Egy pillanat, és elengedhetsz | "Deja vu..." - 3. évad

33. Hegyoldal

Október 24. (kedd)
Mondjuk ki, a mai napon már rendesen rossz volt az idő. De úgy igazán. Kérem vissza a nyarat!
- Megfáztál? - ráncoltam össze a szemöldököm, amikor meghallottam Casso berekedt hangját.
- Nem - rázta meg a fejét - Tegnap meccs volt.
- Értem - bólintottam - Azért máskor vigyázz a hangodra - tettem hozzá mosolyogva, majd közelebb hajoltam hozzá. :)
A suliban az első óránk etika volt, ami után Betti megmutatta nekem a Halloween-i körmeit (pókhálós, sima fekete, töklámpásos, narancssárga-fekete színátmenetes, stb).
- Szép - dicsértem meg egy erőltetett mosollyal az arcomon - Te csináltad?
- Nem, a nővérem. Körmös suliba jár - mesélte lelkesen. Hát, jó.
Éppen a bioszterembe tartottam, amikor Laci váratlanul odajött hozzám. Illetve elém ugrott, amitől kishíján szívrohamot kaptam.
- Szia - mosolyogtam rá. Ma még nem is köszöntem neki - Mi járatban? - kérdeztem jókedvűen, miközben leültem az egyik padba.
- Csak kérdezek valamit - vágódott le mellém.
- Figyelek. Liliről van szó?
- Aha - biccentett - Tudsz valami csokit, amit szeret? Mármint mostanában.
- Ó - mosolyodtam el - Hát, sokféle van, de a Raffaelloval szerintem nem nyúlsz mellé - tanácsoltam.
- Oké, kösz, csak ennyit akartam - állt fel, majd átment Ricsiékhez.
Na jó, szerintem lassan bepörögnek az események. :)
A zseniális rutinomnak köszönhetően a bioszteremből egyből át tudtam menni a fizikaterembe, ugyanis a termünkből a fizika cuccomat is lehoztam. Azért van itt ész. :)
- Leni, futás van! - sürgetett Lelley, aki a hidegben is képes volt iskolaköröket futtatni velünk.
Meg fogok fázni. Ez már biztos.
Ofőn Madaras beszámolt nekünk az elkövetkezendő eseményekről pár szóban.
Vagyis jövő hét hétfő délután tökfaragás, másnap Halloween-buli, aztán őszi szünet, meg ilyenek.
Miután ezeket lekavartuk, írnunk kellett egy fogalmazást "hogyan képzelem el magam tíz év múlva" címen. Remek. Senkit ne zavarjon, hogy én még azt se tudom, holnap mit fogok enni ebédre, egy évtizeddel előre nyilván le tudom írni az életem.
- Tanárnő, én még nem tudtam befejezni! - jelentkeztem, amikor Madaras óra végén beszedte a lapokat.
Pedig tényleg már csak a vége kellett volna, a többit nagyjából összedobtam.
- Nem baj, jó lesz ez így - futotta át a lapomat gyorsan, majd berakta a többi közé.
Ööö, oké?
Órák után átmentem Linához folytatni a prezentációnkat a holnapi angolra.
- Te ilyen magasan laksz? - álltam meg egy kicsit kifújni magam, ugyanis vagy tizenöt percen keresztül csak emelkedőn mentünk.
- Igen - bólintott - A felén már túl vagyunk, ne aggódj - legyintett. Vagyis mégegyszer ennyi hátra van. Jaj, de jó.
Mindegy, végül azért megérkeztünk (kérdés, hogy találok haza), majd bementünk Lina könyvekkel teli szobájába.
Lina anyukája egyébként nagyon lelkes volt, egész végig hozta nekünk a rágcsákat, a sütiket meg az üdítőket, sőt, fel is ajánlotta, hogy ha akarok, akkor maradhatok vacsorára is.
Nem tudom, Linához milyen sűrűn jönnek át, de mindenesetre a szülei nagyon örülhettek nekem, ha úgy kezeltek, mint ha egy celeb jött volna hozzájuk vendégségbe. Kedvesek. :)
Az előadást nagy nehezen megcsináltuk Lina bátyjának a laptopján. Apropó, a bátyja, akiről eddig azt se tudtam, hogy létezik.
Borhegyi Adorjánnak hívják (mivel Linának Borhegyi Karolina a teljes neve), nagyjából tizenkilenc-húsz éves lehet, és szerintem teljesen más, mint Lina. Bulizik, sok haverja van, üvöltetve hallgatja a zenét... mint a kortársai. Vagy csak Lina mutatja másnak magát a suliban, amúgy meg otthon olyan, mint a bátyja. Ki tudja.
Hat körül elköszöntem Lináéktól, majd felhívtam Apát, hogy jöjjön el értem. Nem volt kedvem hazasétálni, na... főleg, hogy vagy ötször eltévedtem volna.
Otthon megírtam gyorsan a háziaimat, majd az esti programjaim után felhívtam Cassot.
- Szóval Lináék tök messze vannak, úgyhogy Apa hozott haza - fejeztem be a mesélést.
- Fél év múlva majd én hozlak - mosolyodott el (a hangjáról hallottam csak).
- Lesz kocsid? - csillant fel a szemem.
- Aha.
- Tök jó - dőltem hátra az ágyamon vigyorogva - De ugye barna színű lesz?
- Miért pont barna? - nevetett fel hitetlenül.
- Mert azok olyan jól néznek ki! - válaszoltam - Szerinted nem?
Na, tessék. A jövőmről nem tudok fogalmazást írni, de fél évvel későbbre már kitaláltam, hogy milyen színű kocsija legyen a barátomnak. No comment. :)

Mai nap - 5/4: csak mert este már tüsszögtem. Ne már.