Madelyn Stark - Peter Parker ff.

Part 23 - Mit nem mondasz el?

Reggel korán kellett kelnünk, hogy még az indulás előtt gyorsan meg tudjunk reggelizni és össze tudjunk pakolni. Olyan fél 8 körül kelhettünk. Direkt állítottunk be ébresztőt, mivel tudtuk, hogy egyikünk sem kelne föl magától ilyen korán. Igazából még biztos tudtunk volna egy-két órát aludni, de föl kellett kelnünk. Gyorsan öltöztünk föl, majd mentünk le reggelizni, ahol már elég sok osztálytársunk volt. Majdnem mindenkit láttunk ott reggelizni éppen. A tanárok nem voltak ott, de ez már megszokott volt tőlük. Ilyenkor vagy éppen intéznek valamit vagy épp ők aludtak el és nem mi. Belegondoltam, hogy Brad már biztos mindent elmondott, akinek lehetett, de senki sem nézett minket vagy nem nézett ránk furcsán. Nem tudom, hogy a véleménye most miden változott, de még mindig úgy hittem, hogy ennek az ő oldaláról még nincs vége.

A reggeli után rögtön fölfelé vettük az irányt és pakoltunk össze. Nem nagyon volt sok dolgunk, amit össze kellett pakolni, így nem nagyon siettünk. Még volt majdnem fél óránk, mikor már majdnem végeztünk. Próbáltunk tényleg lassan pakolni, most kivételesen direkt. Még így is várnunk kellett egy 10-20 percet a szobában, míg lementünk. 10 perc volt 9-ig, szóval még mielőtt a tanérok megjelentek gyorsan kijelentkeztünk. Már mindenki lent volt a szállás előtt és várt a tanárokra. Tegnap nekem lett igazam, mivel az eső, csak reggelre állt el, így tényleg nem lett volna értelme az étterem előtt maradnunk, mert ott lehettünk volna reggelig.

- Jó reggelt gyerekek! Remélem, mindenki itt van és már készen – mondta az egyik tanár kilépve az ajtón. Ekkor lépett mellé a másik tanár is. Erre a mondatára senki sem válaszolt, de nem is várt erre választ. Egy pár pillanat múlva állt meg egy busz mellettünk – Mindenki szálljon föl! – mondta a tanár és indult meg a busz felé. Szépen libasorba mindenki elkezdett a jármű felé menni és a tanárt követni. Mi is szálltunk föl a buszra és kezdtük keresni a helyünket.

- Oda ülünk, az jó lesz? – kérdezte Peter egy helyre mutatva.

- Üljünk oda – mondtam és mentem elfoglalni a helyet. Egy pár másodperc múlva már el is indult a busz – Remélem, ha haza érünk, akkor apának is meg fog jönni ez esze.

- Biztos, rájön, hogy hülyeségeket beszél – mondta Peter rám nézve. Egy pár másodperc múlva ezt viszonoztam is egy halvány mosollyal.

- Kérnék egy kis figyelmet! Megyünk a reptérre, ahol mindenkinek minket kell majd követnie. Az egyetlen hely, ahol már nem kell velünk jönnötök az a repülő lesz. Ott mindenki elfoglalja a helyét, ahova akar ülni. Addig, amíg mindenki föl nem ért a repülőre, addig senkin se maradjon le tőlünk. Egy pár perc múlva megérkezünk a reptérre. Addig készüljetek össze – mondta a tanár és visszaült a helyére.

- Most remélem, hogy mellém ülsz – mondta Peter, amire odakaptam a fejem.

- Nem Ned-del ülsz megint? Tényleg nyugodtan ülhetsz vele, ha szeretnél – mondtam szemeibe nézve.

- Nem. Most veled fogok ülni. Nem fogom hagyni, hogy ismét Brad mellé ülj. Most mellettem fogsz ülni – mondta, amire egy kissé elmosolyodtam.

- Hát, ennek nem mondhatok nemet – mondtam egy nagyobb mosollyal arcomon. Egy pár perc múlva meg is érkeztünk a repülőtérre. Tényleg mindenkinek szorosan kellett követnie a tanárokat, akik fél percenként hátra néztek és úgy öt percenként számoltak újra minket, hogy mindenki meg van-e még. Egy hosszú átvilágítás és sok minden után végre már föl tudtunk szállni a repülőre. Mi voltunk az elsők között, így még sok hely volt. Most én ültem az ablak mellé és Peter rögtön mellém ült le.

- Fölteszem a táskákat – mondta és fölállt a táskákkal a kezében. Már egyre többen kezdtek lenni a repülőn és egyre több hely lett foglalt. Egy pár másodperc múlva Peter is visszaült a helyére és Ned pedig mellette ült le hirtelen.