Egy pillanat, és elengedhetsz | "Deja vu..." - 3. évad

102. Zene

Február 13. (kedd)
- Jó reggelt - mosolygott rám Casso, amikor kiléptem az ajtónkon.
Ahogy végignéztem rajta, ma reggel is elfogott a "brutálisan szeretem, pedig mennyivel könnyebb lenne, ha nem így lenne, de akkor is imádom, szóval mindegy" érzésem, úgyhogy a látványára akaratlanul is egy halvány mosolyra húzódott a szám.
- Szia - köszöntem vissza sóhajtva, majd a mellkasába fúrva a fejem viszonoztam az ölelését.
Tényleg könnyebb lenne, de vannak dolgok, amiért megéri áldozatot hozni.
Vannak hülyeségei, mint ahogy nekem is bőven, de ha képesek vagyunk ezekkel együtt elfogadni és szeretni egymást, akkor abból baj nem lehet.
Mármint akkora. Azt hiszem.
Szóval ezekkel a gondolatokkal indultam el mellette, és miközben a kezemre kulcsolta az ujjait, csak arra tudtam gondolni, hogy igen, lehet, hogy az utóbbi pár napunk nehéz volt, de most, hogy újra békét kötöttünk, ideje fátylat borítani rá és folytatni mindent ott, ahol abbahagytuk.
Már amennyire ezt a környezetünk megengedi.
- Haliii - lépett oda hozzánk Csenge reggel, aki nyilván ma is fotómodelleket megszégyenítő külsővel érkezett - Casso, tegnap kerestelek, nem láttad? - nézett a barátomra.
- De. Bocs, nem értem rá - vont vállat Casso.
Akkor éppen velem filmezett. Haha. :)
- Nem baj, majd máskor - legyintett Csenge mosolyogva - Ricsi hol van? - kérdezte végignézve a társaságunkon.
- Mártival a büfében - felelte Lili.
Hát, őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit csináltak ennyi ideig, de mindenesetre Ricsi valamikor etika (első óránk volt, minden percét élveztem) közepén csatlakozott hozzánk.
- Hali - csukta be az ajtót, mire kábé mindenki felé fordult, Mátrai pedig megigazítva a szemüvegét, egy kis hatásszünet után ráförmedt, hogy mégis hol volt ennyi ideig, majd beírta neki a késést.
Szegény.
- Lencsiii - szaladt oda hozzám Márti következő szünetben, majd közölte, hogy azonnal kérdezni akar tőlem valamit, és ezzel a lendülettel elráncigált egészen a lánymosdóig - Miért nem mondtad? - kérdezte a karomat rángatva, mire először komolyan beparáztam, hogy esetleg megtudott valamit a péntekiekről, vagy ilyesmi.
- Mit? - pislogtam a mosdó hideg falának dőlve.
- Hogy ilyen jófej!
- Mármint ki? - értetlenkedtem most már teljesen elveszítve a fonalat.
- Ricsi! - vigyorgott, majd körbenézett, hogy nem hallja-e valaki, és bővebben kifejtette - Oké, eddig is tudtam, hogy az, mert vicces, meg minden, de most büféztünk, tök kedves volt, mondta, hogy menjünk ki az udvarra és dumáljunk, kimentem vele, és te jó ég, miért nem mondtad, hogy ilyen rendes? Jó, elkéstem matekról, de ez tökmindegy, mert elképesztően klassz volt vele! - mesélte ugrálva, mire elmosolyodtam.
- Neked tetszik Ricsi? - hitetlenkedtem mosolyogva.
- Hát, lehet - mondta vigyorogva - Szerinted lenne esélyem nála? Csak mert mondta, hogy ezt a beszélgetős dolgot ismételjük még meg, és fogalmam sincs, hogy ezt most hogy érti, hogy barátkozni akar csak, vagy többet, szóval segíts.
Ahogy az ugráló barátnőmre néztem, hirtelen fogalmam se volt, hogy mit mondjak neki.
Nem akarom áltatni, mert akkor tulajdonképpen becsapom, de ha meg azt mondom, hogy "bocsi, pénteken még nekem vallott szerelmet, szóval felejtsd el", az meg ugye... hát, annál talán még az is jobb megoldásnak tűnik, ha simán csak szó nélkül elfutok.
- Szerintem menj el vele beszélgetni, és ott tuti kiderül. Figyeld majd, hogy milyen témákat hoz fel, mennyit érdeklődik, közeledik-e bármit is, vagy ilyenek, és akkor majd megtudjuk - mondtam végül.
Bár mondjuk a szerelemmel kapcsolatos témákban lehet, nem nekem kéne okoskodnom.
- Oké, köszi. Ezt egyébként egyedül neked mondtam, mert... na. Szóval azt lehet, hogy más ne tudja meg? - kérdezte.
Van elég titkom, mit számít egy következő?
- Persze - bólintottam mosolyogva.
Tesi utáni szünetben (ingafutás volt, imádtam) hullafáradtan levágtam magam Casso mellé, aki az érkezésemre egy puszit nyomott az arcomra.
- Ihatok belőle? - kérdeztem a padján lévő látszólag még hideg (igen, ezt így meg lehet állapítani) jegesteájára utalva.
- Ja, neked vettem - rakta el a telefonját.
- Életmentő vagy, mondták már? - mosolyogtam, miközben kinyitottam az üveget.
- Párszor, de ez még nem minden, egy szórólapot is kapsz tőlem, csak mert jófej vagyok - tolt elém egy Valentin-napi sulis szórólapot, amit boldog-boldogtalhoz eljuttattak valahogy a tanárok, mire felnevettem.
- Tényleg, még el se hívtál a bálra, pedig holnap lesz - jegyeztem meg ciccegve.
- Nem megyek, szóval nem is foglak - nézett rám, mire értetlenül összeráncoltam a szemöldököm.
- Ne már, miért nem jössz? - csodálkoztam.
- Majdnem kicsaptak kábé egy hónapja, rémlik?
- Úúú, igen. Tényleg - esett le, miközben elhúztam a szám - Április végéig nem jöhetsz semmire. Szegény.
- Ennyit megért, ezt meg valahogy túlélem - vont vállat felém fordítva a fejét.
- Meg sem érdemellek - mondtam mosolyogva, mire a hajába túrva elnevette magát.
- Hát, Szöszi, kettőnk közül ezt én még mindig jobban mondhatnám - közölte őszintén, miközben egy halvány mosollyal az arcán megsimította a kézfejemet, majd egy kis hatásszünet után újra a szemembe nézett, és csak úgy, szó nélkül megcsókolt.
Ahhhw. Elolvadok. :)
- Mivel holnap Valentin-nap, utána síszünet, te pedig nem jössz a bálra... - kezdtem egy kicsit eltolva magamtól - Mit szólnál hozzá, ha este filmeznénk egyet, és nálad aludnék? - kérdeztem a számba harapva.
- Nekem oké - egyezett bele, majd újra az ajkaimra tévedt a tekintete - Na jó, bocs Szöszi, de nem tudom abbahagyni - hajolt vissza hozzám, majd jó hosszan megcsókolt, amit mosolyogva viszonoztam.
Ismerős érzés. :)
Mivel ebédszünet volt, rajtunk és Linán kívül, aki előttünk pár paddal zenét hallgatva olvasott, senki nem volt a teremben, valakik ebédeltek, az udvaron fociztak vagy tették magukat (pl. Csenge, Betti, Niki és Kriszti, ki nem találta volna senki, ugye?), teljesen nyugodtan húzhattam vissza magamhoz Cassot, akivel teljesen kizárva a külvilágot adtuk át magunkat az érzelmeinknek, egészen addig, amíg valamikor közben nézőnk nem akadt.
- Ti mit csináltok? - nézett ránk csillogó szemekkel egy körülbelül hatéves kislány, aki a semmiből került oda hozzánk.
- Öhm... - tűrtem egy hajtincsemet a fülem mögé zavartan - Semmi különöset - legyintettem a szemem sarkából Cassot figyelve, aki halál nyugodtan dőlt hátra a székén, és hagyta rám a kimagyarázás kínos feladatát - Te hogy kerülsz ide? - érdeklődtem terelve a témát.
- Anyukám azt mondta, hogy bejöhetek vele a munkahelyére.
- Értem - bólintottam. Tehát tanár kislánya. - És, hogy hívják az anyukád?
- Madaras Ildikó - felelte egy kis töprengés után büszkén.
Akkor ő az ofő lánya. Hoppáhoppá.
- Ó, és téged hogy hívnak? - mosolyogtam rá.
- Zselyke.
- Szép neved van - dicsértem meg - Engem Leninek hívnak, ő pedig Roli - mutattam be kettőnket.
Furcsa volt Cassot az igazi nevén hívni, de inkább ne zavarjunk össze hatéves kislányokat kitalált becenevekkel festőkről, jó az a Roli név, Picasso meg majd ráér később. :)
- Az egyik ovistársam is Roli - mesélte Zselyke Cassora nézve - Mindig ő akar játszani a repülővel.
- Akkor mondd meg neki, hogy most te akarsz játszani vele, vagy játsszatok együtt - javasoltam.
- De én a Rékával akarok repülőset játszani, a Roli tök buta. Meg a Roli a Petivel barátkozik, aki meg szerelmes belém. A múltkor megpuszilta a számat.
Na igen, az érzés, amikor egy hatévesnek nagyobb szerelmi élete van, mint nekem egészen tizenhat éves koromig. No comment.
Casso egy bujkáló mosollyal rámnézett, majd a kislányra, amikor pedig Zselyke felfedezte a táblafilceket a terem másik végében és rajzolgatni kezdett, megszólalt.
- Akkor annyira mégsem tabu, hogy mit csináltunk - jegyezte meg szórakozottan.
- Jó, na, nem tudtam, hogy a mai óvodások már ezt csinálják - védekeztem - Vagy csak én nem csókolóztam oviban? - gondolkodtam el.
- Nem tudom - röhögött fel.
Bár mondjuk ezek után, ki tudja?
- Fogadjunk, hogy te már nagycsoportban is nőcsábász voltál - jegyeztem meg, miközben Zselyke alkotását figyeltük a táblán.
- Milyen nagycsoportban? Középsőben - mondta derűsen, mire felnevettem.
- El tudom képzelni a ballagásodat. Síró kislányok hada, mindenki zsepikkel integet, te ki se férsz az ajtón a virágaidtól és a lufijaidtól, "hiányozni fogsz, soha nem felejtünk el, Roli" transzparensek, drámaian véglegesen kiveszed a szekrényedből a tornazsákod... - fantáziáltam, mire felröhögött.
- Az ajándékaimat anyám vitte, mert nekem be volt törve a karom. Előtte pár héttel azzal menőztem, hogy át tudok menni a mászókán kapaszkodás nélkül, ami amúgy ment is, csak közben valaki véletlen lerúgott a tetejéről egy focilabdával, és a karomra estem.
- A kis bad boy - nevettem - De ne aggódj, a fiúkon szexin állnak a sérülések, szóval így is csorgathatták a lányok utánad a nyálukat.
- Akkor oké - röhögött - Na és te? - nézett rám egy halvány mosollyal az arcán az én ovis emlékeimről érdeklődve.
- Nem nagyon voltak barátaim, úgyhogy vagy egész nap rajzoltam, vagy nagy nehezen becsatlakoztam a babakonyhába a lányokhoz, ahol már volt anyuka, kisbaba, nagynéni, unokatesó, nővér, meg minden, szóval állandóan keresztanyuka lettem, mert csak én tudtam, hogy az mit jelent - meséltem - Tényleg, neked mi volt a jeled?
- Asszem fenyő - vont vállat.
- Nekem katica.
Ezt is megbeszéltük. :) Három év ismerettség után már ideje volt ezt is letisztázni.
- Nagyon szép, folytasd csak - biztattam Zselykét, aki épp egy napocskát rajzolt a táblára.
Közben visszajöttek a többiek is, úgyhogy szegény kislánynak rá kellett jönnie, hogy ez a hely közel sem olyan nyugodt, mint előtte volt.
- Mit esznek annyira egy kislányon, Jézusom - forgatta meg a szemeit Csenge Betti és Marcsi irányába nézve, akik egy "de cukiii" felkiáltás után Zselykéhez csatlakoztak.
- Nemtom, de az ofő lánya - tette fel a lábait Casso a padjára, majd bekapcsolta a telefonját.
- Bocsi, srácok, de szar vagyok föciből - röhögött fel Enikő, majd ő is Zselykéékhez csatlakozott.
Követték egy páran. :)
- Szerinted jó ez a nadrág? - nézegettem magam a büfé sorában állva, miután Cassot sikeresen lerángattam magammal melegszenyáért, amíg a többiek a kislánnyal voltak elfoglalva.
- Ja - biccentett.
- Akkor jó. Amikor megvettem, úgy láttam magamon, hogy nem olyan pálcikák benne a lábaim, de most kicsit elbizonytalanodtam - mondtam, mire elnevette magát. Van egy olyan érzésem, hogy nem veszi komolyan a problémáimat. :) - Meg akarok hízni.
- Te jó ég - röhögött fel.
Mondjuk valószínűleg az eddigi barátnőitől eddig ennek pont a fordítottját hallgatta (vagy azt se, mivel külsőt nézve egyik tökéletesebb volt a másiknál), de a sok hülyeségem után szerintem már meg sem lepődik rajtam. :)
Ofőóra elején Zselykét elvitte az apukája, Madaras pedig egy pár infó átadása után (holnapi Valentin-bál, síszünet stb.), külön-külön szólította a háromfős csapatokat az előadáshoz.
- Szóval az adóbevallás az adózó azonosításához, az adóalap, a kedvezmények, a mentességek, az adó, a költségvetési támogatás alapja és összege megállapításához szükséges adatokat tartalmazza - olvasta fel Betti nem túl gördülékenyen és össze-vissza hangsúlyozva a füzetéből.
Madaras megforgatta a szemeit.
- Kiscsillagom, ez így egy gyönyörű mondat, de attól függetlenül, hogy két szót felcseréltél, azonnal rá lehet jönni, hogy Wikipédián is valahogy így van fennt az adóbevallás definíciója. Külön kértem, hogy saját szavakkal fogalmazzátok meg az előadásotokat, ne kimásoljátok valahonnan és végképp ne felolvassátok szó szerint a füzetből - mondta.
Ezt nem egyszer elismételte a mai órán, úgyhogy eléggé beparáztam a mi előadásunktól, de végül a fiúk egy-egy négyest, én pedig egy ötöst kaptam rá. Ez az. :)
Suli után pedig átmentem Sacihoz.
- Ma letöltöttem az összes fotót a telefonomról a gépemre, amiket a koncerten csináltam, és egy párat már meg is szerkesztettem, úgyhogy majd átküldöm őket, ha akarod - mosolygott rám.
- Okés - bólintottam.
Már a koncert szó hallatára is megborzongtam, de mindenesetre emléknek jöhet.
- És amúgy most mindenkinek új csengőhangot állítok be, neked olyat akarok, ami a koncerten is volt, de nem tudok választani kettő közül, úgyhogy döntsd el te - mondta Saci, majd bekapcsolta az első zenét, ami nem tetszett annyira, úgyhogy elindított egy másikat.
Pont azt, ami akkor szólt, amikor Ricsi szerelmet vallott nekem. No comment.
- Inkább az előző, de ennek a számnak mi a címe? - érdeklődtem.
- You Can't Kill Us.
Mondanom sem kell, ma, így Valentin-nap előestéjén (ha szoktak egyáltalán ilyet mondani) egynél többször hallgattam meg ezt a számot, és bár nem tetszik, meg nem az én stílusom, azért sírtam rá egy jót.
"But I knew I couldn't stop, kept hoping one day
Maybe I'd make it to a stage and tell you 'it's all okay'.
And that 'I love you'."

Mai nap - 5/5: ettől függetlenül nem volt rossz. Jakabbal meg végül nem tudtam találkozni, de majd máskor.
***************************************
Átmeneti fegyverszünet. 🙃