Az álmaidban (Loki ff)

14.

(A Thyra által énekelt dal Jasmine Thompson - Willow című dalának magyar fordítása kicsit átírva.)

Lent a víz mellett,
a fűzfa alatt.

Hallottam egy gyönyörű dallamos hangot, ami úgy csalogatott ki a fák közük akár egy szirén csalogatta a tengerészeket a biztos halálba.

Ült egy magányos farkas,
figyelte a fűzfát.
Ő és a felesége,
egyszer boldogan éltek.

A fák mögött lassan megpillantottam a fényt. A hang kivezetett az erdőből.

Elültettek egy magot,
ami keresztül nőtt a nádason.

Olyan ismerős volt a dal, de valamiér nem tudtam feleleveníteni, hogy honnan. Kiértem az erdőből és a tóparton találtam magam. Ez egy újabb álom. A tóparton ott állt a fűzfa mellette a farkas és a farkas mellett Én. Az én hangom messze nem volt ilyen megbabonázó.

Nyarakon és teleken,
havas időkön át.
Ültek a víz mellett,
közel a parázshoz.

Éreztem a fájdalmat Loki szívében, éreztem ahogy a dallam átjárja és bánatot hoz rá. Azzal, hogy elhagytam Asgardot annyi fájdalmat hoztam rá, hogyan tehetném ezt jóvá? Hisz én tehetek arról, hogy elvesztette a szerelmét. Olyan önző voltam a saját érzéseim miatt elmenekültem és ő miattam veszett össze Sigynnel. Miattam lett ő a magányos farkas. Hirtelen szörnyű fájdalom hasított a fejembe. Megint próbál kilökni, pedig mondtam, hogy ne tegye.

Hiányolva az életet,
ami azelőtt volt nekik.
Én nem hagylak el.
Én tartanálak téged.

- Akkor miért mentél el? – ordított Loki és térdre rogyott. Nem bírtam tovább sodródni az álommal, irányitanom kellett. Leállítottam az álombéli énemet majd átvettem felette az irányítást így már külsőszemlélőként láthattam Lokit. Még mindig a földön térdelt, megfogtam a karját és felállítottam. Loki csak maga elé meredt.

- Nem megmondtam, hogy nem tudsz kilökni? – hirtelen felocsúdott, kezeit lassan magaelé emelte és ujjait megmozgatta – Én sem önszántamból mászok bele a fejedbe, de az álmaid egyszerűen beszippantanak, már régen volt dolgom ilyen erős lélekjelenléttel adj párnapot és megoldom.

- Nem kitaszítani akartalak. – mondta rám sem nézve miközben megindult a tófelé – Mindössze befolyásolni az álmot. Az én álmomban vagyunk mégis mintha csak egy néző lettem volna benne.

- Azt tudnod kell, erről nem én tehetek. – lépkedtem mellette – Én is csak sodródtam, nem állt szándékomban befolyásolni semmit, de mivel majd szétrobbant a fejem muszáj volt kicsit megpiszkálnom.

- Ezzel tisztában vagyok nélküled még mindig nem sikerült volna észhez térnem. – ült le a fűben – Régen is jártál már az álmaimban, igaz?

- Volt rá példa. – ültem le én is.

- Akkor sokat tudhattál meg rólam. – mondta gúnyosan.

- Nem többet, mint a való életben. Az álmaidban mindig olyan elővigyázatosnak tűntél, mintha tudtad volna, hogy ott vagyok. Néha el is gondolkodtam rajta tudod-e. – meséltem neki.

- Miért nem mondtad el? – fordult felém, nem volt mérges csak kíváncsi – Nem bíztál bennem?

- Dehogynem, nálad jobban senkiben sem bíztam te is tudod. De Frigga azt mondta az a legjobb, ha nem tud róla senki. Volt egy idő mikor el akartam mondani, de nem találtam megfelelő alkalmat és bátorságom is alig volt hozzá, így aztán hagytam. Sajnálom. – az ölemben lévő kezemet figyeltem, nem tudtam ránézni.