37.

159 18 2
                                        

Bambulva néztem az előttem lévő étellel megpakolt tányért. Hallottam ahogyan beszélgetnek körülöttem, de a szavakat nem tudtam értelmezni annyira elgondolkodtatott az, amit Fandral mondott a könyvtárban. Már pletykák keringenek a palotában rólam, mert a népnek valamilyen magyarázatra van szüksége, hogy megértsék a hercegük miért vesz el egy midgardi halandót. A pletykák szerint az egyetlen magyarázat, hogy Loki kedvese meghalt és általam éledt újjá. Hogy kit tartottak Loki kedvesének az volt a legmeghökkentőbb. Mivel a múltbéli kedvese is én voltam azaz Thyra. Nem tudtam örüljek-e, hogy az álcám fen maradt vagy pedig féljek, hogy ennyire közel kerültem a lebukáshoz. Még Fandral is elkezdett hinni a pletykáknak annyira hasonlítottam önmagamra, nem sok kell, hogy rájöjjön a tényleges igazságra.

- Jessica kedvesem. – szólított meg Frigga.

- Igen? – fordultam felé kicsit ijedten.

- Reggeli után elkezdjük az etikett órákat neked így meg felel? – kérdezte finoman, ő talán úgy gondolta még az éjszaka történtek hatása alatt állok.

- Persze fenség, ahogyan óhajtja. – folytattam az étkezést, közben elkaptam Fandral aggódó tekintetét. Próbáltam rámosolyogni, hogy megnyugtassam, de nem jött össze talán ez után még jobban aggódott miattam.

- Jess, tegnap éjjel hamar visszavonultál, pedig reménykedtem egy táncban. – incselkedett Larsen.

- Nem éreztem jól magam szükségem volt egy kis pihenésre. – magyaráztam.

- Na és már jobban vagy? Mert szívesen lovagolnék egyet és arra gondoltam csatlakozhatnál... a vőlegényeddel együtt természetesen. – javította ki magát a végre nehogy Lokinak keljen.

- Sok programunk lesz a mai napra, úgyhogy nem tudom bele férne e.

- Ugyan már, biztosan tudtok szánni rá egy kis időt. – mosolygott Sigyn. Talán régen nem láttam volna ebben a mosolyban semmi furcsát, viszont most láttam benne a mélységes rosszindulatot. Ebben a pillanatban már biztos voltam benne, hogy tervei voltak Larsennel kapcsolatban.

- Majd meglátjuk Sigyn. – mondta Loki határozottan – Ma meg kell vitatnunk a vendég listát, ami egy elég idő igényes mulatság. Valamint ma tervezik meg Jessica ruháját is a nagy napra. Szinte egymásra sem lesz időnk az is lehet, hogy már csak éjszaka találkozunk. – fordult felém és megfogta a kezem.

- Viszont az éjszaka csakis a tiétek. – pimaszkodott Thor, amit barátaink meg mosolyogtak. Sigyn alig láthatóan fintorgott, ezek után egy ideig nem mondott többet.

- Thor, mikor is indulsz? – kérdezte Loki.

- Ma éjjelre terveztem az utazást, azonban közbe jött valami így holnap hajnalban távozom.

- Hová mész drága barátom? Hisz én még csak tegnap érkeztem. – mondta csalódottan Larsen.

- Vissza kell térnem Midgardra segítenem kell az ottani barátaimnak. De cseppet se aggódj hamarosan visszatérek és magammal hozom Jessica családját is. – meglepetten néztem Thorra – Ha már ott járok mért ne jöhetnének velem Asgardra, így legalább lesz valaki velük ezen a nagy úton.

- Igazán hálás vagyok érte Thor. – köszöntem meg. Őszintén hálás voltam, hogy így törődött a lányokkal, mivel tudta mennyire fontosak nekem.

- Alig várom, hogy újra találkozhassak a húgaiddal és az édesanyáddal Jess. Jess édesanyja egy nagyszerű asszony és a két húga is remek leányok családtagként bántak velem Midgardon. Nagyon hálás voltam nekik azokban a nehéz napokban és mai napig hálás vagyok. Képzeljétek el Jess ősei anyaiágról évszázadokkal ezelőtt Odin hűséges szolgái voltak mikor Midgardon járt. – lelkendezett Larsen.

Az álmaidban (Loki ff)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora