Madelyn Stark - Peter Parker ff.

Part 19 - Érkezés

-Már végre visszajöttél! Azt hittem valami baj van – mondta Brad mikor vissza mentem.
- Nem, nincs semmi baj... Csak kiszellőztettem a fejem – mondtam, majd visszacsatoltam az övemet. Egy kicsit hülyén nézett rám, hogy még egy kissé nagyobb levegőjét veszek, de próbáltam elterelni a figyelmét – Hol tartunk a filmbe?
- Öhm... Nézzük tovább – mondta és oda adta a fülhallgatót. Egy jó pár percig néztük a filmet, mikor Peter jött el mellettem. Kicsit várt, hogy ne legyen annyira feltűnő. Hála az égnek szerintem Brad nem figyelt föl erre.
Egész repülő úton próbáltam aludni, hogy azzal is elüssem az időt, de most keltem föl indulás előtt. Így szerintem egy percet sem sikerült pihennem. Több filmet nem akartam se vele nézni se egyedül, mert akkor meg csatlakozni akar. A véleményem még mindig nem változott meg.
-Végre megérkeztünk – mondtam és kezdtem kimenni az ajtó felé. Reméltem, hogy a mi ’’barátságunk” ennyi volt. Igazából reménykedni lehetett, de nem vált be.
- Várj! – szólt egy hang hátulról, miközben mentem a busz felé, már a repülő előtt.
- Nem vagyok várakozó típus – mondtam és álltam sorba a busznál.
- Nem ülsz mellém buszon? – kérdezte mellém állva.
- Már van kivel ülnöm a buszon – mondtam és léptem föl a buszra. Próbáltam keresni egy üres helyet és ismét reméltem, hogy nem fog mellém leülni. Ez most így is lett, de csak el ült. Ez nem bír leszakadni rólam. Egyre jobb.
- Akkor ide fogok ülni – mondta hátra fordulva.
- Te nem bírsz egyedül hagyni, mi? – kérdeztem egy nagyot sóhajtva. Ekkor ült le mellém Peter – Heló – mondtam rámosolyogva.
- Szia! Brad – mondta egy pillanatra rá nézve.
- Szia Peter... Öhm... Ti... együtt vagytok? – kérdezte mire egymásra néztünk.
- Nem – mondta Peter. Nagyon ki akarta volna mondani, de mindketten tudjuk, hogy nem lehet. Erre csak Brad-re néztem és egy kissé föl nevettem.
- Nem... Csak jó barátok vagyunk. Miből gondoltad ezt? – nagyon rossz vagyok színészkedésbe, de vagy ő nem vette észre vagy most az egyszer jó voltam benne.
- Nem is tudom, csak azt hittem – mondta és fordult előre. Ekkor néztem Peter-re. Kissé szomorú voltam, hogy nem mondhatom el, hogy ő a barátom. Ez látszott is az arcomon, amit ő észre is vett. Ekkor a kezét oda nyújtva, fogta meg az enyémet. Ekkor egy kissé el mosolyodtam, de ezt az egészet Brad szakította meg. Hátranézett, amire mindketten elhúztuk gyorsan a kezünket és elnéztünk.
- Szóval Brad... Mi lesz az első amit megnézel itt, Londonban? – kérdeztem az ablakon nézelődve. Semmi kedvem nem volt beszélni vele, de ezt kell tennem.
- Hát... Talán a Big Ben lesz – mondta, de nem is nagyon figyeltem rá – Nem akarsz velem jönni? – erre csak fölsóhajtottam egy nagyot és gondolkoztam a kifogásom.
- Én már kinéztem egy másik látnivalót... Szóval bocsi... de most nem – mondtam, de oda se néztem. Nem fogok vele kirándulgatni, az biztos.
- És mi lenne, ha veled mennék? – tényleg nem tudja föladni. Már nagyon jó lenne, ha végre ketten tudnánk beszélgetni.
- Sze... szerintem most megyünk a szállásra és utána már nem lesz időnk – mondta Peter. Hála az égnek. Ki mentett.
- Ez is igaz. Akkor az egészet holnapra kell eltolni, de az épületek nem mennek sehova – mondtam, mire a busz megálljt – Jó közel volt. Menjünk – mondtam és fölálltam. Brad szó nélkül ment előre és végre nem mellettem vagy előttem volt – Köszönöm – mondtam Peter-nek, akivel akkor mentünk ki az ülés elől.
- Nem fogom hagyni, hogy a barátnőm Brad-del menjen el sétálni, vagyis inkább sehova se menj senkivel – mondta és szálltunk le a buszról.
- Szóval veled se? Ezt a részét azért sajnálom – mondtam egy mosolyt ejtve arcomra.
- Akkor rajtam kívül. Velem eljöhetsz egy pár helyre – mondta és ekkor mindenki megállt.
- El is fogok – mondtam, amire egymásra néztünk.
- Figyeljetek rám, gyerekek! Mindenki most bemegy és sorban mindenki elfoglalja majd a szobáját. Minden szobában két diák fog aludni. Mindenki válassza ki, hogy ki lesz a szobatársa és várjatok a szobátokra. Menjünk – mondta és beindult az ajtó felé.
- Szóval, akkor szobatárs? – kérdeztem a mellettem álló Peter-től.
- Mindenképp – bementünk az ajtón és egy recepció volt előttünk, ahova csak a két tanárunk ment. Mindenki más leült várni. Én leültem Peter-rel szemben. Mellé most Ned ült szóval én csak egymagamban néztem ki a fejemből.
- Szia! – hát ezt nem hiszem el. Komolyan? Hagyjon már békén. Lehet ezt neki is meg kéne mondani, de azért bunkó nem akarok lenni.
- Most miért jöttél? – kérdeztem rá se nézve. Ekkor leült mellém. Peter pedig ekkor állt föl és ment el valahova. Ennyire zavarja vagy hova mehet?
- Csak mondani akartam, hogy én csak barátkozni akarok. Ami neked nem hiszem, hogy árthat, mivel két hete vagy itt és még nem nagyon van barátod – az utolsóban igaza volt, de nem nagyon hiszem el, hogy csak barátkozni akár. Meg vagyok bizonyosodva róla, hogy többről is van szó az ő fejében.
- Igazad van... Csak ilyen a természetem – nem fogok játszani vele. Majd elmondom neki, hogy ez így biztos, hogy nem fog menni. Arról nem is beszélve, hogy itt a barátom, de akkor sem csinálnám ha nem lenne itt. Ezt is el fogom neki mondani.
- Akkor lehetünk barátok? – kérdezte, de még most sem adtam neki esélyt csak nem tehettem mást.
- Azt még nem döntöttem el – mondtam, de ő csak próbálkozott.
- És szobatársak? – kérdezte, amire Peter lépett elénk. Mindig pont a legjobbkor jön. Hogy csinálhatja?
- Már van szobatársa – mondta, amire ránéztem és fölálltam.
- És csak mondom Brad. Szerintem nem barátságos szeretnél. És szerintem ez nem fog menni, mivel van barátom. Ne is kérdezd ki az, mert nem ismered – mondtam és elkezdtünk menni a lift felé – Megvan a kulcs? – kérdeztem rá nézve.
- Meg... És mit fogsz mondani? Ki a barátod? – kérdezte a lift gombját megnyomva.
- Nem is tudom... Mondjuk legyen a neve... Peter... Potts – mondtam és egy kissé föl nevettem.
- Peter Potts? – kérdezte föl nevetve.
- Peter Potts. Szerintem... Ennél rosszabb álnevet még sosem hallottam – mondtam és Föl nevettünk – Válassz te! Úgy is a te álneved – mondtam és szálltunk be a liftbe.
- Igaz – mondta és egy pár másodpercig gondolkozott – Legyen Jack Barnes.
- Most nem mondod komolyan, hogy Bucky igazi nevét akarod, csak a James-t kicseréled Jack-re. Te tényleg megőrültél – mondtam kilépve a liftből – Tényleg egy olyan ember nevét adod, akit utálsz?
- Jól van, na. Ez jutott eszembe – mondta és nevettünk föl – 213-as szoba – mondta és kezdtük keresgélni a szobát.
- Hát jó, te tudod. Akkor te leszel Jack Barnes – mondtam megállva egy ajtó előtt – Ez az.
- Csak előtte mond, hogy Jack a barátod. Szerintem sokkal jobb, mikor Peter-t mondasz – mondta amire elmosolyodtam.
- Igaz – mondtam és mentem be az ajtón. Egy normál szoba volt. Két egy személyes ágy volt egymás mellett úgy egy méter távolságra. Úgyhogy most úgy látszik külön alszunk – Két ágy van – mondtam és tettem le a táskámat az egyik mellé. Ekkor ment Peter a másik oldalra és tolta az enyémhez az ő ágyát is.
- Már nem – mondta, amire elmosolyodtam – pakolunk ki. Fél óra múlva elvileg vacsora lesz – fura volt, hogy most keltem, utaztunk hét órát és most kéne mennem aludni. Ez volt az időeltolódás miatt. Még valahogy meg kellett szoknom, de valószínű, hogy mire megszoknám, addigra már megyünk haza. Szóval este biztos, hogy egy ideig még fönt leszek.
- Akkor pakolunk – egy 20 perc biztos volt míg pakolunk ki és be rendezkedtünk, de úgy is volt időnk. Nem késtünk el. Az étterem előtt kellett találkozni mindenkinek. Egy gyors átöltözés után már mentünk is le. Már majdnem mindenki ott volt csak egy pár ember maradt még le. A tanárok érkeztek meg utoljára, de akkor már mindenki bemehetett. Ahova akartunk oda ültünk. Annyi volt s lényeg, hogy normálisan viselkedjünk. Szerintem ez sikerült is.
- Ülünk ide? – kérdezte Peter egy asztalra mutatva.
- Üljünk – mivel a tányérok már a kezünkbe voltak ezért csak leültünk. Az volt a jó, hogy egy kétszemélyes asztalt választott így senki sem tud mellénk vetődni – Jó étvágyat! – mondtam és elkezdtem enni.
- Jó étvágyat! – mondta és tette ugyanezt. Úgy fél óráig lehettünk ott, de kicsit előbb léptünk le mint a többiek. Semmi ok nélkül csak már éreztem, hogy ideje lenne föl menni. Fáradt nem voltam, mert úgy 8 órája keltem föl, de jobb volt inkább a szobában lenni.