Az álmaidban (Loki ff)

32.

Egymásba karolva sétáltunk a piactéren a nyüzsgő emberek között. Gyerekek fogócskáztak míg szüleik nézelődtek vagy esetleg réglátott barátaikkal beszélgettek. Hiányzott ez a pezsgő hangulat, viszont nem tudtam teljesodaadással élvezni. Sok mindenen járt az eszemben és nem tudtam hogyan beszélhetnék róla Lokival. Mikor felnéztem rá úgy tűnt ő is erősen töri a fejét valamin.

- Ki ez a Larsen? Mármint mi köze hozzád? - kérdezte végül.

- Jó barátom, Midgardon ismerkedtünk meg, azt hiszi én is oda való vagyok. Miután apja száműzte járta az univerzumot és a Földön menedéket kapott. Dean és én voltunk a kijelölt felügyelői, megtanítottuk neki a midgardi élet csínját-bínját. De már te is ismered Deant, nem repesett az örömtől, hogy Larsen milyen jól beilleszkedett. Addig vájkált míg megnem tudta milyen veszedelmes Larsen apja és a népe ezzel természetesen előállt a főnökségnél, ők pedig a kitoloncolását követelték. Dean ezt úgy vette mintha engedélyt kapott volna a kivégzésére. Segítettem Larsennek biztonságban elhagyni Midgardot és azóta nem láttam. - meséltem el nagyvonalakban a történetünket, de amint befejeztem a gondolataim újra a gyűrű körül forogtak. Rasmus készítette ebben biztos voltam, de vajon kinek? Loki azt állította a gyűrű már jelentéktelen számára, viszont éreztem volt idő mikor nem volt az.

- Mi volt kettőtök között? - fel sem fogtam igazán a kérdést csak lomhán válaszoltam.

- Megkérte a kezem.

- Mi? - torpant meg hirtelen.

- Mi, mi? - néztem rá aztán tudatosult bennem mit mondtam - Mármint nem gondolta komolyan a pillanat hevében történt csak a menekülés nyújtotta adrenalin beszélt belőle. És egyértelmű elutasítást kapott. Tényleg nem nagy dolog.

- Jessica, drágám. - sziszegte gúnyosan a nevem. Érződött mennyire gyűlöl így szólítani. - A jegyeségünk egy nagyon fontos béketárgyalás kulcsfontoságú része. Az, hogy az ellenségünk fiacskája is igényt tartott a kezedre kissé bonyolítják a dolgokat nem gondolod? - Loki szemei izzottak a dühtől.

- Larsen nem csinál ebből bajt. - mondtam kicsit én is indulatosabban - Biztos vagyok benne, ha találkozunk csak vicces beszédtémának fogja majd fel a dolgot.

- És mond csak a leánykéréshez járt más is? - szemeim elkerekedtek és kipirultam - Hadd halljam ne kímélj.

- Csak egy csók volt és nem is nevezném csóknak csak egy apró búcsúpuszinak. - Loki szinte már fortyogott a méregtől - Ugyan már Loki itt nem csak nekem van közös múltam az ellenséggel. - csúsztak ki ingerülten a szavak a számon.

- Ezt, hogy érted?

- Rasmus készítette, igaz? - kérdeztem végül rá az engem foglalkoztató dologra.

- Mit? - Loki próbált higgadtabban beszélni, nem lehetett mást leolvasni róla csak zavart.

- A gyűrűt.

- Igen, de ez egy régi történet. - feszülten nézett le rám.

- Kinek készült? - már tudtam, hogy Loki jelenleg hogyan érzett Sigyn iránt, de nem voltam benne biztos régen is így volt e. Sigyn szavai őszintének tűntek azon a napon és ha hazudott, akkor hibát követtem el. Az is lehet, hogy ahogy Loki mondta nem álltak közel egymáshoz, viszont ettől függetlenül feleségül akarhatta venni őt, ha nem vesznek össze a távozásom után. Hisz Sigyn tökéletes feleség jelölt volt egy herceg számára nemesi családból való úrihölgy. Loki mindig azt tartotta szem előtt, amit az apja elvárt tőle Sigynnel az oldalán megkapta volna Odin minden elismerését.

- Ez volt a szíveség, amit a vénségtől kértem. Úgy készítette el, hogy nem találkozott az illetővel, mivel akkor még nem tudott kivel. A jövendőbelimnek készítettem mikor úgy gondoltam ideje lenne megállapodni. Viszont nem úgy alakultak a dolgok ahogyan terveztem, azonban Rasmus szerint tökéletes helyen kötött ki, úgyhogy mindenki boldog lehet. - magyarázta hevesen majd hirtelen átkarolt derekamnál fogva és teljesen maga felé fordított, meglepetten néztem rá - Társaságunk akadt. - mosolygott bájosan, próbált természetesnek mutatkozni, de a vak is láthatta, hogy nem volt valami fényes hangulatban. Körülnéztem és láttam, ahogy Fandral a távolból figyelt. Gondolhattam volna, hogy Frigga nem hagy egyedül csatangolni minket. - De ennek mi köze azokhoz a nyomorult chitaurikhoz? - nézett szemeimbe smaragdzöld szemei mosolya ellenére haragosak voltak. Fel akartam tenni a kérdést, hogy vajon tényleg Sigyn volt-e a mennyasszony, akit választott, de elszállt minden bátorságom. Bármilyen választ kaptam is volna, egyik sem tett volna boldoggá.