Egy pillanat, és elengedhetsz | "Deja vu..." - 3. évad

111. Beszélgetés

Március 5. (hétfő)
Életem egyik legmeghatározóbb hetének első napján sikerült egy órával korábban ébrednem, mint általában, ami nem jött túl jól, de már nem akartam és nem is tudtam visszaaludni, úgyhogy kikászálódtam az ágyamból és elkezdtem készülődni.
A hosszú hétvége alatt egészségügyileg már helyrejöttem annyira, hogy ma mehessek suliba (tesiznem szerencsére még nem kell), úgyhogy ráérősen elkészülődtem, felvettem valami csini ruhaösszeállítást, kivasaltam a hajam, egy lehelletnyi sminket varázsoltam magamra, megreggeliztem, meg minden, ami csak kell, de így is hamar kész lettem, úgyhogy erőt véve magamon írtam Cassonak egy sort, hogy ha akart egyáltalán, akkor se várjon rám, elküldtem, majd a kabátomat és a táskámat felkapva elindultam.
Útközben megálltam egy pékség-félénél, hogy vegyek magamnak valamit, ha már van egy csomó időm, úgyhogy bementem és beálltam a sorba.
Kértem magamnak egy tejeskávét, valami csokis sütit a suliba, és egy muffint, majd ráérősen leültem az egyik asztalhoz, hogy megigyam a kávémat, miközben átnéztem a bioszt a füzetemből, amit gondosan bepótoltam a hétvégén, biztos ami biztos.
Szóval éppen az idegrendszerekről olvasgattam (tanulságos témakör, kár, hogy az enyém már feladta a szolgálatot), amikor megcsapott egy erőteljes, de mégis egész finom férfiparfüm illata.
- Bioszt tanulsz? - kérdezte Márk egy félmosollyal az arcán, miután lehuppant mellém.
- Szia - köszöntem neki meglepődve - Egyébként igen.
- Izgi lehet - jegyezte meg szórakozottan - Amúgy hogyhogy itt?
- Volt még egy csomó időm, gondoltam, elütöm itt valahogy - feleltem - Te?
- Csak láttalak, hogy bejössz ide, amúgy suliba megyek - vont vállat.
- Remélem, nem késel el miattam - kavargattam a kávémat.
- Passz. De ha igen, annyira nem zavar - legyintett.
- Hogyhogy? - kérdeztem, mire egy halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Nemtom, Jókislány. Szeretem a kalandokat - biccentette felém a fejét, miközben azzal az apró, sejtelmes mosollyal a szemembe nézett, nekem pedig ez a mondat automatikusan előhozta a bennem rejlő gyanúmat.
- Az jó - bólintottam egy mosolyt erőltetve az arcomra.
Miközben a csészét két kezemmel a számhoz emeltem és belekortyoltam a kávémba, Márk csak beletúrt a hajába, és ugyanazzal a mosollyal az arcán le se véve rólam a tekintetét, megszólalt.
- Amúgy a jókislány látszatodhoz képest, te is annak a kalandos csajszinak tűnsz - jegyezte meg - És én bírom az ilyet - tette hozzá, majd gyengéden hozzáért a combomhoz, pont annyira, hogy az ember akár rá is foghatná, hogy véletlen volt, de magamban sejtettem, hogy közelről sem.
Adtam neki egy kis időt, hogy akkor most már mutassa meg, mit akar, úgyhogy rezzenéstelen arccal hagytam, hogy az a kis érintés a combomon lassacskán egyre intimebb simogatássá váljon, és teljesen bedőlve a színjátékomnak közelítsen hozzám.
A lélegzetvételem felgyorsult, a szívem pedig kétszeres gyorsasággal vert, aminek köze se volt Márk minden bizonnyal csábító szándékú, indiszkrét mozdulataihoz, egyszerűen csak a barátnőm szerelmének hűtlensége és aljassága miatt vérszemet kaptam, hogy kicsaljam belőle a konkrét szándékát.
- Jó az illatod, mondták már? - kérdezte halkan, miközben a nyakamhoz hajolt.
- Néha - préseltem ki magamból nagy nehezen, mire elmosolyodott, én pedig inkább beleittam a kávémba.
- Mindenhol ilyen jó illatod van? - puhatolódzott tovább, mire először majdnem megakadt a torkomon a kávém, majd összeszedtem magam és tartva a látszatot, kimérten válaszoltam.
- Tudni akarod? - kérdeztem, mire egy perverz, elégedett mosolyra húzódott a szája.
- Nem ellenezném - felelte mosolyogva, ami azonnal lefagyott az arcáról, ugyanis nálam itt szakadt el a cérna és egy óriásit lekevertem neki.
Márk meglepetten az arcához kapott, miközben én felálltam és felvettem a kabátom.
- Soha többet nem akarlak a közelében látni - mondtam neki dühösen Sacira utalva, mire a meglepett arckifejezése egyből megváltozott és egy lenéző mosolyra húzta a száját.
- Miért, mi lesz akkor? - vonta fel a szemöldökeit.
- Szemét - sziszegtem, miközben mosolyogva felállt és felkapta táskáját - Mit akarsz tőle? Kihasználni?
- Mondtam már. Szeretem a kalandokat - tárta szét a karjait magabiztosan mosolyogva - Délután találkozunk. Suli után elviszem valami jó helyre, imádni fogja - lépett egyet hátra, majd egy intés kíséretében kiment az ajtón és felszállt az épület előtti buszmegállóban az éppen akkor érkező buszra, otthagyva engem a kihűlt kávémmal és a pörgő gondolataimmal.
Nem nézem végig, ahogy kihasználják a legjobb barátnőmet, ezt remélem, ő se gondolta komolyan.
Rekordsebességgel fejeztem be a (második) reggelimet, majd felkaptam a kabátom és a táskám, és sietve elindultam a suliba.
- Sziasztok - léptem oda az épület előtti szokásos társasághoz (Saci kivételével), majd félbeszakítva Csenge sztorizását, és elvonatkoztatva a barátom egyből rám terelődő tekintetétől, meg úgy általában, az egész megbabonázó jelenlététől, a lényegre tértem - Sacit nem láttátok?
- De, az előbb szaladt be a büfébe - felelte Lili.
- Oké, köszi - mosolyogtam rá, majd szó nélkül besiettem a suliba.
Sacira a büfé mellett találtam rá, ahol éppen a gumicukrát bontotta fel, majd az érkezésemre felkapta a fejét.
- Sziaaa - ugrott a nyakamba mosolyogva.
- Szia Saci - toltam el magamtól, majd rátértem a témára - Beszélnünk kell. Nagyon fontos.
- Miről van szó? - pislogott.
- Márkról.
- Jaaa. Juj, képzeld, ma a kedvenc pólómat vettem fel, amiben először randiztunk, tök romi lesz, hogy ma is ez van rajtam - mesélte lelkesen - Annyira jó! Ráadásul a hajam is olyan, egy csomót küzködtem vele, szerinted jó lett? - fordult oldalra, hogy ráláthassak a fonataira.
- Igen, nagyon szép, de most tényleg fontos dologról kell beszélnünk - szakítottam félbe a csevégését, amit máskor szívesen végighallgatnék, de ez most nem az az élethelyzet volt.
- Figyelek - bólogatott.
- Oké, ez most így először furán fog hangzani, ráadásul pont ma, de... - szedtem össze magam, miközben kicsit odébb húztam, hogy ne az aula közepén közöljem vele, hogy a barátja egy rohadék - Nem kéne tovább járnod vele. Jó tanács.
- Micsoda? - hőkölt hátra, miközben kiejtette a gumicukros zacskót a kezéből, úgyhogy lehajoltam és felvettem neki.
- Tényleg. Kihasznál, és ezt nekem mondta - erősítettem meg - Rám is nagyon nyomult, pont ma reggel ütöttem le.
Próbáltam finoman fogalmazni, hogy könnyebb legyen neki, de úgy látszik, hogy ez nem jött be, ugyanis Saci nagyon kiborult, ráadásul nem is Márkra, hanem rám.
- Mi? Nem! - rázta meg a fejét - Márk nem ilyen!
- De, higgy nekem - próbáltam meggyőzni.
- Nem is ismered! - vágta rá dühösen - A barátom, azért van velem, mert szeret engem.
- Nem, ez sajnos nagyon nem így van! Kaland vagy neki, ki akar használni. Nem azért jár veled, amiért gondolod, velem is le akart feküdni, csak leráztam! - magyaráztam lehangoltan és egyben idegesen is, ami a lehető legrosszabb kombók közé sorolható.
Saci arca eltorzult, utálkozva és hidegen nézett rám, majd indulatosan kitört belőle a következő mondat, ami mindent borított:
- Olyan szemét vagy! - törölte meg a szemeit dühösen - Márkkal végre boldog vagyok, te meg azért, mert neked problémáid vannak a kapcsolatodban, amiket mindig végighallgatok és próbállak biztatni, szét akarsz szakítani minket, milyen barátnő vagy te? - hányta a szememre mérgesen, mire enyhén szólva lesokkolódtam, ő pedig tombolva a földhöz vágta a kezében lévő zacskót, és hátrébb lépett egyet - Mindegy - dünnyögte, majd szó nélkül felment a lépcsőn.
Hitetlenül néztem utána, majd feszülten elnevettem magam, hogy ez mégis mi a bánat volt, és megfordultam.
A többiek éppen akkor jöttek be a bejárati ajtón, miközben fürkészve néztek engem, mire idegesen felsóhajtottam és jobbnak láttam inkább eltűnni onnan, úgyhogy elfordultam és kiviharoztam az udvarra vezető ajtón.
Leültem az egyik padra, felhúztam a lábam, a tenyerembe temettem az arcom, és hagytam, hogy a gondolataim repkedjenek, amerre csak akarnak.
Na, akkor összegezzük az utóbbi napokat. Összevesztem a barátommal, összevesztem a legjobb barátnőmmel és az ő barátjával is, ezenkívül agyrázkódásom volt és a barátomat összetűzésbe kerítettem az ikrével, mindezt kevesebb, mint egy hét alatt.
Hát, most mondja nekem bárki is, hogy nem vagyok tehetséges. Kész sikertörténet. Pff.
- Helló - ült le mellém Casso megtartva az "együtt vagyunk, de most nem annyira" távolságot.
Már annyival, hogy csak hallottam a hangját, akaratlanul is elöntött belülről a melegség, és bár a szokottnál komolyabb volt velem szemben és kellőképpen érzékeltette velem a jelenlegi viszonyunkat, mindenesetre örültem, hogy legalább kijött hozzám.
- Szia - köszöntem vissza a halkan, miközben rá se mertem nézni, csak zavartan a cipőm orrát figyeltem.
- Minden oké? - kérdezte felém fordítva a fejét, mire szomorúan elmosolyodtam.
- Úgy is tudod, hogy nem - feleltem őszintén, miközben felemeltem a fejem és a szemeibe néztem - Ráadásul most Sacival is sikerült összevesznem, csak azért, mert elvakítja a szerelem, Márk-imádatban él és nem hajlandó belátni, vagy észrevenni, hogy egy kétszínű rohadékkal jár - dörzsöltem meg az arcom - Ma reggel összefutottam Márkkal egy hülye pékségben, és elég konkrétan megmutatta, hogy milyen valójában.
- Lenne okom megverni?
- Hát... - gondoltam át - Lenne, de ne tedd.
- Oké - biccentett.
- És ezzel most nem kéne poénkodnom, de nyugi, most nem csókolt meg senki - tettem hozzá kínosan elnevetve magam.
- Fantasztikus - túrt bele a hajába feszülten - Bár mondjuk illett volna a sorba.
- Ezt inkább ne részletezzük - sütöttem le a szemem.
Egy darabig beállt kettőnk közé a szótlan csend, mindketten magunk elé meredve gondolkodtunk, majd végül én szólaltam meg.
- Egyébként most hogyan tovább? - kérdeztem halkan.
- Milyen szempontból? - kérdezett vissza, miközben az ölébe ejtett, lazán összekulcsolt kezeire szegezte a tekintetét.
- Kettőnkről beszélek - pontosítottam a fülem mögé tűrve a hajam.
Casso a kezeire támasztva a homlokát, zavartan beletúrt a hajába, majd felém biccentette a fejét, és elkapta a tekintetem.
- Nem tudom - válaszolta őszintén - Beszélnünk kéne valamikor.
- Miről? - kérdeztem előre tartva a választól.
- Kettőnkről.
Ez így annyira váratlanul ért, és nem kicsit szíven ütött, hogy a torkomon akadt a szó, és azonkívül, hogy a belső énem sikítani kezdett, én pedig próbáltam nem úgy értelmezni ezt az egészet, mint amitől mindig is tartottam, levegőt nem kaptam Casso hirtelen kijelentésétől.
- Egyébként a fejed hogy van? - szólalt meg, félbeszakítva a nem túl kellemes csendet kettőnk között, mire nagyjából visszazökkentem a gondolataimból, és válaszoltam.
- Egész jól - feleltem.
Casso erre csak bólintott, majd egy újabb rövid csend után kettőnk közt, felállt és rámnézett.
- Bejössz? - kérdezte.
- Nem, még maradok egy kicsit - ráztam meg a fejem, mire Casso némán biccentett egyet, majd fogta magát és bement az épületbe.
Nem tudom, meddig üldögéltem kinnt a hidegben egyedül, mindenesetre a merengésemet Enikő és Lili szakította meg.
Amikor az egyre csak hangosodó léptekből hallottam, hogy valaki, pontosabban valakik felém sietnek, felkaptam a fejem, majd épphogy csak megláttam a barátnőim közeledő alakjait, már rohamoztak is a kérdésekkel.
- Oké, nyugtass meg, hogy Saci csak félreértett valamit! - kezdte Lili értetlenül.
Ezután Enikő is kérdezősködni kezdett erről (ezek szerint Sacit kérdezték előbb, gondolom, mert Casso kijött hozzám), valamint Cassoról is, hogy mi van most, úgyhogy nagy levegőt vettem és félbeszakítottam őket.
- Először is, Cassoval most csak pár szót váltottunk, majd ha olyan helyzetben leszünk, akkor megbeszéljük a dolgokat - zártam le az egyik témát - Saci pedig nem lát a szerelemtől, és most rám van kiakadva, miközben a barátja meg kihasználja. Jó, mi? - tártam szét a karom.
- Mi? - pislogott Lili - Ezt honnan tudod?
Itt elmeséltem nekik a reggel történteket, ők pedig ugyanannyira kiakadtak, mint én reggel.
- Oké, én mentem kinyírni! - pattant fel Enikő kiakadva (elsősorban Márkra), miután befejeztem.
- Velem együtt - csatlakozott Lili bólintva.
Ekkor még nem tudtuk ezt kivitelezni, mivel nem sokkal később sajnos becsöngettek, úgyhogy rohantunk fel órára.
- Elnézést - húztam be a nyakam, amikor késve benyitottam a német terembe, Madaras órájára, majd miután az ofő kellőképpen csúnyán nézett rám, mindenki más tekintetét is érezve magamon megkerestem a szokásos helyem, majd beültem Saci mellé, aki erre válaszul csak elfordította a fejét.
Csodásan indult a mai németóra is, mondhatom.
Erre még csak rájátszott az, hogy ugye a másik oldalamra még félévkor Csengét ültették, mögém pedig Cassot, ami méginkább feszélyezett, valamint a késésem miatt Madaras egész órán nem hagyott békén, egyfolytában engem szólított fel, úgyhogy kellőképpen kikészülve léptem ki óra után a folyosóra.
- Bocsi - léptem hátra automatikusan, amikor az ajtó előtt hirtelen visszafordulva (a teremben hagytam a tolltartóm) véletlen nekimentem a mögöttem jövő barátomnak.
Nem tudom, meddig hívhatom így Cassot, mindenesetre élvezzük ki.
- Gyere csak - engedett vissza a terembe oldalra lépve, amit halkan megköszöntem, majd kikerültem.
Már-már zavarbaejtően diszkréten és hidegen viszonyultunk egymáshoz, annyira, hogy ahogy már mindenki kiment a teremből és egyedül maradtam, a tolltartómmal a kezemben az ő és az én padom között a tenyerembe temetve az arcom, kitört belőlem a sírás.
Fogalmam sincs, mennyi ideig sírtam egyedül, két pad között összekuporodva a német nyelvi előadóban, mindenesetre észre se vettem, hogy egy kis idő múlva már nem is voltam annyira egyedül, sőt mi több, az osztályfőnök jött vissza a terembe, és miután észrevette, hogy itt vagyok, odajött hozzám.
- Levendula Szívem, mi történt? - kérdezte meglepődve, mire felkaptam a fejem.
Amikor a némettanárod közvetlenebb és kedvesebb veled, mint az elméletileg párod. No comment.
- Semmi különös, elnézést - tápászkodtam fel megtörölve a szemeimet.
Madaras fürkészve végigmért, majd a szemembe nézve megszólalt.
- Bántott valaki? - kérdezte aggódóan.
- Nem, dehogy! - ráztam meg a fejem automatikusan, majd átgondoltam - Vagyis de, csak nem... nem úgy - magyaráztam halkan, miközben a csuklómmal felitattam a frissen hullott könnyeimet, abban reménykedve, hogy nem követi őket több.
- Értem - bólintott egy szomorú mosolyra húzva a száját - Tehát összetörtek.
Hát, őszintén szólva fogalmam sincs, miből volt ez látszólag ennyire egyértelmű, de annyi biztos, hogy sajnos telitalálat.
Szipogva bólintottam egy aprót, mire együttérzően megsimította a hátam, és hátralépett egyet.
- Gyere, mosd meg az arcod.
Madaras szépen bekísért a német teremből nyíló tanári pihenő-félébe, ahol megmostam az arcom, majd elzártam a csapot és az ofő felé fordultam, aki kedvesen mosolyogva felém nyújtott egy édességes tálat, hogy vegyek belőle valamit.
- Köszönöm szépen - választottam ki egy epres cukorkát illetődötten.
- Semmiség - felelte elmosolyodva, majd egy kis csend után újra megszólalt - Egyébként, ha tudok segíteni bármit is, csak szólj. Én is voltam sokszor hasonló helyzetben.
- Rendben, köszönöm - bólintottam szipogva.
Váltottam még néhány szót a tanárnővel, aki elképesztően kedves volt velem, és bár furcsa ezt így kimondanom, de mindenesetre jó volt beszélgetni - akármilyen röviden és felszínesen is - egy nálam sokkal tapasztaltabb, és sokkal több évet megélt nővel az olyan témákban, amik mostanában érintenek.
Párkapcsolati problémák (nem teregettem ki neki mindent, Casso neve igazából el sem hangzott, igazából alig mondtam valamit, mégis mindent értett), barátság, konfliktusok, és a többi.
Sajnos közben becsöngettek, úgyhogy elköszöntem tőle, majd az ofő ment órát tartani, én pedig szaladtam irodalomra az osztálytermünkbe.
- Elnézést a késésért - mondtam halkan, amikor benyitottam és szó szerint mindenki felém fordult - Az osztályfőnökkel beszéltem.
- Rendben, ülj le - bólintott Bogdán, majd a tábla felé fordult, hogy felírjon nekünk valamit.
Igazából ezután mindenki értetlenül nézett rám, majd a többség inkább rámhagyta, a kisebbség viszont, akiket meg érdekel, hogy mit kerestem az ofővel kisírt szemekkel irodalom elején, odajöttek hozzám szünetben.
Ők voltak Enikő és Lili. És ennyi.
Saci zenét hallgatva Márkkal üzenetezett, Casso pedig az udvaron focizott a haverjaival.
De legalább jól csinálta.
Az ablaknak döntve a homlokom meséltem el Enikőéknek halkan az előző szünet eseményeit, miközben folyamatosan Őt figyeltem, és bár tudtam, hogy tudja, hogy nézem, és néha még fel is pillantott hozzám, egyszerűen nem tudtam másra gondolni, csak hogy mennyivel könnyebb lenne őt nem szeretni.
Vagy valami ilyesmi.
*****************************************
Ezt most nem szívesen szakítom ketté, csak annyi az esemény, hogy nagyon hosszú és tömör lenne egyben.

Folytatás következik! ❤️🥰