Madelyn Stark - Peter Parker ff.

Part 17 - Első nap

Másnap anyával tényleg elmentünk vásárolni, de aznap sem beszéltem apával. Ez így volt a következő három hétben is. Kezdődött az iskola és addig nem beszélt velem. Egy szót sem váltottunk, de még meg sem próbálta. Ebből az okból én sem nagyon. Nem akartam, hogy ugyanaz történjen, mint legutóbb. El akart küldeni. Azt akarta, hogy hagyjak itt mindent és mindenkit és csak úgy menjek vissza, mintha semmi sem változott volna. Nem tudtam, hogy mi az a nagy baj, amiért így viselkedik. Szerintem semmi oka nme volt rá, hogy ezt tegye. Főleg az, hogy Peter-t hibáztatta, az már tényleg olaj volt a tűzre. Az, hogy Bucky nagyon bosszantja azt még meg is értem és, hogy ő lenne a baja. Azzal nem is lenne semmi gondom, de a többit egyáltalán nem értettem és főleg nem támogattam.
Az első nap jött el az iskolában. Egyszer voltam bent, hogy elhozzuk a könyveket, de amúgy még nem. Izgatottan vártam, hogy milyen lesz. Hátha ez más lesz, hátha lesznek, barátaim vagy hátha máshogy érzem majd itt magam. Igazából iskola-iskola szóval jól nem lehet érezni magad egyikben sem, de jobban az egyikben, mint a másikban az már lehetséges.
Peter-rel mentem reggel iskolában és így meg is tudta mutatni azt. Itt legalább már őt ismertem, ennyi előnyöm volt.

- Első óránk? – kérdeztem ránézve, ahogy pakolja be és ki a dolgait a szekrényéből.

- Elvileg mindkettőnknek fizika lesz – mondta és csukta be a szekrényt.

- Szuper... akkor menjünk – mondtam és rögtön indultunk is a teremhez. Akkor volt az iskola, hogy simán el lehetett tévedni. Így nagyobb szerencsém volt, hogy ő mutatta az utat. Kissé bennem volt a félig izgalom félig félelemérzés. Olyan volt, mint egy új kezdet. Teljesen idegen terep, új emberekkel – Ki hova ül? – kérdeztem belépve a terembe.

- Mondjuk, ezen az órán ülhetnél mellém – mondta és elindult a padok között. Egy pár ember már bent ült a terembe, de ők elvoltak egymással foglalva. Így nem nagyon kavartam nagy vizet. Peter leült az egyik padba és mutatott a mellette lévő székre – Ülj, mondjuk ide – mondta és rögtön indultam is mellé. Lerakva a táskám szétnéztem a teremben. Már csak pár perc volt a kezdésig, de az én szívem a torkomban dobogott – Félsz? – kérdezte felém fordulva.

- Hát... inkább izgulok, de a te szavad is jónak hangzik. Mondhatjuk bármelyiket – mondtam egy nagy levegőt véve.

- Nem kell félned, se izgulnod. Minden rendben lesz – mondta és a pad alatt fogta meg a kezem. Ekkor néztem rá és egy halvány mosoly ült arcomra.

- Igazad van... semmi okom a félelemre – mondtam és ekkor lépett be az ajtón a tanár – Vagy mégis? – kérdeztem kissé halkabban. Reméltem, hogy a tanár nem fogja kérni, hogy álljak föl és mutatkozzak be, mert akkor sem csinálok semmit. Én aztán innen nem mozdulok az óra végéig.

- Jól van gyerekek, mindenkinek remélem jól telt a nyári szünete, de haladnunk kell. Kezdjük is az első anyaggal. Mielőtt belekezdenék, még emlékeztetek mindenkit, hogy a kirándulás két hét múlva lesz. A jelentkezést holnapig lehet leadni, ha valaki még nem tette volna meg. Most pedig térjünk rá az első leckére. Nyissátok ki az ötödik oldalon – mondta és mindenki tette azt, amit mondott. Elsőnek nem is rossz. Nem volt egy rossz benyomás sem, év eleji nagy doga sem, eddig még senki sem vett észre. Eddig minden tök jó.

- Milyen kirándulás? – súgtam oda Peter-nek, miközben a szememmel futottam át a könyvet.

- Év elején mindig van egy pár napos kirándulás. Mindig más helyen. Most London-ba fogunk menni – elgondolkodtam, hogy mi lenne, ha elmennénk. Szerintem nagyon jó lenne egy kis kirándulás és főleg távollét.

- Mármint Európába? Te is mész? – kérdeztem. Próbáltam halk lenni, de a tanár igazából a vázlatot írta a táblára és közben beszélt, így nem vette észre, hogy mi is beszélünk.

- Igen, Európába. Hát belegondoltam, hogy megyek, de még nem adtam le a jelentkezést – mondta és ekkor néztem rá.

- Mi lenne, ha elmennénk? Még holnapig lehet jelentkezni. Menjünk el egy pár napra – mondtam szemeibe nézve, de rögtön vissza is kaptam a fejem, mert a tanár már valahogy teleírta a fél táblát. Hogy itt milyen gyorsan kell jegyzetelni. Ezt is meg kell szoknom. Egy pár másodperc csönd volt, de utána megszólalt végre választ adva.

- Oké... menjünk – mondta és erre fölkaptam a fejem. Egy nagy mosoly ült arcomra. Komolyan Európába akarunk menni? Úristen! Nem vagyok 100-as. Két hét múlva mennénk és én meg most találom ki, hogy mi lenne, ha mégis mennénk. Mondjuk eddig nem is tudtam róla, de akkor is a legjobbkor találom ki.

- Komolyan? – kérdeztem izgatottan.

- Igen, megbeszéljük May-jel, meg a szüleiddel és megyünk – ettől egyben öröm volt bennem, de valamennyire szomorúság is. Apa egy szót sem szól hozzám. Így hogy vegyem rá, hogy engedjen el Európába? Meg se hallgatna. Egy próbát mindenképpen meg ér, de akkor is sok esélyt nem adok rá.

Az egész nap gyorsan elment. Egyáltalán nem szereztem barátokat. Igazából Ned-del barátkoztam jobban össze és persze Peter-t mondhattam a barátomnak. Olyan voltam, mintha nem is új lány lennék. Igazából levegőnek néztek, de ezzel sok bajom nem volt. Jobb, mintha mindenki rajtam csüngene. Legalább békén hagynak, és nem piszkálnak. Ezt nagyon is díjazom.

- Milyen volt az első napod? – kérdezte anya a pultnál.

- Egész jó volt. Sokkal jobb, mint a másik – mondtam és mentem föl a lépcsőn – Kérdezhetek valamit? – mondtam egy pillanatra megállva a lépcső közepén.

- Persze – mondta és rám nézett.

- Lesz egy kirándulás. Egy hetes. Holnapig lehet leadni a jelentkezést. Mehetnék? Szeretnék elmenni velük – mondtam visszafelé lépkedve.

- Öhm... persze. Hova mentek? – kérdezte és odamentem hozzá. Peter mellettem jött, szóval már a lépcső tetején állt.

- London – mondtam és nekidőltem a pultnak.

- Az nagyon messze van, Mad. Még nem voltál ennyire messze, főleg ilyen egyedül.

- Tudom, de tök jó lesz. Nem mellesleg nem leszek egyedül. Ott lesz még egy pár osztálytársam és a tanárok. Ha meg arra gondolsz, akkor meg semmi baj nem eshet. Már tudok vigyázni magamra és Peter is jön. Kérlek! – mondtam, mire megfordult.

- Oké. Elmehetsz – ekkor nagyon megörültem és rögtön oda léptem hozzá, átöleltem – De nagyon vigyázol magadra!

- Vigyázok... Köszönöm. Szeretlek, anya – mondtam és húzódtam arrébb tőle.

- Én is szeretlek. Na, menj föl, tanulni – mondta és rögtön indultam is a lépcső felé.

- El sem hiszem – mondtam már fölérve a szobámba – Megyünk Európába. Elképesztő – mondtam és hallottam, hogy a hátam mögött Peter csukja be az ajtót – Jó lesz egy kicsit kirándulni – mondtam felé fordulva.

- Szuper lesz... és... tudunk egy kicsit kettesben is lenni – mondta és lépett egy pár lépést közelebb.

- A legjobb része – mondtam szemeibe nézve – Remélem, tudunk szobatársak, lenni – mondtam mire elmosolyodott.

- Biztos tudunk egy szobába kerülni – mondta és még közelebb hajolt. Már alig volt levegő közöttünk. Ekkor csókolt ajkaimon. Eközben dobta le magáról a táskáját és kezdtem hátrálni vele együtt.