Madelyn Stark - Peter Parker ff.

Part 28 - Év vége

Elég sok idő telt már el az Oroszországi kirándulásunk óta, de térjünk vissza arra a napra, ahol abba hagytuk. Másnap mikor mindenki föl kelt tettünk egy jó hosszú repülőutat Oroszországba. Ugyanazok jöttek velünk, akik értem jöttek azelőtti nap. Több órás, talán 20 órás út is volt oda menni. Én inkább csak a repülőn maradtam, mikor oda értünk és csak annyira mentem ki, hogy meg mutassam, melyik ház is az. Egy pár utcát sétáltunk az utcáig, ahol az volt, de a ház közelébe már nem mentünk. Onnan Peter és én inkább vissza sétáltunk a repülőhöz. Nem akartam, hogy valami ismét történjen. Vártunk, hogy végre vissza jöjjenek, de egy jó ideig el voltak. Minden egyes perccel egyre jobban izgultam, de egy idő után vissza jöttek és mindenki egyben volt. Haza felé úton mesélték el, hogy mi is történt. Végül sikerült nekik győzniük és ezek után többet nem is voltunk, legalábbis én nem voltam ott. A szérumnak tényleg csak annyi hatása volt, hogy erősebb lettem, ami valamiért az erőmre is hatott. Próbáltam nem nagyon használni azt, nem akartam valakit ismét kilökni az ablakon vagy ilyesmi. A szérum erejét sikerült magam is megoldanom. Csak vigyáznom kellett és kész. Bucky segítségére nem volt szükségem, amiben mind végig reménykedtem.

Minden egyes nappal közeledett az év vége, ami azt jelentette, hogy vége a középiskolának. Itt kellett mindenkinek döntenie, hogy most merre. Főiskola, egyetem vagy esetleg már egyből munkába is áll az ember. Én ezek közül nem nagyon tudtam választani, csak jött magától a választás. Igaz, hogy egy valamennyire tudományos középsuliba jártam, de mégsem vonzott, hogy ilyesmivel töltsem a minden napjaimat. Nem terveztem olyan tudós vagy zseni lenni, mint Bruce vagy apa. Nem terveztem egy nagy cég igazgatója lenni, mint anya. Nem volt olyan tervem sem, hogy orvos, ügyvéd vagy ilyesmi nagy munka lesz a közel jövőben a minden napjaim része. Így maradtam az eredeti három opció közül a harmadiknál. Munkába szerettem volna állni. Még kerestem, mi is legyen az, de sok időm nem volt. Már itt volt a június és a munkán még csak keveset gondolkodtam. Viszont annál többet valami máson. El akartam költözni. Egy saját lakásba, itt New York-ban, hogy legalább ezzel is meg kezdjem a saját életemet.

- Jut eszembe. Föl hívtam a nőt, aki a lakást árulja és azt mondta, hogy holnap mehetünk meg nézni, ha akarjuk – mondta apa reggeli közben.

- Tényleg? És akkor holnap el is megyünk meg nézni? – kérdeztem egy mosollyal az arcomon. Hátha bele megy. Tényleg örültem volna annak a lakásnak, amit néztünk. Pont jó volt, egyszerű, egy szobás, teljesen jó.

- El hát. Igazából már le is beszéltem vele, hogy holnap délután 2-kor megyünk meg nézi – mondta, amire még jobban meg örültem.

- Komolyan? Szuper... és ha tetszik, akkor... - mondtam rá nézve, hátha be is fejezi azzal, amivel én gondolom.

- Akkor meg is vesszük – mondta, amire a nyakába ugrottam.

- Köszönöm, apa. Remélem így is lesz – mondtam, majd húzódtam el – Most föl megyek, de majd beszélünk – mondtam és vettem a szobám felé az irányt. Rögtön a telefonom felé nyúltam. Peter-t kezdtem el hívni. Ő most May-nél van egy pár napig, szóval csak így tudunk beszélni, de elvileg holnap után este találkozunk – Szia, Peter. Találd ki mi történt! – mondtam, amikor hallottam, hogy föl vette a telefont.

- Mi történt? Valami baj van? – kérdezte, amire egy kissé föl nevettem.

- Nem, dehogyis. Apa föl hívta a csajt, aki árulja azt a lakást, amiről meséltem és holnap mehetünk meg nézni. Ha tetszik, akkor pedig meg is vesszük – mondtam izgatottan le hadarva az egészet.

- Ez szuper hír. Mikor mentek?

- Elvileg délután kettőkor. Aztán holnap után pedig jössz hozzánk– mondtam nagy mosollyal az arcomon. Már tényleg teljesen izgalomban voltam. Másra nem is tudtam gondolni.

- Öhm... hát... ezt teljesen el is felejtettem – mondta, amire kissé furcsán néztem, amit nem is láthatott, de ezt most furcsálltam.

- Ezt hogy érted? Van valami programod akkor?

- Hát... az egyik barátomnak lesz a szülinapi bulija és azt mondtam megyek... de le tudom mondani.

- Nem, nem kell. Nyugodtan menj el bulizni egy kicsit. Majd másnap találkozunk... csak ne rúgj be úgy, mint az első bulinkon – mondtam kissé föl nevetve.

- Biztos, hogy ilyen nem lesz... nekem most mennem kell, de majd később beszélünk... szeretlek – mondta, amire kissé el is mosolyodtam.

- Szeretlek... szia – mondtam, amire le is raktuk. Elképzelésem sem volt, hogy milyen barátjához mehet bulizni, mivel olyan sok barátja nincsen. Vagyis a jó barátai leginkább Ned, de neki biztos nem holnap után van a szülinapja és akkor én is mennék. Nem is annyira gondolkodtam a témán, inkább csak a holnapra tudtam gondolni. Még csak képeken láttuk a lakást, így már nagyon vártam, hogy élőben is lássuk és hátha szerencsével is járunk. Már voltunk egy-két lakást megnézni, de egyik sem volt olyan, hogy oda költöztem volna.