Az álmaidban (Loki ff)

15.

Nicole úgy fél órán át tartó unszolás után hazatért. A konyhából kilépve megpillantottam a műtermem hetek óta nem festettem. Beléptem, hogy kicsit csodáljam a képeket mielőtt vissza fekszem. Portrék, tájképek és üres vásznak sorakoztak a fal mellett. A festőállvány melletti kisasztalon festékek és ecsetek tömkelege várt, hogy végre újra használják őket. Nem éreztem magam fáradtnak így inkább felkaptam egy üres vásznat és az állványra helyeztem majd leültem elé és csak bámúltam. Gondolkodtam mit kellene lefestenem, annyi minden kavargott bennem és ki akartam fejezni. A palettára helyeztem az elképzelt alapszíneket majd elővettem egy ecsetet és neki kezdtem az alapoknak. Féloldalas mosolyra húztam a szám mikor megéreztem Loki jelenlétét. Nem értem miért csinálja mindig ezt, hisz mindig megérezzük a másikat. Egy ével ezelőtt is csak azért nem érezte a jelenlétem, mert ő is koncentrált, hogy az emberek meg ne lássák. Többször biztos nem sikerülne átvernem ezzel, ahogy jelenleg neki sem sikerült. Percekig nem szóltam neki hagy nézelődjön nyugodtan, de aztán egyre közelebb éreztem magamhoz és ez már kicsit zavart.

- Ennyi volt a nézelődésből?

- Szívesen nézelődtem volna még, de nem akartalak megzavarni. – suttogta, olyan közel volt, hogy szinte éreztem a lélegzetét.

- Azzal jobban zavarsz, ha a nyakamban lihegsz. – morgolódva hajolt el tőlem majd láthatóvá vált. Tovább nézegette a képeket most már kicsit zajosabban.

- Nem hiányzik?

- Nincs nap, hogy ne hiányozna. – fordultam felé, az Asgardi piacot ábrázoló festményt nézegette éppen.

- Tudom megkértél ne kérdezzelek és nem is foglak. Bár ez a kérés elégé tisztességtelen meg kell jegyeznem. – fordult meg hírtelen – A lényegre visszatérve legyen ne mond el, hogy miért vagy itt, de egy dolgot árulj el nekem. Nem volt köztünk egy különleges kapcsolta? – tekintete komoly volt – Vagy csak én emlékszem ilyesmire? Közelálltunk egymáshoz mégsem tudtam mire készülsz. – csak csendben lehajtottam a fejem, túlságosan is közelálltunk egymáshoz. Loki mellém lépett és finoman felemelte állam, hogy szemembe nézzen.

- Ha elmondtam volna megállítottál volna.

- Még szép, hogy megállítottalak volna. Egyszerűen nem jut eszembe egyetlen egy logikus magyarázat sem, hogy miért tűntél el. – könnyek gyűltek a szemembe, de nem tudtam elfordulni tőle, államat egy pillanatra sem eresztette kényszerített, hogy rá figyeljek.

- Ha elmondanám kettőnk között már semmi sem lehetne ugyan az. – rántottam ki a fejem kezei közül és letöröltem a könnyeim – Szóval adj még egy kis időt.

*

Jó pár nap eltelt mióta Loki itt van és ő a napok nagy részében csak olvasott, éjjelente pedig csak ücsörgött az álmaiban teremtett tó partján. Mikor beszéltünk csak hétköznapi dolgokról egyikünk sem hozta szóba azok után a múltat. Loki haragudott ám türelmesen várt és ezt nagyra értékeltem, de olyannyira távolinak érzem őt, hogy talán az is jobb lenne, ha faggatna, ordítana vagy harcolna velem. Az ajtó hangos csapódása rázott fel a gondolataimból.

- Itt vagyunk. – kiáltott fel Anne mikor berontott a házba megrázva a kezében lévő zacskót, őt követte Rose és Nicole is.

- Azt vettem észre. – álltam fel a kanapéról – Mi szél hozott titeket?

- Nem egyértelmű? – jött a kérdéssel Nicole.

- Csajos este. – vette ki Rose Anne kezéből a táskát és a konyhába ment.

- Loki is itt van.

- Nem izgat az a hercegecske, hetek óta nem láttuk egymást lehet van hónapok is. Most mindannyian szabin vagyunk Thyra. – nyüszített fel Nicole – Beszélgetni akarok szórakozni és táncolni.