Az álmaidban (Loki ff)

13.

Loki szemszöge:

- Ott van mindegyik, befóliázva szépen egymás mellett semmi bajuk nem eshet. – mutatott a nappali sarkában sorakozó fekete fóliába csomagolt festményekre.

- Köszi Rose és ne haragudj, hogy a semmiért kellett ennyit bajlódnod velük. – ment közelebb a képekhez. Újra abban az alakban volt, idegesítő.

- Ugyan senki sem tudhatta, hogy ilyen hamar lebuksz. – legyintett a nő. Még mindig alig hiszem el, hogy képes volt ilyen alakban elém állni és a szemembe hazudni. Mégis, hogy képzelte, hogy engem átverhet, szánalmas. Néztem végig rajta fintorogva. Többet vártam tőle.

- Mi van a festményeken? – léptem Thyra mellé.

- Olyasmi, ami egyből lebuktathatott volna, de majd úgy is meglátod. – mondta mereven. Tartja tőlem a távolságot és a tekintetem is kerüli. Mit vártam? Már semmi sem lesz a régi. – Na akkor vigyük őket. – miközben ők elkezdték felpakolni a festményeket észrevettem a falon néhány régi fényképet. Az egyiken egy fiatal nő és egy kislány mellett állt Thyra is. De a többin ismeretlen nők szerepeltek mindegyik mosolyogva vidáman énekelt. Az egyik képen egy énekesnő mellett Rose pillantottam meg fiatalon.

- Ó, hát észrevetted. – lépett mellém két festménnyel a kezében Rose – Ő itt Anne. – mutatott az első nőre, én pedig összehúzott szemekkel néztem tovább az egyik legrégebbi képet – Ő Nicole. A lányaim erről a két csodálatos nőről kapták a nevüket. – fűzte hozzá majd folytatta – Ő pedig Megan. Mind nagyszerű énekesek. – kuncogott fel – Te persze mindegyiküket Thyraként ismered. – meglepetten kaptam Rose felé a fejem – Ha ötven éven át egy alakban lett volna felfigyeltek volna rá.

- Nos így is rám találtak hiába váltottam majdnem minden tizedik évben alakot. – adott a kezembe két vásznat – A S.H.I.E.L.D. ravasz azt is el tudom képzelni, hogy egész idő alatt tudtak rólam.

- Szóval énekesnőként dolgoztál? – fordultam vissza a képekhez.

- Részben, munka mellett.

- Mindig szerettem hallgatni őt. – mesélte Rose – Ott az a kislány én vagyok. – mutatott az első képre, ahol Thyra még önmaga volt. Végig néztem a képeken. Mindegyiken vidáman mosolygott és élvezte az életét, ettől egy kicsit megkönnyebbültem. Mindig is érdekelt, hogy mi lehet vele, hogyan élhet.

- Én is szerettem.

- Ugyan alig hallottál énekelni. – hitetlenkedett – Amikor a többiek megkértek rá te azonnal felszívódtál.

- Nos annak nem az éneked volt az oka. – fordultam felé vigyorogva – A társaságot nem kedveltem. – csak a szemeit forgatta és felvette a földről a maradék képeket.

- Menjünk, ezek nem kerülnek helyükre maguktól. – azzal el is indult.

- Évek óta nem énekelt, megkérhetnéd rá egyszer, neked biztos nem mondana nemet. – súgta Rose majd ő is elindult.

Rose és Thyra otthona elég közel voltak egymáshoz néhány épületnyit kellet csak sétálnunk. Visszaérve Thyra azonnal elkezdte kibontani a csomagolt képeket. Nagyából mindegyik festmény ugyan akkora volt, úgy látszott Thyra keres valamit, mivel az első kibontása után csalódottan felsóhajtott. Oda vittem hozzá azt is, ami az én hoztam át. Akkor vettem észre mit ábrázolnak a festmények. Az eddig kibontottak az Asgardi tópartot ábrázolták és úgy vélem a többi is azt fogja. Már értettem miért nem maradhattak a házban. Kezembe vettem az egyiket és jól szemügyre vettem, gyönyörűen volt megfestve mintha csak ott volnék.

- Itt az egyik. – szólalt fel Rose, aki idő közben elkezdet segíteni Thyranak.

- Remek, tedd külön a többitől kérlek. – Rose úgy is tett elkülönítve a kanapénak döntötte a festményt. A szemeim hatalmasra nyíltak mikor megláttam, hogy azon a tóparton már két alak is szerepel. Thyra és én.