Part 5 - Emlékek

331 14 1
                                    

Reggel fáradtan keltem föl, nyomott hangulattal. éreztem, hogy ez volt életem első másnapossága. Feküdtem az ágyon és az üvegfalról a plafonra néztem a hátamra fordulva. Ekkor vettem észre, hogy a plafon fekete. És az enyém fehér. Mi a francot keresek valaki más szobájában? Miután tegnap este Peter majdnem leesett a székről és elkezdtünk följönni, azután teljes homály. Semmi sem maradt a fejemben. Ekkor fölültem és észrevettem, hogy csak egy száll melltartóban vagyok. Ekkor ijedtem meg a legjobban. Mi történhetett az este, amire nem emlékszem? Magamra húztam a takarót és úgy ültem föl, dőltem neki az ágy végének. Szétnéztem és próbáltam jobban visszaemlékezni, de egyszerűen nem akartak jönni az emlékek. Majd nyitódott a szoba mosdójának ajtaja és kilépett Peter. Ekkor gondolkoztam el mindenen és próbáltam összerakni a darabokat és egy teljes képet alkotni. Egyenesen a szemébe néztem, de nagyon kínosan éreztem magam.

- Mi történt? – kérdeztem Peterre nézve – Este.

- Hát... - itt befejezte – nem emlékszel? – kérdezte, de még mindig semmi.

- Sajnos nem – mondtam és egy kissé csalódott arccal indult előre és leült az egyik székre.

- Hát... este... kicsit be voltál rúgva és... én is... majd fölkísértél a szobámba... - itt már jött az egyértelmű jel.

- Úristen – mondtam a kezeimbe temetve az arcom.

- És elaludtál – vágta rá gyorsan Parker.

- És ezért vagyok meztelen, mi? Peter, mond el hogy pontosan mi is történt – mondtam, de még mindig folytatta a sztoriját.

- Elaludtál és én inkább a te szobádban aludtam, hogy... ne... ne zavarjuk egymást – mondta kicsit zavartan.

- Aha... persze – mondtam és néztem körül – azért van minden ruhám a földön?

- Igen... mármint gondolom... hoztam neked másik ruhát – mutatott az ágyra és ott volt egy nadrág és alatta egy póló.

- Köszönöm – mondtam, majd még mindig őt néztem és egy pár pillanat múlva jött rá, hogy miért is nem öltözöm.

- Akkor... addig a fürdőben leszek – mondta és be is ment. Gyorsan öltöztem át és még mindig nem teljesen tudtam elhinni, hogy csak aludtam és én öltöztem le álmomban, de nem volt más választásom – Megyünk... reggelizni? – kérdeztem, miközben mentem a fürdő ajtóhoz.

- Kijöhetek? – kérdezte, majd fölvettem a tegnapi ruháimat a kezembe és mentem a másik ajtóhoz.

- Igen – szólaltam meg, mire kinyitotta az ajtót.

- Akkor... menjünk – mondta egy kicsit szakadozva. Kinyitottam az ajtót és gyors bedobtam a szobámba a ruháimat, majd mentünk le a lépcsőn.

- Itt vannak, Csipkerózsikák – mondta apám és mentem oda hozzá. Ekkor láttam, hogy úgy mindenki ott van és én együtt jöttem le Peterrel a lépcsőn. Nem volt valami jó ötlet.

- Neked is jó reggelt – mondtam apának, majd odamentem a pult másik oldalára.

- Tegnap gyorsan leléptetek – mondta Nat és fáradtan ránéztem.

- Fáradt voltam, szóval mentem aludni – mondtam, majd elővettem egy tálat a szekrényből.

- Kérsz reggelit? – kérdezte anya, de annyira nem voltam éhes igazából csak ettem volna valamit.

- Nem, most csak egy almát eszek – mondtam és elővettem egy almát egy késsel együtt.

- Kölyök, ülj le mellém – szólt apa Peternek és ő vacillálás nélkül elfoglalta a helyet. Ekkor nagy csönd ült a szobára, de ezt nem is bántam. Nem volt kedvem se erőm beszélgetni vagy magyarázkodni. Összevágtam az almákat és épp kezdtem volna összepakolni, mikor apa megszólalt.

Madelyn Stark - Peter Parker ff.Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang