Egy pillanat, és elengedhetsz | "Deja vu..." - 3. évad

119. Csillagok

[03.11-12.]
- Valaki kér? - bontott ki Saci egy csomag chipset.
- Én igen - nyújtottam ke a kezem az ágyról, egyszerre Lilivel - Köszi.
Miután Saci mindkettőnket megkínált, mindhárman Csengére néztünk, aki ezt érezve felpillantott a telefonjából.
- Nem, köszi - rázta meg a fejét - Nem eszek chipset.
- Hogyhogy? - kérdezett vissza Saci.
- Fordítsd meg, és nézd meg a kalóriát. Plusz késő van, ilyenkor már nem kéne enni - felelte egyszerűen.
Hát, ő tudja.
Miközben mi hárman kihajolva az ágyainkról ettük a megmaradt nasikat, a szokásos módon elsztorizgattunk egymásnak, amibe annyira belemerültünk, hogy közben a végén már az sem tűnt fel, hogy ezt az egészet Csenge is végighallgatja.
- Szóval, még amikor szakítottunk, ugye volt azzal a Bogival, és a múltkor, amikor Cassoval moziban voltunk, láttuk, meg ő is látott minket, és borzasztó kínos volt - meséltem.
- Még mindig olyan, mint aki belefejelt egy szivárványba, vagy már felhagyott ezzel a punk hercegnő stílussal? - kérdezte Lili, miközben harapott egyet a müzliszeletéből.
- Most már ilyen rose gold-pasztell rózsaszín színű haja van, néhány fekete tincs is van hozzá, meg nagy, ezüst karikafülbevalókat hord, de amúgy a stílusa ugyanaz, legutóbb valami szűk, fényes fekete gatya volt rajta, ejtett vállú ilyen halálfejes pulcsi, bőrdzseki, bakancs, orrpiercing és rózsaszín-fekete karmok - vázoltam fel nagyjából.
- Nagyon rákattanhatott erre a színkombinációra - jegyezte meg Lili nevetve.
- Hát, igen - értettem egyet - De mindegy, akkor is gáz volt. Szerintem Casso nem látta, mert ő akkor éppen jegyet vett, Bogi viszont látott minket, és úgy nézett rám, hogy... húúú - borzongtam meg képzeletben.
- Mondjuk nekem se tetszene, ha azzal látnám az exemet együtt, aki miatt voltam eszköz... - gondolt bele Lili.
- Nem tudom, hogy tudja-e, hogy Casso előtte is velem volt együtt - mondtam.
- És amiatt járt vele, mert még mindig téged szeretett és tovább akart lépni... - tette hozzá Lili kiegészítve - Mondjuk, ha Bogival Casso szakított, sőt, igazából tuti, hogy ő szakított, akkor ez azért elképzelhető szakítós szöveg lehetett, akkor meg nem csoda, ha Bogi utál.
- Casso nem ilyen szívtipró - védtem be ösztönösen, de egy kicsit elbizonytalanodva.
- Veled.
Ezen hárman elmosolyodtunk, Csenge viszont magában, ahogy hallgatott, keserűen elröhögte magát, úgyhogy összenézve inkább témát váltottunk.
- Én meg a múltkor összefutottam Bobóval - szólalt meg Saci a kilencedikben összeszedett srácra utalva, akivel anno Ricsit akarta féltékennyé tenni. Te jó ég, mennyire régen volt.
- Na, és mi volt? - hajoltam ki mégjobban az ágyamról, hogy lássam a sötétszőke barátnőmet.
- Egy boltban találkoztunk, előttem állt a sorban, megkérdezte, hogy hogy vagyok, meg ilyenek, aztán bevárt és a buszmegállóig együtt mentünk. Tök furi volt. Még valaki chipset? - nyújtotta fel a zacskót, majd egyszer csak röhögést hallottunk kinntről, úgyhogy Lili kinézett az ablakon.
- Csak a fiúk - legyintett Lili, majd mint ha valami nem jutott volna el az agyáig a látottakból, visszafordult az ablakhoz - Ezek isznak?
- Lehet - gondoltam át.
Akkor ezért hozott Andris ennyivel nagyobb táskát, mint szokott, minden világos.
- Egyébként ugye holnapután mentek Cassoval a Balatonra, egy hétre - váltott témát Lili, miközben visszaült az ágyára, mire mosolyogva biccentettem - Ha esetleg terhesen jönnél haza, ugye lehetek keresztanyuka? - kérdezte vigyorogva, mire felnevettem.
- Jézusom, Lili - nevettem. Nem jellemző rá ez a fajta humor, Enikő hatással van rá, az egyszer biztos. :)
- Vicceltem, nyugi. Bár mondjuk, ha belegondolunk, a jövő héten akkor is nagyobb az esélye, mint amúgy, ha jól érzem - jegyezte meg mosolyogva.
- Megcáfolnám, de nem tudom - mondtam vigyorogva, majd a telefonomra pillantottam, ami egy érkezett üzenet miatt bekapcsolt.
Casso ❤️: Ébren vagy még?
Azonnal válaszoltam az épp szóban forgó párocskámnak. :)
Szöszi 💕: Persze 🥰
Casso ❤️: Akkor kijöttök?
Szöszi 💕: Megkérdezem Liliéket
- Casso írta, hogy kimegyünk-e hozzájuk - néztem fel a telefonomból.
- Felőlem mehetünk - egyezett bele Saci belelkesedve.
Lili is beleadta a derekát, úgyhogy felpattantunk, majd mielőtt kinyitottuk volna az ajtót, hogy kisettenkedjünk, eszünkbe jutott, hogy ebben a szobában sajnos nem csak hárman tartózkodunk.
Kínos lett volna, ha csak úgy otthagynánk Csengét, amikor Casso szó szerint nem is mondta, hogy csak mi hárman jöjjünk.
- Te jössz? - néztem rá, mire felpillantott a telefonjából.
- Semmi keresnivalóm nincs ott, szóval nem - felelte egyszerűen.
- Oké - bólintottam. Nekem aztán oly mindegy.
Az volt a kreatív tervünk, hogy fogjuk magunkat, és egyszerűen csak kisettenkedünk az épületből, majd megkerüljük az egészet és odamegyünk a fiúkhoz.
Igen ám, csakhogy amikor a kabátunkkal a kezünkben kinyitottuk az ajtót és elindultunk volna, Hajdú abban a szent pillanatban ment el a folyosón, és természetesen észrevett minket.
Én, aki leghátul voltam hármunk közül, gyorsan kikaptam a lányok kezéből a kabátjaikat, amíg a biosztanár épphogy nem fordult felénk, és bedobtam a vastag ruhadarabokat az egyik lenti ágyra, majd mint három szerencsétlen, úgy álltunk az ajtó előtt leblokkolva.
- Ez meg mit jelentsen? - förmedt ránk Hajdú - Levendula, tudsz mesélni nekem? - kezdte a kínvallatást természetesen velem, mire teljesen beparázva tőle, hebegni kezdtem valami "öhm, az úgy volt" félét.
Tényleg azt hittem, hogy oké, akkor pár percen belül engem itt meggyilkolnak, amikor Csenge egyszercsak megjelent közöttünk, hasfájást imitálva.
- Tanárnő, elnézést, én kértem meg őket, hogy keressék meg Önt - szólalt meg annyira hitelesen színészkedve, hogy majdnem először én is bedőltem, úgyhogy csak hevesen bólogattam Lilivel és Sacival együtt, miközben Hajdú felvont szemöldökve hallgatta az egyik kedvenc diákját. Kétségtelen, Csenge a tökélyre fejlesztett hízelgőképességével szinte minden tanárnak kellőképpen belopta magát a szívébe - Eddig sem tudtam aludni, pfú, borzasztó volt, tökre fájt a hasam, aztán kiderült, hogy megjött, pedig nem is számítottam rá, és nincs nálam semmi, úgyhogy megkértem Liliéket, hogy keressél meg Önt, hátha Önnél van valami ilyesmi, mégiscsak biosztanárnő - folytatta szinte már-már nyöszörögve.
Komolyan mondom, elképesztően jól adta elő magát, és bár nem igazán értettem, hogy miért segít nekünk, amikor Hajdúnak megesett rajta a szíve, és elmentek ketten a tanári szobába betétért, Csenge még gyorsan hátrafordult, és a kezével azt mutatta, hogy "menjetek már!", úgyhogy a szobába visszasietve felvettük a kabátokat és csendesen kirohantunk az épületből.
- Oké, most nem teljesen értem, hogy mi történt - suttogta Lili halkan, miközben az épület mögötti domb felé vettük az irányt, ahol a fiúk voltak néhány padon ülve.
- Én se nagyon - felelte Saci - De azért most Csenge kivételesen kedves volt.
Igen, sajnos muszáj belátnom, most tényleg elképesztően jól jött, hogy velünk volt, és hogy kimentett minket, akármilyen nehéz is ezt kimondanom, és akármennyire is ki nem állhatom a csajt.
Most tényleg hálás vagyok neki.
- Itt vagyunk - jelentettem be a fiúknak halkan köszönésképpen, majd leültem Casso mellé az általa lefoglalt helyre.
Casso a pad támlájának támasztva az alkarját átkarolta a vállam, majd letette maga mellé a kezében fogott sörösdobozt és hozzám hajolva egyszerűen csak hosszasan, köszöntően megcsókolt, ami őszintén szólva már mindkettőnknek kimondhatatlanul jól esett.
- Nézőközönségünk van - jeleztem óvatosan, rámosolyogva, amikor úgy éreztem, hogy kezdtük túlságosan élvezni egymás "társaságát". Khm.
- Ja, igen - biccentett, majd eltávolodott tőlem, és kiitta az utolsó kortyokat abból a dobozból - Te kérsz? - kérdezte rámnézve, miközben odanyúlt a rekesz felé, amiben szabályosan sorakoztak a még nem felbontott sörös dobozok.
Most mondanám az ital márkáját, de az a helyzet, hogy nem nagyon láttam a feliratot, meg amúgy sem vagyok bennük túl tájékozott, így csak annyit tudok mondani, hogy zöld. Igen, zöld doboz volt. Bár az se biztos, hogy ezeket doboznak hívják. Na, mindegy.
- Oké, egyet - adtam meg magam, mivel úgy éreztem, hogy végülis miért ne, az íze egész finom, én pedig szomjas vagyok, mert a csapvíz itt, ezen a szálláshelyen undorító.
Amúgy szoktam vizet inni, de itt tényleg nem finom, ami a csapból folyik. Fura.
Casso kivett kettőt, egyet magának, egyet pedig nekem, majd mivel magamtól nem tudtam kibontani azt a hülye dobozt, megkértem, hogy segítsen.
Egy jó darabig elbeszélgettünk, a fiúk hülyültek, mi, lányok élveztük a műsort - egyébként úgy tűnt, hogy se a tanárok nem kerestek minket, se Csenge nem jött utánunk (pedig Lili írt is neki, hogy ha akar, akkor tényleg jöjjön és hogy köszönjük, hogy kimentett) - engem Casso a combomon gyengéden simogatott, én pedig miközben szinte folyamatosan nevettem a fiúk hülyeségein, a vállának dőlve pihengettem.
Ekkor már volt vagy hajnali kettő-három is, és mivel már átestem a holtpontomon, Lilivel és Sacival ellentétben, akik már fáradtak voltak és elmentek aludni, én teljesen ébernek éreztem magam.
- Jössz egy kicsit? - kérdezte Casso, miközben látszólag felállni készült.
Ricsi, Andris és Laci ekkor már kezdtek egy kicsit belassulni a késői (vagy éppenséggel korai) időponttól és nem mellesleg az alkoholtól, így a buli tetőfoka már kezdett erősen lehágni.
- Persze, hova? - álltam fel én is.
- Nem tudom, úgy arrafele - vont vállat egy kicsivel odébb biccentve.
- Okés - egyeztem bele.
Miután jeleztük a többieknek, hogy lelépünk, mindent otthagyva elmentünk jóval odébb, a szállásterület erdősebb-fásabb részére, majd kiszemeltünk egy alapvetően kirándulóknak fenntartott padot egy asztallal mögötte és helyet foglaltunk.
Cassora néztem, hogy most mi a terv, aki erre csak válaszul odahajolt hozzám és a derekamat átkarolva hosszasan és szédítően megcsókolt.
- Ez már hiányzott - mondta megsimítva az arcom, mire elmosolyodtam és mielőtt még bármit mondhatott volna ezután, az ajkaira tettem a mutatóujjam, nagyon gyengéden megsimítottam és visszahajoltam hozzá.
- Nekem is - suttogtam vigyorogva, majd a tarkójánál összekulcsoltam a kezeimet, és most én csókoltam meg őt.
Valószínűleg egyikünk sem tudja pontosan, hogy mitől törtek fel ilyen hevesen az egymás iránt táplált érzelmeink, talán a hely tette, a gyönyörű, csillagos égbolt, a hold fehér fénysugaraitól ezüstzöldes erdő, talán egymás hiánya, amit az elmúlt idő után érzékeltünk a legerősebben, de őszintén szólva ezen nem nagyon gondolkodtunk.
Amikor odabújtam hozzá, megsimította a hajamat, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
- Szóval most mi a terv? - kérdeztem felnézve rá.
- Passz. Mi legyen a terv? - kérdezett vissza, miközben játékosan egy kicsit összeborzolta a hajam, mire mosolyogva átfordultam és az ölébe hajtottam a fejem.
- Nem tudom - mosolyogtam rá, úgy teljesen szívből.
Akárhányszor ránézek, vagy ezerrel mosolyoghatnékom van, vagy sírógörcsöm, ez attól függ, milyen a viszonyunk egymással, de mindenesetre szinte tényleg csak ez a két véglet létezik.
Egy kis ideig csak szótlanul mosolyogva néztük egymást, én az ölén fekve gyönyörködtem a látványában, ő pedig lenézett rám és az arcomat megsimítva fürkészett, majd folytattuk egymás "szeretgetését" ott, ahol abbahagytuk.
Nem azt mondom, hogy józanok voltunk - mert nálam például azért az az egy sör egy icipicit túl lett adagolva, hogy szépen fogalmazzak -, de nem is részegek, egyszerűen csak épp eléggé becsiccsentett minket az elfogyasztott alkoholmennyiség ahhoz, hogy a szokottnál egy kicsit jobban levetkőzve a gátlásainkat, felszabadultan élvezzük egymás társaságát a hajnal kellős közepén a fák között, a csillagos égbolt alatt.
- Gondolkodtál már azon, hogy mi lett volna, ha mi soha nem találkozunk? - kérdeztem tőle elmerengve, miközben egy hajtincsemmel szórakoztam.
- Nem szeretek ilyeneken gondolkodni - felelte egyszerűen, miközben a felhúzott térdeimet simogatta gyengéden, mire pislogva ránéztem - Életem legjobb dolga, hogy megismertelek, eszemben sincs elképzelni másképp.
- Ez irtó aranyos volt, ugye tudod? - kérdeztem elmosolyodva.
- Tudom. Ez volt a cél - mondta derűsen, majd egy kicsi elgondolkozós csend után újból megszólalt - Amúgy azt már megtapasztaltam, hogy milyen nélküled, és ritka szar, innentől kezdve pedig nem nagyon akarok azon gondolkodni, hogy milyen lenne, ha ezt egy életen át játszanám.
- Nem hiányozhatok, ha meg se ismersz soha - mosolyodtam el vegyes érzésekkel magamban.
Casso erre csak zavartan elnevette magát, egy pillanatra elszakította tőlem a tekintetét, én pedig már itt éreztem, hogy erre biztos van valami sokkoló válasza.
- Csak gondolj bele. Egész életedben keresel valamit, amiről semmit nem tudsz pontosan, amitől teljes lennél, de soha nem találsz rá, ezért sorban váltogatsz mindenféle másmilyet, amik nem kellenek. Azért hiányozna, még akkor is, ha nem ismered, nem?
- Ilyen lennék neked, ha nem ismernél? - gondoltam tovább.
- Ja - mondta nekem a világ természetességével - De már megtaláltalak, szóval nem tervezek többet keresgélni.
- Tehát... - értelmeztem vigyorogva - Ezzel azt akarod mondani, hogy én lennék az igazid?
Casso nem szólt semmit, csak egy halvány mosollyal az arcán a fülem mögé tűrte egy hajtincsem és megsimította az arcom, ezzel pedig többet mondott, mint amennyit fel tudok fogni egyszerre, de dióhéjban ez egyértelműen annyit tett akkor, hogy igen. Én lennék.
Úristeeen! <3
Amikor eljutott az agyamig ez az információ, egyszerűen csak a nyakába ugrottam, amivel nem kicsit megleptem, majd úgy ahogy voltunk, leestünk a padról hideg fűbe.
Mivel én Cassot löktem le oda először (utána magamat), én pedig közben őt karoltam át, így lerántott magával, én meg szépen ráestem.
Ez az egész olyan hirtelen volt, hogy először mindketten a padra néztünk, ahol még nem sokkal ezeleőtt ültünk, majd egymásra, és szimplán csak elnevettük magunkat.
- Bocsi - tápászkodtam fel nevetve, miközben a kialakult lovaglóülésemből megpróbáltam feljebb erőlködni magam.
- Semmi baj - mondta szórakozottan, majd felült, visszarántott az ölébe és hosszasan megcsókolt - Manó - tette hozzá vigyorogva.
- Lecsaplak - vágtam rá magamban elmosolyodva.
- Szeretlek, Kicsim - folytatta jókedvűen.
Ez túl cuki tőle, hogy igaz legyen. :)
- Mennyit ittál te? - nevettem, mire ő is felröhögött.
- Pont eleget ahhoz, hogy ilyeneket mondjak - vágta rá derűsen, miközben belecsókolt a nyakamba - Törpilla.
- Hagyjál már - hajtottam a fejem a vállára nevetve, majd szorosabban összekulcsoltam körülötte a karjaimat, ő pedig szórakozottan megpuszilt, és így maradtunk egy darabig.
Összességében lehettünk egy körülbelül másfél órát ott az erdőben, teljesen önfeledten elvoltunk egymással, majd éppen újra az asztalon ülve bújtam hozzá és beszélgettünk az élet nagy és nem olyan nagy dolgairól, amikor egyszer csak a tökéletesen gördülékeny lelkizésünk közben, egy befejezett téma utáni kis csend alatt feleszméltem, hogy elképesztően álmos vagyok és majd leragad a szemem.
- Bemenjünk? - kérdezte Casso.
- Mehetünk - egyeztem bele, majd mélyen beszívtam magamba az illatát és inkább meggondoltam magam - Na jó, még egy picit maradjunk.
Ebből az lett, hogy nem sokkal később elbóbisloltam a karjaiban, ő pedig nem keltett fel, csak megsimította az arcom, óvatosan felemelt és elvitt egészen a szobánkig.
Eközben én félálomban szorítottam folyamatosan az ölelésemen, majd amikor a síri csendes folyosóról beértünk a szobába, ahol a lányok már aludtak, valahogy felrakott az ágyamra, megpuszilt, és épp indult volna ki, amikor erre egy picit megébredtem és utánanyúlva megfogtam a kezét.
- És akkor most itthagysz? - kérdeztem halkan, mire Casso először az ajtó irányába pillantott, végignézett a mélyen alvó szobatársaimon, majd egy kis csend után halványan elmosolyodva felém fordult.
- Dehogy - mondta végül, majd visszajött hozzám az ágyamra, és a lehető legtöbb helyet hagyva nekem, oldalt befeküdt mellém.
- Köszönöm - suttogtam, majd a takarómmal együtt átvetettem rajta a karjaimat, és miután utoljára megcsókoltuk egymást, ő is átölelt engem, és összebújva aludtunk el.
Pár órával később, még amikor mindenki az igazak álmát aludta körülöttem, a Nap besütő sugaraira ébredtem, majd felemeltem a fejem a barátom mellkasáról, aki még szintúgy aludt, és miután mosolyogva elgyönyörködtem benne egy darabig, felmértem a helyzetet magam körül.
Ekkor volt negyed hét, a tanárok szándéka szerint háromnegyed óra múlva lesz csak ébresztő, én viszont már most ébren vagyok utcai ruhában, és cipőben, a barátom pedig velem alszik, miközben neki az épület másik felében kellene. Uppsz.
Óvatosan kibújtam a karjai közül, majd megnyugtatva a szépségérzetem, levettem a cipőm és lehajolva, a lehető leghalkabban lejuttattam őket a földre.
- Mit csinálsz? - hallottam meg a félig felébredt barátom hangját magam mögül.
- Levettem a cipőm - feleltem suttogva.
- És, siker? - kérdezett vissza szórakozottan.
- Aha - bólogattam mosolyogva.
Casso előrenyúlva elkapta a derekam, és visszarántott maga mellé, jelezve, hogy örül, meg minden, de most már nyugodjak le és ezt megerősítve átölelt és hozzám bújt újra.
- Egyébként lassan vissza kéne menned a szobádba - jegyeztem meg egy kicsivel később.
- Mert?
- Mert a tanárok nemsokára ébresztenek, és ki fogják szúrni, hogy itt alszol mellettem a te szobád helyett - magyaráztam - És ha még itt el is bújtatlak valahol, ott észreveszik, vagy fordítva, ha meg egyik sem, akkor máshogy bukunk le.
- Bonyolult vagy - közölte dünnyögve, majd egy pár másodperccel később erőt vett magán és elengedett.
- Bocsi.
- Jó, nem gáz - legyintett, majd a szemét megdörzsölve felült - Téged ismerve, ha lebuknánk, leblokkolnál, rádjönne az őszinteségroham és elhadarnád az egészet az ofőnek. Biztos tetszene neki a sztori, hogy éjszaka kiszöktünk, hajnalra berúgtunk a többiekkel, mi leléptünk egy másfél-két órára egy erdőbe, ahova amúgy sem mehetnénk, te bealudtál, én behoztalak, aztán itt aludtam veled a lányszobában - foglalta össze jókedvűen - Úgyhogy szerintem visszamegyek, jobb az úgy.
- Talán - mosolyodtam el, ahogy közben sorban villantak be a szemeim elé a hajnalban történtek.
Elkísértem Cassot az ajtóig mind az egy méteren át, ahol ő egy gyors puszit nyomott a hajamba, majd ment volna ki, amikor gyorsan utánaszóltam.
- Egyébként - szólaltam meg - Nekem sem kell már keresnem többet - mondtam, mire egy őszinte mosoly jelent meg az arcán, majd egy mindent elmondó, csendes szemkontaktus után gyorsan körbenézett, hogy tényleg alszanak-e a többiek, és igen, tényleg aludtak, úgyhogy hozzám lépve megragadta a derekam és válaszul csak mosolyogva megcsókolt, majd újra és újra, jó hosszan.
Ahhw.
- Nemsokára találkozunk, Liliputi - engedett el jókedvűen, majd miután leesett a becézése és mielőtt reagálhattam volna rá, kiment a szobából és becsukta az ajtót, én pedig hitetlenül elnevetve magam maradtam ott.
Imádom. Egyszerűen csak imádom. :)
***************************************
Igazából a folytatás egy része már megvan, csak ott akadtam el, viszont a már hetek óta megírtakat mindenképp ki akartam rakni, úgyhogy...

Folytatás következik!
Remélem, minél hamarabb. ❤️

Legyen szép napotok, aki felvételizett, azoknak utólag és igazából előre is nagyon szorítok, remélem a félévi bizik is jól sikerültek/sikerülnek, és igazából úgy mindenre értve, kitartást mindenkinek! 🥰

~ Kiki