Madelyn Stark - Peter Parker ff.

Part 30 - Ez nem az, aminek látszik

Másnap reggel nagyon furcsa érzés volt az új ágyban, az új lakásban ébredni, de nagyon élveztem, hogy a sajátom és nem a Bosszúállóké. Föl öltözve, meg reggelizve gondoltam megyek Peter-hez és meg nézem, milyen volt a tegnap esti buli és meg mutatom az új helyet. Innen nem volt sok sétálva, úgy negyed óra. Így el sétáltam hozzá. Csak annyi baj volt, hogy szakadt az eső, mint mikor Londonban voltunk, csak most volt nálam esernyő is és egyedül voltam. Miután a cipőm már teljesen be ázott végre oda értem. Lifttel mentem föl a hetedik emeletre és mentem az ajtóhoz. Kopogtam rajta és vártam, hogy ki nyissa valaki. Egy pillanat múlva hallottam Peter hangját, ahogy mondja, hogy máris nyitom. Erre egy kissé el is mosolyodtam, majd egy pár másodperc múlva ki is nyílt az ajtó, ahol épp Peter állt, de nagyon meg volt lepődve.

- Szia... valaki másra számítottál vagy mi az? – kérdeztem egy mosollyal az arcomon, de ő még mindig meg volt lepődve és szóhoz sem jutott.

- Hát... öhm... nem... nem vártam senki mást, csak... nem gondoltam, hogy... most... jönni fogsz – mondta a tarkóját vakarva, amit egy kissé furcsálltam, de inkább nem gondolkodtam rajta tovább, hogy miért is viselkedik így.

- Pedig itt vagyok. Gondoltam, mivel úgy is tegnap jöttél volna és már rég nem láttalak, így el jövök, és ha kész vagy akkor mehetünk is – mondtam, amire csak gyorsan kezdett bólogatni.

- Aha... öhm... igen... még nem vagyok kész, de... nem sokára végzek a pakolással... - mondta mutatva a lakás felé.

- Be jöhetek vagy...? – kérdeztem, amire először nem is válaszolt – Mi a baj? – kérdeztem, amire már nem mosolyogtam – Történt valami? – olyan fura volt, de nem nagyon mondta el, hogy mi az, de lehet nem is akarta.

- Nem... nem történt semmi, csak... öhm... - mondta egy nagyot nyelve. Egyre furább volt nekem, de nem értettem, mi lehet az. Nem mondott semmit, csak szakadozva beszélt össze vissza.

- Csak? Nagyon fura vagy... Peter, mi történt? – kérdeztem és néztem be a lakásba mögé, de meg sem mozdultam. Kapkodta a fejét a lakás és közöttem, de egy szót sem bírt kinyögni, mikor próbálkozott – Peter... mondj már valamit! – mondtam rá nézve, amire ő is ezt tette, de most itt maradt a tekintete.

- El mennél? Mármint majd megyek, csak még van... valami... inkább ott várj meg... - mondta le hadarva az egészet. Nem értettem, mi baja van hirtelen, mivel eddig nem viselkedett így. Tegnap sok volt a dolgom és nem hívtam, de tegnap előtt még teljesen más volt. Mi változott?

- Mi történt? – kérdeztem, amire szintén nem tudott válaszolni, csak egyre idegesebb lett és nem tudta, mit csináljon. Egy pár másodpercig csak ott álltunk és közben ő próbálta ki találni, hogy mit is mondjon vagy tegyen most, én meg azt próbáltam kitalálni, hogy mi a baj, mi történhetett. Egy pár másodperc múlva nyílt bent az egyik ajtó és ösztönösen vártam May-t az ajtóban. Rögtön oda is kaptam a fejem, de nem az volt, akire számítottam. Egy lán lépett ki az ajtón, aki velünk egy idős volt. Az volt a baj, hogy föl ismertem. Ahogy hallottuk az ajtó nyitódását, úgy kaptuk oda mind a ketten a fejünket, majd Peter rögtön vissza is nézett rám, de én csak lefelé néztem.

- Ez azért kemény – mondtam halkan, de pont lehetett hallani. Senki nem szólt egy szót sem, csak ott álltunk – Biztos a szülinapos – mondtam a lányra nézve, aki nem más volt, mint a híres nevezetes Michelle. Más néven Mj, más néven Peter volt barátnője. Ki hogy akarja hívni – remélem jó volt a buli tegnap este – mondtam Peter-re nézve.

- Az nem kifejezés – mondta a lány, amire már alig bírtam vissza tartani könnyeimet, de még nem kezdtem el sírni.

- Akkor én vagyok rosszkor, rossz helyen – mondtam arrébb nézve, majd egy pillanat múlva indultam a lift felé és pont ekkor folyt le az első könnycseppem. Egyszerre voltam dühös és szomorú. Csak úgy pillanatról pillanatra változott az érzésem dühösről szomorúra, majd fordítva.

- Mad, várj! – szólt utánam Peter, aki jött is utánam – Ez nem az, aminek látszik. Kérlek! – mondta, amire oda értem a lift elé és rögtön mikor nyomtam a gombot már itt is volt és szerencsémre nem volt benne senki.

- Akkor mi? Nem hiszem, hogy ezt annyira félre tudnám érteni – mondtam be szállva a liftbe, felé fordulva és meg nyomva a gombot.

- Madelyn, kérlek, várj! – szólt utánam, de a lift ajtaja éppen akkor csukódott be. Ekkor tört ki belőlem a sírás. Egyszerűen csak zokogni kezdtem és nagy gyorsasággal kezdtek a könnyeim folyni. úgy egy perc kellett, amíg ki nyílt a lift ajtó és a földszintre érkeztem. Már kezdtem ki sétálni a liftből mikor a mellettem lévő lépcsőház ajtaja nyitódott és Peter rohant ki belőle – Meg tudom magyarázni. Kérlek hallgass meg! – mondta, de én mentem tovább ki a bejárati ajtón. Óriási balszerencsémre apa állt az autója előtt, ami éppen a bejárati ajtó előtt parkolt.

- Tudtam, hogy mind kettőtöket itt talállak – mondta, amire egy pillanatra rá kaptam a tekintetem, de mentem tovább az utcán – Mad, mi történt? – szólt utánam, de nem álltam meg.

- Madelyn, kérlek hallgass meg! – mondta a még mindig utánam jövő Peter.

- Mit hallgassak, Peter? – kérdeztem hirtelen meg torpanva és felé fordulva. A szemem valószínűleg teljesen piros volt már és az arcom tele lehetett könnyeimmel – Nem hiszem, hogy ezt meg tudnád magyarázni. Még azt sem néztem ki belőled, hogy el mész a bulijára, de ezt... erre rohadtul nem számítottam – mondtam szemeibe nézve és tovább haladva az utcán.

- Madelyn, sajnálom. Kérlek! Hadd magyarázzam meg – mondta, de én nem is törődve ezzel mentem tovább az utcán – Madelyn... - mondta utoljára, majd lassan állt meg és már nem hallottam hangját. Haza sétáltam, de már senki sem követett és ezt ki használva ismét a könnyeim kezdtek hullani. Az esernyőt, mintha el felejtettem volna ki nyitni és csak mentem a zuhogó esőben. Mire haza értem már úgy néztem ki, mintha most fürödtem volna ruhában. Egy pár percig csak magamban őrlődtem és gondolkodtam. Tényleg ilyen hülye lennék? Tényleg csak ennyi volt neki az egész? Vissza is ment a volt barátnőjéhez? Nagyon úgy látszott. A telefonom itthon maradt, így nem láttam egészen eddig, hogy mi történik rajta. Volt egy jó pár nem fogadott hívásom. Nyilván Peter-től. Most ebben a pillanatban nem foglalkoztam vele. Próbáltam nem ideges lenni, mert annak nem lenne jó vége. Inkább ki mentem a konyhába inni egy pohár vizet, de a pohár véletlenül össze tört a kezembe. Ez van, ha túl erős vagyok és egyben dühös.

Úgy szerettem volna hinni neki, hagyni, hogy meg magyarázza, hogy kezdjük újra, de minden jel arra utalt, hogy én már nem sokat számítok itt. El sem hittem, amit láttam, de nem is akartam.