két osztálytársunkat. Nagyon sokukkal még nem sikerült megismerkednem és nem is fogok valószínűleg. Sok időm úgy sem lesz, főleg, hogy ez az utolsó évünk itt és utána, mehetünk máshova. Így az itteni emberekkel nem nagyon lesz lehetőségem megismerkedni, de van egy pár, akikkel nem is akarok.