Madelyn Stark - Peter Parker ff.

Part 14 - Igazság

- Mad! – kopogtattak az ajtón, de ebből még nem jöttem rá, hogy ki lehet az.

- Gyere – biztos voltam benne, hogy nem Bucky lesz. Nem hiszem, hogy ezek után még egyszer megpróbálná (mondjuk, ki tudja) és azt sem hiszem, hogy ilyen gyorsan vissza is ért (ismét... ki tudja). Az ajtón rögtön mintha inkább tört volna be és nem jött volna be Steve – Gondolhattam volna... bocsi Steve, de tényleg... nagyon elegem lett belőle – mondtam és csukta be maga után az ajtót.

- Nem, igazából én akartam Bucky nevében bocsánatot kérni, hogy ezt csinálta – teljesen meglepődtem. Nem hittem volna, hogy be fog jönni bocsánatot kérni. Igazából szerintem nem is tudja, miről van szó, de azért ez a lépés rendes volt tőle.

- Köszi... már megbocsáss, de te tudod, hogy mi is történt vagy csak a viselkedéséből ítélve következteted le? – kérdeztem és Peter-re nézett.

- Igazából elmondta nekem... és Peter-nek, hogy... így érez, de a többiről nem nagyon tudok – ekkor kaptam föl a fejem Peter-re, aki csak nagy szemekkel nézett rám.

- Te tudtad? – kérdeztem ránézve. Azért elmondhatta volna – ez volt az, amit nem mondtatok el?

- Öhm... hát... igen... mondhatjuk azt – mondta és sóhajtottam egyet.

- Szuper... öhm... köszönöm Steve és még egyszer bocsi, hogy azt tettem – mondtam, de ő még egy lépéssel jött beljebb.

- És... Tony is mondta, hogy ha már feljövök, akkor kérdezzek meg valamit helyette – mondta és már tudtam, hogy mi fog következni. Most jön a fekete leves.

- Steve... nem kell többet mondanod... és mond meg neki, hogy nem – mondtam és ő csak mosolyogva bólogatott egyet – Köszi.

- Akkor magatokra hagylak – mondta és kiment az ajtón. Kifújtam egy nagy levegőt és Peter-re néztem.

- Ugye nem vártad, hogy elmondom? – kérdeztem, mert elég fura fejet vágott.

- Nem, nem is akarom, hogy megtudják, csak... azt hittem, haragudni fogsz amiatt, hogy nem mondtam el Bucky-t – mondta és még mindig kissé irtózott attól, hogy emiatt őt is kivágom a csukott ablakon.

- Nem... megértem, csak nem akartad elmondani. Viszont most le kéne mennünk? – kérdeztem, de egyáltalán nem akartam lemenni ezek után. Kissé szerintem fura is lenne, ha csak úgy lemennénk.

- Hát... az a helyzet, hogy lehetséges. Lehet folytatni, kéne ott ahol abbahagytuk – mondta és az ajtó felé nézett.

- Oké... és most megpróbálok senkit se kidobni az üvegen – kissé felnevetve indult ki az ajtón. Féltem, hogy a többiek erre hogyan reagálnak, de próbáltam valamennyire normálisan lemenni.

- Elmondanád, hogy mi a franc történik itt? – kérdezte apa Steve-től, aki a pult másik oldalán állt.

- Tony... ez bonyolult – nem hiszem, hogy annyira bonyolult lenne.

- Ó, akkor ajánlom, hogy egyszerűsödjön – már magas hanggal, majdnem kiabálva mondta.

- Semmi nem történt – mondtam leérve a lépcsőről.

- Azt most már nagyon nem hiszem el kisasszony. Nem hiszem, hogy csak úgy, mert így tartotta kedved dobtad ki a házból az öreget – mondta felém fordulva. Egy nagy sóhajjal indultam meg felé. Próbáltam lélekben fölkészíteni magam erre a beszélgetésre.

- Nos... Bucky... hogy is mondjam... egy barát volt számomra... de neki nem ezt jelentettem... jelentem – itt valahogy próbáltam volna terelni a témát a tegnapi esténkről, mert arról most nincs kedvem veszekedni.