Madelyn Stark - Peter Parker ff.

Part 24 - Idegen helyen

Mikor fölkeltem, egy székben ültem és le voltam kötve. Még alig tudtam a szemeimet kinyitni, de éreztem, hogy nem tudom a kezeimet mozgatni. Valami furcsa érzés is volt bennem, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi is az. Ahogy keltem föl, úgy láttam meg, hogy hol is vagyok és annál jobban kezdtem érezni, hogy igazából egyre rosszabbul vagyok, vagyis inkább mintha valami változott volna és annak a hatását érezném. Azt éreztem, hogy meglőttek, mert még mindig fájt. Egy szobában voltam, ami elég tágas volt, de akkor még nem volt bent senki. Egy pillanat múlva kezdett jönni a folyosón egy pár ember. Egyiküket sem ismertem föl, de ismerősek sem voltak. Mellettük volt egy két fegyveres ember, akik valószínűleg az őrök voltak itt. Egyenesen felém jöttek és csak engem mértek föl. Nem tudtam, hogy mit akarnak és miért is vagyok itt, de tudtam, hogy semmi jót nem akarhatnak.

- Végre, hogy felébredtél. Elnézésedet kérjük a lövés miatt, de csak így tudtunk elérni – mondta egy szőke, már kissé öregebb férfi, aki egy pár méterrel, de elém állt.

- Mit keresek itt és kik maguk? – kérdeztem kapkodva közöttük a tekintetem.

- Te az egyik alanyunk vagy és szükségünk van a segítségedre – mondta, majd körül néztem a teremben. Bennem volt egy kisebb félelem, de nagyon izgultam, hogy most mi fog történni.

- Én... biztos, hogy nem segítek maguknak – mondtam, majd egy kissé elmosolyodott. Fogalmam sincs, hogy minek örül ennyire, de szerintem semmi oka nincs rá.

- Ez nem volt kérdés, sem kérés. Már nincs választásod. Benned van a szérum és ezzel is fogsz nekünk segíteni – mondta és hirtelen lefagytam. Milyen szérumról beszél? Bennem van valami? Vajon ennek van ilyen hatása? Mi történik most velem ezek után?

- Milyen szérum? – kérdeztem egy nagyot nyelve.

- A szuperkatona szérum – mondta, amire teljesen lefagytam. Hogy mi van? Én biztos, hogy nem lehetek és nem is leszek szuperkatona – Olyan leszel, mint az egyik otthoni barátod, James Barnes – mondta, amire ismét lefagytam. Tudom, hogy milyen volt Bucky és hogy milyen dolgokat csinált. Gyilkolt és a HYDRA-nak dolgozott. Már sokat meséltek róla. Én nem akarok ilyen lenni, főleg olyan nem, aki ilyeneket csinál vagy ilyeneknek dolgozik – Te nem lettél úgy beprogramozva, mint ő, de az az erő, ami benne az benned is meg van – erre az első gondolatom volt innen kijutni. Ha olyan erős vagyok, mint Bucky, akkor elvileg simán ki tudok innen jutni – Így, hogy ez benned van, így hasznodat is vesszük – ekkor jöttem rá, hogy ők nem is tudnak az állítólagos erőmről, amit már jó régóta nem használtam. Ez egy fajta előny volt számomra. Egy szót sem szóltam, csak gondolkodtam azon, hogy hogyan is kéne ezt csinálni. Itt vannak előttem öten. Az a pasas, két vele tartó fickó, akik nem tudom, hogy mit kerestek itt és két őr mögöttük. Az őröknél biztos, hogy van fegyver, így leginkább rájuk kéne koncentrálni, de valahogy az is lehet, hogy a többieknél is van.

- Miért engem hoztak ide és miért velem csinálták ezt? – kérdeztem egy kissé lehajtva a fejem. Valahogy próbáltam elhitetni velük, hogy nem tudnék megszökni, de valahogy ki is kellett gondolnom, hogy mit csináljak. Ekkor kezdett valamit mondani a fickó, de egyáltalán nem figyeltem rá, csak arra, hogy hogyan tudnám ezt csinálni. Ha most csak simán kitörném a lekötött kezem, akkor biztos, hogy lelőnek. Úgyhogy egy másik utat kell választanom. Egy pár pillanat múlva már rá is vettem magam, hogy elkezdjem. Az erőmmel mindenkit ellöktem magamtól, de annyira, hogy mindenki a falig repült és csapódott neki. Ennyire nem terveztem, de így sokkal jobb. Ahogy már észrevettem, hogy repülnek el, úgy téptem ki a kezem a lekötözésből. Amint kiszabadultam, úgy futottam is volna az ajtó felé, mert nekem csak a kijutás volt a cél. Ekkor vettem észre, hogy azért ez nem ütötte ki őket és egyre jobban kezdtek fölállni. Először az egyik őr akart volna lelőni, de félrement. Ekkor felé vettem az irányt és próbáltam ismét arrébb lökni, ami most jobban sikerült és most már teljesen elájult. Ezt próbáltam tenni a mellette lévő másik fickóval, akiről nem tudtam, hogy mit is csinál itt. Ez vele és a másik kettő ilyennel sikerült is, de mikor a harmadikat akartam volna ellökni, akkor a másik őr most eltalált. Csak a vállamon, de nagyon fájt. Hirtelen jött a fájdalom és próbáltam jelen pillanatban nem ezzel foglalkozni, de így nehezebb volt. Ekkor odamentem hozzá és őt kivételesen megütöttem, amitől a falnak repült. Nem kissé lepődtem meg azon, hogy miket csinálok. csak úgy repkedtek a falnak az emberek. Mikor már kiértem a folyosóra, akkor is egy pár ilyen emberrel találkoztam út közben, de őket is ezzel a két módszerrel próbáltam kikerülni. Egy lifthez értem, mivel valószínűleg a föld alatt lehettünk. Gyorsan mentem föl vele a 0. szintre és gondoltam, hogy majd ott biztos lesz egy kijárat. Mikor a liftajtó ki nyílt, akkor még egy pár ilyen fegyveres őrrel találkoztam, de egy pár pillanat alatt már ezek sem voltak talpon. Egyből szaladtam az ajtóhoz és onnan ki az épületből. Ott, ahol voltam éppen nem volt senki, de hallottam a város zaját és próbáltam arra menni. Az volt a leges legfurább, hogy hó volt. Két hete volt nyár, de mindenhol hó volt, ami nem volt valami jó, mert rövidujjúban voltam és elég hideg volt. Ezek után már nem vettem észre, hogy követnének és szerintem nem is tették ezt. Futottam, ahogy csak tudtam, de levegőrét kapkodva próbáltam leküzdeni a vállamban lévő fájdalmat. Jó gyorsan jöttem ide, de most jó gyorsan megyek is. Gyerekjáték volt.