Az álmaidban (Loki ff)

23.

Loki szemszöge:

Mióta visszaértünk Thyra már rég nyugovóra tért én viszont képtelen voltam lehunyni a szemem. Nem akartam újra átélni azt az álmot azt pedig végkép nem akartam, hogy ő lássa. Szörnyű sikolyra lettem figyelmes, Thyra fájdalmas sikolyára. A Las-szal a kezemben rohantam hozzá ahogy tudtam. Felvoltam készülve bármire, de ami fogadott mindennél borzalmasabb volt. Thyra fájdalmasan zokogott az ágyában ülve, mint aki épp egy rémálomból ébredt volna fel. A kardot eltüntetve ültem óvatosan mellé, amire rögtön felkapta tekintetét. Halálra volt rémülve szemei a könnyektől csillogtak, meg akartam érinteni az arcát, de ahogy a kezem közeledett ő próbált minél messzebb húzódni.

- Thyra...

- Nem, nem te nem... - ordított torkaszakadtából, zokogva - Nem lehet! - teljességgel ledöbbentett a látvány, még sohasem láttam őt ennyire összetörtnek. Ahogy eltaszított magától arra engedett következtetni, hogy rólam álmodott, én voltam rémálmai szörnyetege. Az ámulatból egy kéz taszított ki.

- Menj innen! - állított fel dühöngve Nicole majd a helyemre ült - Thyra rám nézz, hallod csak rám figyelj. - de Thyra nem hallgatott rá zokogva fogta fejét és nem mert még csak felpillantani sem - Tűnj már el! - ordított a lány, eközben egy pillanatra sem engedte el Thyra kezét, amit időközben sikerült elhúzni a fejétől. Próbálta megnyugtatni, de kevés sikerrel.

- Loki figyelj rám. - állt elém Anne, ezzel ráterelve figyelmem - Menj hátrébb kérlek legalább annyira, hogy nem lát meg.

- De... - próbáltam ellenkezni.

- Anne gyere már egyedül nem megy. - a lány a testvéréhez sietett és Thyra másik oldalára ülve megfogta a másik kezét. Tehetetlenül hátráltam és a szoba ajtajában megálltam. - Thyra hé néz ránk, mi vagyunk azok. - Thyra lassan felpillantott a kétlányra fájdalmasan vígaszt várva nézett rájuk - Figyelj jól ez a valóság, érted?

- Ne félj, amit láttál a csak álom volt, nem volt valós. - úgy látszott Thyra kezdett lenyugodni, a sírása is alábbhagyott - Itt vagy velünk és Loki nem... - nem hallgattam tovább visszavonultam a szobámba, nem akartam azt hallani ahogy a lányok mentegetnek miközben nincsenek tisztában a valósággal. Leültem az ágyra és Thyra festményét bámúltam ott még felhőtlenül boldogok voltunk. Úgy éreztem az egész Odin hibája mégis miért kellett magával hoznia, miért nem hagyott sorsomra? Ostoba voltam, hogy azt gondoltam úgy tehetünk mintha minden normális volna, és hogy Thyraban ez nem hagyott fájó sebet. Percekkel később hallottam ahogy valaki elhagyja a szomszédos szobát. Megfordult a fejemben, hogy megnézem, hogy van Thyra, de valószínűleg nem akart volna látni, így inkább a szobája helyett a földszint felé vettem az irányt. Az ikrek a konyhában társalogtak.

- Ezen még az ital sem segít. - mérgelődött Nicole - Még mindig rosszul vagyok.

- Nekem is még mindig remeg a kezem el sem tudom képzelni Thyranak milyen volt. - rettenetesen éreztem magam, felfogni alig tudtam, hogy Thyra miattam rettegett olyannyira.

- Az a mocsok mégis, hogy tehette ezt.

- Ezt én sem képzeltem volna Lokiról - megfeszítettem arcizmaim és próbáltam semleges képet vágni majd beléptem a konyhába, a lányok vegyesérzelmekkel teli arccal figyeltek fel rám.

- Hogy van? - tértem a lényegre figyelmen kívül hagyva szavaikat, nem érdekelt mit gondoltak rólam csak Thyra volt az egyetlen, akire most gondolni tudtam.

- Jobban, nem neked köszönhetően. - vetette oda undorodva Nicole - Mégis miért nem alszol, mi?

- Ezt nem éppen szeretném veletek megvitatni. - komorodtam el, megint csak el akart kergetni, gyűlölt engem ez nyilvánvaló volt.

- Hogy tehetted ezt? - kérdezte Anne fájdalommal a hangjában, olyan csalódottnak tűnt. Szegény gyermek sohasem gondolta volna, hogy a gyermekkori meséinek hőse egy szörnyeteg - Mi is tudjuk Thyra milyen ostobaságot tett azzal, hogy elhagyott téged, de miért kellett ezt tenned? - ezek a szavak összezavartak, nem értettem mire gondolhatott.

- Nem egyértelmű? Gondolta bosszút áll szenvedjen csak Thyra is.

- Nem értem miről beszéltek én nem tettem semmit, sohasem ártanék neki szántszándékkal. - magyaráztam már kicsit feszülten.

- A legborzasztóbb dolgot tetted, amit egy állomlátóval meg lehet tenni, hagytad őt álmodni. - Nicole dühöngve állt meg előttem nem kellett neki sok, hogy meg is üssön. Összevont szemöldökkel néztem rá majd a döbbent Annera.

- Te tényleg nem tudod. - mondta - De édesanyád állomlátó nem? Azt gondoltam tisztában vagy ezzel.

- Ne mond már, hogy ez a ficsúr még ezt sem tudja? - nevetett erőltetetten testvérére - Sohasem fogom megérteni mit eszik benned. - fordult vissza szúrós szemekkel, majd ellépett tőlem és leült egy székre - Egy állomlátó kiváltsága, hogy láthatja más emberek állmait, aki már elsajátította a képeségeit könnyűszerrel beléphet bárki álmába. Olykor, mint most a te esetedben az álom talál az álomlátóra nem pedig fordítva. Thyra már régóta a Földön van a mi mentális képességeinkhez szokott egy ilyen erős jellem álma csak úgy beszippantotta.

- De ma este te nem aludtál ezért nem is álmodtál. Thyra nem készült fel erre így nem keresett magának álmot és ezért a saját álmaiban volt. Ha egy álomlátó álmodik ő nem úgy éli meg, mint bárki más ő azt hiszi az a valóság és összezavarodik. Thyranak most meg kell emésztenie, hogy amit látott nem volt igazi. Mikor meglátott úgy hitte az álom a valóság, a valóság pedig az álom. - amit meséltek az teljesen új volt a számomra, csak azért, mert nem aludtam Thyra egy szörnyű élményen esett át. Ez még inkább aggodalommal töltött el, Thyra nem csak álmodott ő úgy élte meg, amit tettem vele mit a valóságot. - Az álmaid megváltás a számára. - ezek a szavak eszembe juttattak Thyra szavait miszerint az álmaim biztonságot nyújtottak neki.

- Egyébként neked valami öngyilkos hajlamaid vannak? - Anne szemeit forgatta ikertestvére felszólalására - Engem személy szerint nem érdekel mi lesz veled, de látni ahogy leszúratod magad Thyra érzéseivel borzalmas volt. Ha csak visszagondolok rá belesajdul a szívem, pedig én csak félig éreztem azt a fájdalmat.

- Ne is mond még mindig sírhatnékom van. - vette szakadozva a levegőt Anne.

- Tessék? - fagytam meg egy pillanatra - Azt mondjátok Thyra azért volt ennyire rémült és összetört mert azt hitte meghaltam? - Anne bólintott Nicole pedig inkább figyelembe se vett. Hirtelen nagy megkönnyebbültség járt át és féltem, hogy ezt a lányok is megláthatják így enyhén elfordultam tőlük. Thyra nem tőlem, hanem az elvesztésemtől félt.

- Mire vársz még? - kérdezte Nicole - Menj fel hozzá és kérlek aludj. - Nicole dühének már nyoma sem volt, akárhogy próbálta elrejteni az érzései mégis előtörtek. Több szó sem kellett azonnal rohantam Thyrahoz. Az ajtóban kicsit megtorpantam, majd óvatosan benyitottam. Az ágyon ült térdeit felhúzva és átkarolva, miközben a falon lévő festményét nézegette. Nem nézett rám, úgy éreztem még mindig fél így oda mentem és mellé ültem. Finoman átkaroltam vállát és magamhoz húztam ő rögtön átkarolt és mellkasomba fúrta fejét. Haját simogatva nyugtatgattam.

- Úgy sajnálom nem tudtam. - szótlanul megrázta a fejét - Többet nem fordul elő. - csókoltam hájába mire éreztem, ahogy a felsőmet meleg könnyek áztatták.

- Nem azért tettem le az esküt mert köteleztek rá. - suttogta miután egy kicsit lenyugodott - Azért tettem mert akartam. Nem tudok elképzelni egy olyan világot, ahol te nem létezel.

- Én viszont sohasem akartam azt az esküt. Nem bírnám elviselni, hogy értem add az életed. - Thyra néhány évszázaddal ezelőtt hivatalosan is testőröm, elsőszámúemberem- és katonám lett Asgardban. Ez rengeteg kötelezettséggel járt köztük azzal is, hogy követnie kell gazdáját a síron túlra is. Mily ostobaság volt, de ez nem csoda hisz Odintól származott a törvény. Én nem ragaszkodtam Thyra ily módon való kinevezéséhez ő viszont minden áron meg akarta hozni ezt a lépést. Mindig is elválaszthatatlanok voltunk az eskü után már kötelesége is volt mellettem lenni, ami megnyugtatott viszont ugyanakkor idegesített is. Thyra újra pityeregni kezdett.

- Félek, hogy az álom egyszer valósággá válik.