Az álmaidban (Loki ff)

36.

- Loki nem óhajtasz aludni? - csukott szemmel feküdtem az ágyon ő pedig szorosan velem szemben feküdt és egyik kezével a hajamat birizgálta.

- Én alszom, sőt már álmodom.

- Hidd el nekem nem álmodsz, ha álmodnál nem volnék ilyen borzasztóan fáradt. Ha nem alszol nem igazán van értelme, az itt létemnek.

- Jól van, - hagyta abba a hajammal való babrálást és finoman a homlokomnak döntötte homlokát - miről szeretnél álmodni?

- Nekem teljeséggel mindegy csak veled együtt legyek.

- Akkor mutasd meg az emlékeid.

- Milyen emlékeket? - nyitottam ki a szemem egyenesen Loki világító zöld szemeibe bámúltam.

- Minden emléked, amit nélkülem éltél át.

- Hát legyen.

Nem sokkal később egy takaros kis házikóban voltunk. A kandalóban lobogott a tűz és előtte egy kis lányka játszott a rongybabájával. Az ablakból látszott a zöldellő völgy a távolban ködfelhő mögött pedig magaslottak a hegyek. Gyönyörű norvég táj.

- Hol vagyunk?

- Ezek Metta, Rosalie édesanyjának az emlékei arról a napról mikor megérkeztem. Tudod Metta egyedül nevelte Roset. Az apja Angliából származott Rose mindössze egy éves volt mikor elhagyta őket. - láttam Lokin a sajnálatot ahogy a kislányt figyelte és a gyűlöletet is, amit a gyermek apja iránt érzett amiért magára hagyta őt - Metta egy nagy történelemmel rendelkező viking családból származott, akik még az első Midgardi látogatásunk során szolgálták Odint. - folytattam a történetet - Így sokat tudott rólunk és más emberekkel ellentétben hitt bennünk. - hirtelen a messzitávolban villám szerűen ért földet a szivárvány fényeiben pompázó átjáró és néhány pillanatig el sem tűnt. A kislány ijedten figyelte ahogy az édesanyja felállt karosszékéből és az ablakhoz sietett.

- Rose vedd a kabátodat, siess! - Rose így is tett.

- Egy pillanatig sem félt. Nem tudta mi várhat rá pontosan, de bízott az ősei meséiben és köteleségének vette, hogy segítsen a Midgardra érkezőnek bárki is legyen az.

- Bátor asszony lehetett.

A következő emlék már az enyém volt. A völgy közepén láttuk ahogy kétségbe esve rohangálok fel s alá.

- Kitalálom itt jöttél rá, hogy a Las eltűnt. - megadóan bólintottam.

- Hónapokig kutattam utána. - időközben feltűnt Metta és Rose. Metta fejet hajtva térdre ereszkedett, de lánya kezét egy pillanatra sem engedte el. Rose ragyogószemekkel nézett rám.

- Asgardi istennő rendelkezz velem. - a döbbenet leült az arcamra Loki ezt látva kuncogott.

- Tetszik a vörös hajad. - Rose gyermeki kedvesége megnyugtatott és mosolyogva közelebb sétáltam.

- Rose... - csitította az anyja.

- Nekem pedig a fonatod. - fogtam meg a lány befont hajtincsét miközben anyjához hasonlóan én is letérdeltem - Nem vagyok én istennő, csak egy egyszerű katona a nevem Thyra Avruddottir. - Metta ijedten nézett végig rajtam majd miután a szemembe nézett vonásai megenyhültek.

- Egyedül jöttél? - bólintottam - Miért? Talán Loki száműzött? - felnevettem.

- Nem dehogy ő sohasem tenne ilyet. Odin parancsára jöttem, hogy segítsek itt Midgardon.

- De Asgard boszorkányának csak Loki tud parancsolni így szólnak a regék. - keserűen mosolyogtam Mettara.

- Mindaddig így volt míg szüksége volt rám, de Lokinak már nincs rám szüksége.