Egy pillanat, és elengedhetsz | "Deja vu..." - 3. évad

130. Alkalom

Március 24. (péntek)
Bár Casso és Ricsi szülinapja kedden volt - mondjuk lényegében az egész hét az ő szülinapjukról szól -, az igazi ünneplésre ma fog sor kerülni, amit személy szerint én már nagyon vártam, de ezzel nem voltam egyedül.
A buli hallatára, amin ráadásul a Varga ikerpár lesz a sztárvendég (:D), a fél suli bezsongott, kérdezősködtek, hogy most mi lesz, hogy lesz, lehet-e menni, van-e dress code, meg ilyenek, konkrétan az egész tanítási nap erről szólt, de ezt nem is csodálom, viszont ezeknek a lelkes érdeklődőknek csak kis része lesz valóban ott délután, mivel Casso és Ricsi random nem kívánatos személyeknek nem mondtak semmit, részben, hogy ha továbbadják az infókat és hoznak még egy rakás nem kívánatos személyt, az elég fárasztó tud lenni, ezt pedig megértem. Mondjuk, Casso szerint így is sokkal többen leszünk az eredetileg tervezettnél, de látszólag egy bizonyos pontig ez őt egyáltalán nem zavarta.
Na, de akkor most vágjunk a dolgok kellős közepébe, in medias res, vagy valami ilyesmi.
- Hallgatnom kellett volna rád, hogy ne ma találjam ki, de most komolyan, Casso nemsokára itt lesz és fogalmam sincs, mint vegyek fel! - estem teljes kétségbe a szekrényem előtt délután, miközben a nővérem a ruháim között válogatott.
- Mennyire akarsz merészet? Feltűnőt? Szexi, elegáns vagy laza? Nadrág vagy szoknya? - kérdezősködött Napsugár, mire a tenyereimbe temettem az arcom.
- Fogalmam sincs! - fakadtam ki, mire felsóhajtott.
- Jó, akkor mondom, hogy én mit csinálnék a helyedben - váltott a terven - Nem te leszel az egyedüli lány, sőt, ráadásul tuti köztetek lesz egy-két ex, Csenge-féle pályázgató, meg ilyenek, de te vagy Casso barátnője, aki nem véletlenül a barátnője, mert irtó jó nő, főleg ma este, és ezt jó mindenkinek az értésére adni, de nem vagy egy ripacs, aki úgy kiöltözik, mint egy diszkógömb. És mivel te Casso barátnője vagy, nem rakod ki magad annyira, hogy bárki is komolytalannak tartsa a kapcsolatotokat, mert úgy öltözködsz, mint aki épp a párzási táncára készül.
- Ebből most nagyon sok mindent meg tudnék cáfolni - dünnyögtem, és nyilván nem a legutóbbi mondatra gondoltam.
- Tehát - folytatta a nővérem, meg se hallva a megjegyzésemet - Mutatom, én mit vennék fel - kotorászott a szekrényemben, majd elővett nekem egy fényes anyagú, (hozzám mérve) mélyebb dekoltázsú fehér topot és a levendulalila rövid szoknyámat - Ehhez majd tudod, az a fehéres magassarkúd, a hajadat megcsináljuk, a sminkedet már kitaláltam, valami lógós fülbevaló, ékszerek, parfüm, a fehér táskámat kölcsönadom és tökéletes vagy.
Hallgattam rá, úgyhogy tanácsai alapján felvettem a ruhadarabokat és az ékszereket, amiket kiválasztott nekem, majd mivel tegnap jöttem ki a fodrászatból, a hajammal nem kellett sokat szórakozni, csak tűztem bele egy szép csatot, hogy feldobjam, és igazából ennyi.
A sminkem fehér, ezüst és a szoknyám színével megegyező halvány lila színeken alapult, fekete tusvonallal, hangsúly a szememen, ami gyönyörű lett, majd épp a parfümömet fújtam magamra a tükörben nézegetve a külsőm - elégedett voltam, tényleg, akkor is, ha szokatlanul "merész" kinézetem volt hozzám képest -, amikor csengettek.
A magassarkúmban közepes gyorsasággal tudtam csak ajtót nyitni, ami be volt zárva, így elvesződtem a kulccsal egy darabig.
- Szia - mosolyogtam Cassora, aki meglátva engem, egy pillantás alatt végigmért.
- Szia, Szöszi. Jól nézel ki - nyomott egy gyors csókot a számra, mire magamban visítozva örömtáncba kezdtem - És még mindig imádom a hajad - tette hozzá mosolyogva.
Amikor reggel meglátta az új, vagy inkább a régi, szőke hajam, akkor is hasonlóan reagált, nagyon tetszett neki az eredmény, megdicsért, meg minden, ami elképesztően jól esett, mint most is. Ahhw.
- Köszi - vigyorogtam - Egyébként nem akarok nagyképű lenni, meg ilyenek, de időben kész lettem.
- Vannak még csodák - mondta elmosolyodva, majd egy puszit nyomott a homlokomra, én pedig hitetlenül elnevettem magam, gyorsan elköszöntem a családomtól, és kimentünk a kapun.
Casso már kiállt a kocsijával a házunk elé - csak gondolom nem feltételezte rólam, hogy ilyen hamar elkészülök, ezért szállt ki - úgyhogy miután mindketten beültünk, a slusszkulccsal beindította az autót és elindultunk.
- Mi egy kicsit hamarabb érkezünk, ne lepődj meg - mondta Casso, én pedig izgatottan mosolyogva bólintottam.
Amikor a fás, kanyargósan felfele ívelő autóutakat elhagyva megérkeztünk a helyszínre, és kerestünk egy jó parkolóhelyet, kiszálltunk a kocsiból a viszonylag nagyobb, de nyugodt helyen lévő épület előtt, én pedig kicsit kinyújtóztattam magam, majd Cassoval együtt bementünk.
Az épületben Casso váltott pár szót valami egyenruhás fontos emberrel, aki gondolom a hely bérbeadója lehet, majd felmentünk egy lépcsőn és bementünk a számunkra előkészített, bérelt helyiségbe.
Őszintén szólva, nagyon elcsodálkoztam, mert sokkal jobban nézett ki, mint amit elképzeltem, kényelmesen nagy volt a beltér, szép csillárokkal, hangszórókkal a falon, bárpulttal, előtte bárszékek, a falnál díványok, kanapé, fotel, dohányzóasztal - egyébként megnéztem, rágyújtani itt bennt tilos, de nyílt egy kisebb terasz is, ahol viszont igen -, nagy tv a falon, led-es fények (egyelőre kikapcsolt állapotban), még egy játékgép is volt a sarokban, és még egy csomó minden, de lényeg, hogy elképesztően tetszett a hely.
Egyébként a bárpultnál azonnal rátaláltunk Ricsire, aki érkezésünkre felkapta a fejét.
- Hali - intett nekünk Ricsi, mire elmosolyodtam.
- Hát te? - kérdeztem mosolyogva, ahogy körbenéztem, és szinte láttam a lelki szemeim előtt, ahogy Ricsi egymagában leül arra a bárszékre, és teljesen nyugodtan nézelődik, függetlenül attól, hogy mi még csak most kaptuk meg a kulcsot, hogy bejöhessünk, tehát hogy Ricsi hogy került ide, az egy igazán jó kérdés.
- Megnéztem, mi van itt - vont vállat - Amúgy van egy csomó pia, plusz ásványvíz, de az csak szerintem arcmosásra, vagy max ha valaki holnap nagyon másnapos lesz - közölte, miközben bement a bárpult mögé és "mutatóba" kiemelt nekünk egy palack Szentkirályit, mire felnevettem.
- És hogy jöttél be? - érdeklődtem.
- Van egy tippem - jegyezte meg Casso halkan, miközben szórakozottan ő is bement a bárpult mögé a tesójához és leguggolva végignézte az italokat.
- A teraszon bemásztam. A vécén át.
- Mi? - nevettem fel hitetlenül.
- Ha már ott voltam, és a vécé pont itt van mellettünk, a párkányról bemásztam a teraszra, és onnan meg bejöttem. Érteeed - magyarázta Ricsi, mint ha mi sem lenne természetesebb.
- Tehát betörtél - fogalmaztam át.
- Ne gyanúsítgass. Fizettem ezért a helyért, ott jövök be, ahol akarok - vont vállat Ricsi lazán.
Érdekes meglátás. :)
- Hát, jó - hagytam rá inkább, majd amíg a fiúk elfoglalták magukat (akik egyébként a nagykorúak, akiket ünneplünk, de mindegy :D) a bárpultnál, körbementem a helyiségben, és alaposan szemügyre vettem mindent.
Pár perc múlva megérkezett a személyzet, aki először is finoman megjegyezte a fiúknak, hogy a továbbiakban majd ő intézkedik a bárpult mögött, majd egy pár szóban elmondta a tudnivalókat a helyről, hogy mi hogy működik, satöbbi, satöbbi.
Casso, Ricsi és én levágtuk magunkat egy kanapéra, elbeszélgettünk, amíg csak hárman voltunk, majd nemsokára nyílt a terem ajtaja, és megérkezett Ákos.
Na, ennek igazán örültem. Nem jöhetett volna akkor, amikor már sokan vagyunk és nem feltűnő kerülnöm őt?
- Császtok - jött oda hozzánk Ákos, majd lepacsizott Cassoékkal, és leült velem szemben egy kanapéra - Ennyien vagyunk?
- Mivel vagy húsz perccel korábban jöttél - jeleztem, miközben Casso vállának döntöttem a fejem.
- Komolyan? - lepődött meg, majd a faliórára pillantott - Lol - röhögött fel - Eskü azt hittem, később van.
- Bírom az időérzéked - jegyezte meg Casso szórakozottan - Mondjuk neked olyanod soha nem volt, szóval... - tette hozzá átgondolva, mire halkan elnevettem magam.
Hát igen, Ákosnak tényleg nulla az időérzéke, emellé sokszor magasról tesz is arra, hogy késni fog, vagy igazából, hogy mikor érkezik (az első határozottan jellemző rá), ha jól emlékszem, amikor osztálytársak voltunk is kifejezetten imádták a tanárok emiatt.
- Menj már - röhögött Ákos - Az edző is mindig ezzel basztatott.
- Nem csak az edző szerintem - mondta Casso egy bujkáló mosollyal az arcán.
A fiúk hülyültek tovább, én mosolyogva hallgattam őket, majd időközben megérkeztek még jópáran, először Erika, két végzős srác (azt hiszem, az egyiket Hunornak hívják, a másikat pedig Kornélnak), Enikő, Laci Lilivel, a Lesnyák-ikrek, Klaudia és Gergő (Casso régebbi haverjai közül), Zotya, Pipacs (szintén), Márti (Ricsi szerint eddig valami matek korrepre fogták be szegényt), Nándi, Dénes (végzősök), Csenge, Betti, Niki és Kriszti (nekik kifejezetten nem örültem), Saci (neki már sokkal jobban :D), Lotti, Heni, Heni barátja, Pityu, Napsugár (utánam hozta az S.O.S neszeszerem, amit ügyesen otthon hagytam), Jennifer (ő ha jól tudom, marad is egy kis ideig Magyarországon), meg még egy csomóan, akiknek a nagy részéről azt se tudtam, hogy kicsoda.
Pontban fél hatkor bekapcsolódtak a led-fények, elindult a zene a hangszórókból, aminek mindenki örült, így még hangulatosabb lett a hely, mint amilyet képzeltem, őszintén szólva teljesen odavoltam. :)
Ekkorra már mindenki megérkezett, aki nem, azt ezután már külön kellett (volna) beengedni, úgyhogy a buli lényegében ekkor kezdődött, ment hangosan a zene, a társaság egyik része táncolt rá, egy másik csoportokba vergődve beszélgetett hangosan röhögve, egy harmadik pedig elég hamar megtalálta a bárpulthoz vezető "titkos" utat az alkoholos italokkal együtt, meg persze ha ezeket halmazokban ábrázolnánk, ezeknek a metszeteiben is voltak jópáran.
Én valahol a három típus között voltam Saciékkal, egy-egy pohárral a kezünkben - én kezdésnek egy nem olyan alattomos koktélt kértem magamnak, nem terveztem egyből a buli első óráiban becsiccsenteni - csiviteltünk, egyszer-kétszer pedig, ha valami jó zenét hallottunk meg, akkor ugráltunk rá, aztán folytattunk mindent, ahol abbahagytuk.
Szóval így ment a buli eleje, majd amikor már a legeslegutolsó emberek is beestek és beépültek a társaságba, egy picit lehalkult a zene, mire mindenki egyszerre felkapta a fejét.
Ebben a pillanatban Erika felpattant a bárpultra, gyorsan töltött magának valamit, és amikor már szinte minden tekintet rajta volt, leguggolt, lazán felkapta a pult belső felére helyezett mikrofont - ami egyébként a személyzetnek van odarakva, különleges esetekre információközlés céljából -, majd miközben felegyenesedett, megkocogtatta, hogy működik-e.
- Okésss - szólt bele a mikrofonba, majd a magassarkú, fekete bakancsával kicsit megigazította a mikrofon lába mellett összetekeredett zsinórját, és amikor már tényleg mindenki csak rá figyelt, belekezdett - Na, szóval, mielőtt mindenki elázna innen, nyugi, nem fogok sokat pofázni és megvár mindenkit a piája egy percre... - kezdte Erika szórakozottan, majd mosolyogva Cassoékra nézett - Tehát, amiért itt vagyunk, az nem más, mint a két, érett, a héten tizennyolc éves sztárvendégünk, akiket Isten éltessen... - folytatta, mire mindenki tapsolni kezdett, Erika pedig mosolyogva feltette a kezét, hogy még várjunk egy kicsit -... úgyhogy ha valakinél most nem lenne semmi, amivel majd koccinthatna, az gyorsan kerítsen. Szóval, kedves, drága Ricsi és Roli, vagy ki hogy hív titeket, ha már ez a jó ég tudja hanyadik szülinapotok, amit veletek töltök, gondoltam, készülök valami romcsi szülinapi beszéddel, amitől most inkább megkíméllek titeket, a lényeget tudjátok, meg bár nagyon szeretek itt mindenkit, de nem szívesen teregetek ki mindent, privát, meg minden, biztos értitek - mondta, majd újra Ricsiékre pillantott - Mindenesetre srácok, köszi ezt a lassan tizennégy évet, remélem sokkal több is lesz még, akkor is, ha ehhez anno el kellett törnöm Roli karját, Ricsit pedig megvernem dekázásban, hogy kellőképpen belopjam magam a szívetekbe, úgyhogy tényleg skacok, köszi, hogy vagytok nekem, viszont ez a nap nem rólam szól, hanem rólatok, szóval legyetek jók, vagy mi, Roli, neked soha ne kelljen többet azon a hegyoldalon taxit hívnod, Ricsi, neked pedig annál a parknál lézengened, remélem, értitek, mire gondolok, úgyhogy mégegyszer boldog szülinapot, fiúk - fejezte be Erika - Most lehet koccintani - mosolygott ránk, majd lazán leugrott a pultról, lerakta a mikrofont, és a poharát felvéve beszállt a koccintgatásba.
Nem számítottam rá, hogy lesz beszédmondás, de igazából a társaságból tényleg Erika volt a legalkalmasabb erre a "feladatra" - mégiscsak ő ismeri őket és van velük jóban a legtöbb ideje rokonokon kívül - személy szerint engem megmosolyogtatott, meg egyébként is ott élőben tökéletesen eltalálta, úgy volt jó, ahogy azt kell, egyszerű, de nagyszerű. :)
Amikor Erika odament a Varga ikerpárhoz (:D), és koccintottak egyet, Ricsi mosolyogva összeborzolta Erika haját, Casso meg jókedvűen megjegyzett neki valamit, mire Erika felnevetett, és esküszöm jó volt rájuk nézni, nem tudom miért, de tényleg akaratlanul elmosolyodtam rajtuk.
Erika egyébként meglepő módon soha nem zavart, valahogy őt azonnal elfogadtam, mivel ha tizenhárom éven át nem volt semmi ő és Casso (illetve Ricsi) között, barátok voltak és elvileg soha nem mint lányként tekintettek rá, akkor az csak nem fog megváltozni az utána lévő években sem. Mármint ebben reménykedem.
És jó, tény, hogy kicsit fura érzés, hogy itt van ez a lány, nem tudom azt mondani, hogy nem ismeri jobban Cassot, mint én, és hogy Cassonak nem fontos az életében, de egy darab kifogásom nem lehet a barátságukra az én szemszögemből nézve sem, soha nem voltam elhanyagolva miatta, soha nem éreztem magam miatta kevésbé fontosnak Cassonál, mert tudom, hogy én máshogy számítok neki (Casso és Ricsi állítása szerint gyakorlatilag Erikára, mint félhúgukra tekintenek), soha nem titkolóztak előttem semmiről, semmi gyanús, Erika is kedves velem, úgyhogy igen, valahogy így belenyugodtam ebbe az egészbe.
A koccintgatás során én is odaférkőztem Cassohoz, aki látszólag már keresett engem a tekintetével, majd ahogy meglátott, egy ösztönös, halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Boldog szülinapot - mosolyogtam rá, és picit felemelve a poharamat, koccintottunk egyet.
- Köszi - nézett rám, majd hozzám hajolva viszonylag diszkrét hosszúsággal megcsókolt.
Ahhw.
- Boldog szülinapot, Ricsi - léptem oda kicsivel később Casso tesójához.
- Kösz, de hallod, olyan hirtelen surrantál ide, hogy majdnem rávágtam, hogy neked is - jegyezte meg röhögve, mire felnevettem.
- Legközelebb akkor majd hordok magammal valami csengőt - vigyorogtam.
- Minimum.
Ezen jól elszórakoztunk. :)
A zene egyébként időközben már visszaerősödött, úgyhogy ment tovább tombolás, én pedig megkerestem a lányokat.
Lilit találtam meg először.
- Jaj de jó, hogy itt vagy, téged kerestelek - lépett oda hozzám a tejfölszőke barátnőm.
- Saciékat láttad valahol? - kérdeztem.
- Részben. Enikő eredetileg elment italért, de időközben Andris nekiment és eltört Enikő pohara, úgyhogy most közös erővel csinálnak valamit, vagy a szilánkokat próbálják eltüntetni, vagy nem tudom, Saci pedig... na, róla fogalmam sincs - mondta őszintén - A koccintás alatt eltűnt, legutóbb a fiúknál láttam.
- Megkeressük? - kérdeztem.
- Szerintem igen.
Ahogy ezt megbeszéltük, egyből nézelődni kezdtünk, de sehol nem találtuk, úgyhogy már kezdtük feladni, amikor elment mellettünk Pityu.
- Bocsi - szóltam utána - Sacit nem láttad valahol? Mi keressük már egy ideje, csak nem nagyon látunk semmit az emberektől.
(Lili és én se a magasságunkról vagyunk híresek.)
- Nem, de várj, felveszlek a nyakamba és megnézheted - vont vállat, mire beleegyeztem, Casso bátyja kicsit leguggolt, én egy székre felállva felpattantam a vállaira (vettem rövidnadrágot a szoknyám alá, meg a harisnyám se volt teljesen átlátszó a combjaimnál, milyen jól tettem), miközben csak reménykedni tudtam, hogy nem ejt el, vagy ilyesmi, majd amikor kicsit stabilizáltam magam, körbepillantottam a helyiségben.
Szinte azonnal kiszúrtam Sacit, ráadásul Ákos társaságában a bárpultnál, ami miatt majdnem leszédültem Pityu vállairól.
- Na, megvan? - pillantott fel hozzám Pityu.
- Igen, köszi - bólintottam - És most hogy jövök le? - néztem le kétségbeesetten, miközben elgondolkodtam, hogy ha a majdnem két méter magas srácról leesek, mekkora a balesetet szenvednék.
- Leszedlek, nyugi - mondta.
Csak egy picit paráztam, de végül épségben értem újból a talajt.
- Na? - kérdezte Lili, miután megköszöntem Pityutól a segítséget, ő pedig továbbment.
- Ákos fűzi a pultnál.
- Miiii? - pislogott Lili - És, Saci milyen volt?
- Szerintem csak kedvességből hallgatja, Ákos meg ha jól sejtem, már most kezd becsípni.
- Szerinted beleavatkozzunk? - gondolkodott el.
- Nem hinném, hogy bárki önszántából beszélne Ákossal. Mentsük ki szegényt.
- Te tudod - egyezett bele Lili - Akkor, menjünk oda hozzájuk és rángassuk el Sacit, vagy mi?
- Valami ilyesmi...
- Nem jobb, ha inkább csak mondjuk neki, hogy már mindenhol kerestük, meg ilyenek? Akkor ha akar, van alkalma lelépni Ákostól - magyarázta.
- Jó, az is jó - bólintottam.
- Biztos jó ötlet ez? - bizonytalanodott el Lili.
- Persze - feleltem egy pillanatig részemről is elbizonytalanodva - Na, akkor menjünk?
- Menjünk - bólogatott Lili.
A tömegben átfurakodva szerencsére hamar megtaláltuk őket.
Saci épp valami itallal és benne egy pink szívószállal a bárpult székén ücsörgött, Ákos pedig mellette, és egy pillanatig esküszöm olyan érzésem volt, hogy annyira nincs is szükség a "mentésünkre", mert tök normálisan elbeszélgetnek, de ez csak egy pillanat volt, ugyanis ahogy Saci észrevett minket, egyből felénk fordulva integetni kezdett nekünk és lepattant a székről.
- Sziasztoook - pattant oda hozzánk jókedvűen - Egy csomó ideig nem találtalak titeket, merre voltatok?
- Mi is téged kerestünk - felelte neki Lili mosolyogva.
Eközben Ákos úgy döntött, hogy elmegy, és milyen jól döntött, úgyhogy amíg ő elveszett a szemünk elől az emberek között, mi Sacit kérdezgettük, hogy hogyhogy vele volt.
- Igazából titeket kerestelek, aztán ő odajött hozzám, hogy kit keresek, mondtam, hogy titeket, mondta, hogy igyunk valamit, és gondoltam, ott talán észrevesztek majd, és akkor nem kerüljük el egymást... - mesélte a füle mögé tűrve egy hajtincsét.
Időközben Enikőt is előkerítettük, akinek egyébként szilánk ment a kezébe, úgyhogy ragtapasszal tért vissza hozzánk, majd így immár újból négyen szórakoztunk el a továbbiakban.
- Enci - szólította meg Andris vigyorogva a társaságunk világosbarna hajú lánytagját, aki szemforgatva fordult meg, viszont Andris, amikor odaért hozzánk, egy üveg valamilyen italt nyomott a kezébe, valószínűleg kárpótlásnak.
- Kösz. A becenévért majd legközelebb csinállak ki - hunyorgott rá Enikő, mire Andris felröhögött.
- Várom - vigyorgott rá Andris, majd megborzolta Enikő haját, intett egyet és visszament a többiekhez.
Ahogy Enikő utána nézett és visszafordult hozzánk, valószínűleg három "nem akarok lemaradni semmiről, avass be mindenbe, mesélj, MOST" barátnős tekintettel találkozhatott.
- Idióta - dünnyögte Enikő halványan mosolyogva Andrisra utalva, miközben beleivott a poharába, mi hárman pedig vigyorogva bólintottunk.
Szerintem ugyanarra gondoltunk mindannyian. :)
Egy kicsivel később ideiglenesen otthagytam a lányokat, és a cuccaimhoz mentem, hogy a telefonomon megnézzem, hogy Anya írt-e valamit (megígértem neki, hogy nézni fogom).
Nem nagyon írt, én viszont igen neki, hogy minden oké, megvagyok, jól érzem magam, majd ahogy mentem visszafele a barátnőimhez, időközben összefutottam a párocskámmal is. :)
- Úgy eltűntél, Szöszi - jegyezte meg Casso mosolyogva, amikor odajött hozzám - Kereslek egy ideje.
- Én egyfolytában csak keresek mindenkit, először Sacit a bátyád nyakában, aztán Enikőt... - soroltam, mire elnevette magát, majd gyorsan kiitta az utolsó kortyokat az üvegéből - Téged is kerestelek volna, csak nem tudtam, hogy zavarlak-e, meg a nyakadra se akartam akaszkodni teljesen.
- Nem szoktál zavarni - mosolyodott el - Még mindig nem. Iszunk valamit amúgy? - kérdezte felajánlva.
- Jó, okés - egyeztem bele - De persze nem akarlak elrángatni a többiektől - tettem hozzá a figyelmesség kedvéért, mire hitetlenül felnevetett és csak annyit mondott, hogy cuki vagyok, de ő ajánlotta fel, hogy menjek vele, úgyhogy nyugodjak már le. :)
A pultnál elfoglaltunk két bárszéket - nem is én lettem volna, ha nem kell másodszor is nekipróbálkoznom, hogy fel tudjak ülni rá (minyonéletem során pedig már egész begyakoroltam, hogy hogyan kell a magas szék lábáról feltornászni magam ülőhelyzetbe) -, majd Casso odafordította nekem a kitámasztott itallapot, hogy ne csak annyi kívánságom legyen, mint máskor, hogy "nekem mindegy". :)
- Mit kérsz? - kérdezte rámnézve.
- Hát... - gondolkodam el - Melyikben van a legkevesebb alkohol? Csak mert nem lenne jó, ha tudod, nagyon megártana.
- Az ásványvízben, de ne görcsölj már, nem baj az, ha megárt - mosolyodott el az én kifejezésemmel élve - Nem bűn az, Szöszi, főleg ma. Most csak érezd jól magad, nem lesz gáz.
- Jó, jó - adtam meg magam.
- Na, szóval akkor mit kérsz? - kérdezte meg újból jókedvűen.
- Akármit, fogalmam sincs, hogy mi micsoda, mennyire szeretném, vagy ilyesmi - vallottam be őszintén az itallapot nézegetve - Szerinted nekem mi ízlene?
- Várj, akkor kérek neked én - egyezett bele, majd amikor az egyenruhás nő odajött hozzánk, kikért valamit magának meg nekem.
Nem figyeltem, hogy mit kért, akkor éppen úgy hallottam, mint ha rezegne a telefonom a zsebemben, amit megnéztem, és egyébként valószínűleg nem rezgett, majd ahogy elraktam a készüléket, Casso elémtolta a poharamat.
- Mire számítsak, mielőtt megkóstolnám? - kérdeztem.
- Édes. Csak ne egyszerre idd meg - tette hozzá.
- Nem terveztem. Mennyire alkoholos? - kérdeztem tovább.
- Nyugi, nem olyan erős, de ha nem jó, nyilván ne idd meg, akkor majd keresünk neked mást.
- Rendben - bólintottam, majd beleittam, és egyébként egész ízlett.
Cassoval egy jó darabig elbeszélgettünk, majd szép lassan kiittuk az utolsó kortyainkat az üvegünkből.
- Jössz hozzánk? - kérdezte, amikor eldöntöttük, hogy most már visszacsatlakozunk a többiekhez.
- Persze, csak megígértem Saciéknak, hogy hozzájuk megyek vissza, úgyhogy először szólnék nekik - magyaráztam.
- Szerintem már ők is rég velünk vannak.
- Ja, akkor jó - bólintottam.
A legnagyobb társaságot kétségkívül Ricsiék alkották, mivel szinte mindenki hozzájuk próbált csapódni, majd ahogy odaértünk Cassoval (a lányok is tényleg ott voltak), egyből megkínáltak valami pálinka-félével, legalábbis én annak azonosítottam, de én először csak félig kértem abba a pici kis pohárba.
- Akkor mégegyszer boldogat - emelte fel a poharát Zotya (Casso egyik haverja), hogy most már kicsit szűkebb körben is koccintsunk egyet, egységesen.
- Kösz - biccentett Casso, majd koccintottunk egyet, a társaságban szinte mindenki mindenkivel (igazából csak a formaság kedvéért), és amikor mindenki beleivott a felesébe, besimulva a "tájba" én is megtettem ugyanezt.
Ekkor még nem volt olyan késő, kifejezetten részeg se volt a túlnyomó többség (én meg aztán pláne nem) inkább csak valahol itt, ezután a koccintás után kezdődött lényegében a nap házibuli-része.
- Amúgy, most hogy Leni is itt van... - nézett Ricsi rám és Cassora vigyorogva.
- Ja, tényleg, szerintem már mutathatod - szólt közbe Erika is mosolyogva Cassora pillantva.
- Na jó, csak én nem tudom, mi folyik itt? - értetlenkedtem, amikor már egyre többen elkezdtek vigyorogni.
- Mindjárt megtudod, Szöszi - mondta Casso egy bujkáló mosollyal az arcán, miközben gyorsan kiitta a pohara tartalmát, lerakta azt egy asztalra, majd derűsen Ricsire nézett - Akkor avassuk be?
- Szerinted megérdemli? - kérdezte Ricsi vigyorogva.
- Fogjuk rá - felelte Casso szórakozottan.
- Na, akkor most Leni kivételével a kapcsolatban lévő lányok elfordulnak - tapsolt kettőt Erika, mire Casso elröhögte magát, és lazán lekapta magáról a pólóját.
Oké, először is ez elég hirtelen volt, másodszor pedig csak egy fél pillanatig tartott az értetlenségem, ugyanis ezután szinte azonnal észrevettem Casso mellkasán a tetoválását - az én angolra fordított nevemmel. Úristen! <3
"Lavender" - ahogy elolvastam és tudatosult bennem ez az egész, akaratlanul vigyorogni kezdtem, meglepődéstől csillogó szemekkel Casso szemeibe néztem, aki mosolyogva figyelte a reakciómat, majd mint aki nem hisz a szemeinek, közelebb léptem hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem.
- Jézusom!!! - sikítottam el magam vigyorogva, majd egyszerűen csak a nyakába ugrottam, ő pedig egy puszit nyomott a hajamba és hagyta, hogy kiörömködjem magam.
Egyébként a tetoválása bár még nyilván gyógyulóban volt, szépen, precízen meg volt megcsinálva, és én nem tudom, mennyire fájhatott, meddig tartott, vagy mikor csináltatta (bár gyanítom, hogy amikor a kocsit hozta el), de teljesen odavoltam, mert te jó ég, magára tetováltatott, engem, a nevemet, szűzmáriám! :)
- Bocs, Szöszi, ma akartam megmutatni - suttogta a fülembe mosolyogva, egyértelműen a tegnapra utalva.
- El sem hiszed, hogy mennyire, de mennyire... - lelkesedtem, majd mivel a boldogságtól nem találtam szavakat, inkább szorosabban magamhoz öleltem, ő pedig halkan elnevette magát.
Azt hiszem, itt az ideje véglegesen elolvadnom. :)
***************************************
Folytatás következik! ❤️