Madelyn Stark - Peter Parker ff.

Part 36 - Le mondva

Még teljesen le voltam sokkolva azon, amit az előbb mondott. Még föl sem fogtam, hogy ő most mondott le egy esküvőt... ha úgy vesszük, akkor miattam. Mekkora botrány lehet most ott. Senki sem érti, hogy mi is történik most, de még valamennyire én sem. Három év telt el és most jött el az a pillanat, hogy végre találkoztunk, de olyan, mintha semmi sem változott volna, egy-két kivétellel. Végre itt ült mellettem a kanapémon, aminek akkor kellett volna meg történnie, de jobb később, mint soha. Itt ült előttem ingben, nyakkendőben, zakóban és teljesen emlékeztetett az akkori időre. Mikor volt egy pár party, szülinap és mindig ingben volt. Semmi sem változott, ugyanúgy nézett ki. Mintha vissza utaztunk volna az időben, csak most annyi különbséggel, hogy az én lakásomban vagyunk és még józanul.

- Így három év múlva, de sikerült meg mutatnom a lakásom – mondtam egy pillanatra körül nézve, majd vissza rá, aki éppen szét nézett, majd állt föl.

- Ide költöztél három évvel ezelőtt? – kérdezte rám vissza nézve, amire föl álltam én is és néztem szét.

- Igen... igazából azóta nem is sok minden változott itt... de igen, ide költöztem akkor – mondtam, amire körül nézett és el kezdte be járni a szobákat – Akkor úgy láttam, hogy ez a lakás tökéletes lesz nekem... nagyon meg tetszett és... most is ezt mondanám – mondtam követve őt a szobába. Én meg álltam a szoba közepén és csak a szememmel követtem őt a másik kettő szobába, ami onnan nyílt.

- Tényleg... illik hozzád... tetszik – mondta rám tekintve egy mosollyal, amit rögtön viszonoztam is.

- Ezt örömmel hallom... és remélem nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy itt látlak – mondtam, majd egy pár másodperc múlva hallottam egy telefon csörgését. Peter egyből a zsebéhez nyúlt, ahonnan vette ki a telefonját – Ki az?

- May – mondta és vette föl a telefont – Szia, May – ezek után csak azt hallottam, hogy Peter beszél és May hangját sajnos nem hallottam, se azt, hogy miért hívta – Mi? Biztos, nem. Nem fogok vissza menni és remélem ezt neki is el mondtad... Mondja azt, hogy le lett mondva és kész... Oké, akkor nemsokára találkozunk – mondta és tette le a telefont.

- Mi történt? Ki találom. April tőled akarja hallani, hogy le mondod – mondtam, amire föl kapta a fejét.

- Igen, de... honnan tudtad? Ennyire egyértelmű? – kérdezte, majd jött egy pár lépést közelebb.

- Igen, igazából az... de most mit fogsz tenni? Mit mondasz? Hogy meg gondoltad magad? Vagy az igazságot, hogy nem a menyasszonnyal akarsz együtt lenni, hanem a tanúval? – kérdeztem, amire csak sóhajtott egyet. Még ő sem tudta, mi tévő legyen. Vissza sem akart menni, de magyarázkodni sem akart ezzel együtt. Tényleg kissé furán hangzana, hogy inkább velem jött össze, mint vele, mikor ott áll menyasszonyi ruhában. Egyszer csak meg érti, vagy nem mondjuk el. Ki tudja, mi lesz még ezek után.

- Csak el mondom neki, hogy ennek most vége és ennyi. Nem fogom tovább ragozni... A többi már csak ránk tartozik... tudom, hogy te főleg nem akarsz vissza menni, de el jönnél velem? Nem kell senkinek el mondanod semmit, csak legyél ott – mondta rám nézve. Hirtelen nem is tudtam, mit válaszoljak. Tényleg nem akartam oda vissza menni és főleg azután nem, hogy April mindenki előtt alázott meg, de inkább mégis bele egyeztem.

- Oké... elmegyek veled, de nem beszélek senki helyett senkivel – mondtam, amire kissé elmosolyodott, aminek hatására én is.

- Nem is ezért kell, hogy itt legyél – mondta, majd egy csókot adott közelebb hajolva. Tényleg minden a múltra emlékeztetett, de ezzel nem is volt baj. Jó volt újra így lenni, ezt tenni – Akkor menjünk – mondta, majd indultunk el. Egy pár per kellett és már ott is voltunk. Ő ment be először, hogy annyire azért ne legyen feltűnő, hogy együtt jöttünk. Egy pár perccel utána mentem be én is és abban a pillanatban az összes tekintet rám összpontosult. Ebben a percben nem tudtam, hogy azért, amiért April így beszélt velem vagy talán valaki mindent el mondott és most mindenki tudja, mi történt. Csak be sétáltam és be álltam valahova, ahol épp nem volt senki, hogy senkivel se kelljen beszélgetnem semmiről. Apa elvileg éppen fönt van valahol és pakolja a cuccainkat, Jess pedig az étteremben. Maximum Ned vagy May lett volna, akikkel tudok beszélgetni, de ők nem tudom, merre voltak. Elég furcsa volt ott állni több percen át úgy, hogy mindenki engem figyel és még egy pár ember beszél. Én voltam a fő téma, pedig az is lehetett volna, hogy fél órával ezelőtt kellett volna e kezdődnie egy esküvőnek, amin vannak, de ez sem történt meg.