Egy pillanat, és elengedhetsz | "Deja vu..." - 3. évad

117. Emlékeim

Március 10. (péntek)
Miután reggel elkészültem - farmer, szürke garbó, bőrdzseki, tornacipő -, gyorsan elköszöntem Anyáéktól és kimentem az ajtón.
Igen, és ott volt.
Amikor megláttam, azonnal vigyorogni kezdtem, és mondanom sem kell, ugyanilyen fülig érő mosollyal fúrtam a fejem a mellkasába, miközben viszonoztam az ölelését, beszívtam az illatát, majd felnézve rá lábujjhegyre áltam és gyorsan megcsókoltuk egymást.
- Na jó, ha ma az átlagosnál többet nézlek, az azért van, mert rohadt szokatlanul nézel ki - mondta útközben zavartan elnevetve magát, mire elmosolyodtam.
- Szokatlanul jól, vagy szokatlanul rosszul? - kérdeztem mosolyogva.
- Szimplán szokatlanul. Amúgy meg jól - felelte, majd egy puszit nyomott a hajamba, megfogta a kezem és elindultunk.
Ügyes válasz. :)
Amikor megérkeztünk a többiekhez, igaz, már tudták, hogy mi a helyzet - a lányok tőlem, Ricsi Cassotól, a többiek pedig a lányoktól vagy Ricsitől -, mindenesetre elég boldogan fogadtak minket.
- Képzeld - mesélte Lili, amikor mi lányok leváltunk a többiektől, hogy megbeszéljük a tegnap történteket - Csenge ma egész eddigi nap kerülte a fiúkat, csak Bettiékkel volt, sőt, érdekes módon hirtelen elkezdett érdeklődni valami végzős srác iránt. Szerintem egy kicsit kiborult - mondta egy elfojtott vigyorral az arcán.
- Nem kicsit - tette hozzá Enikő jókedvűen - Na, szóval hogy volt az a csók?
Egy-kétszer átbeszéltük a tegnapi sztorit, egy-kétszer elolvadtunk rajta, majd becsöngettek, úgyhogy felszaladtunk a terembe.
- Elnézést - húztam be a nyakam, mivel Bogdán elég csúnyán nézett ránk, majd a lehető legkisebb feltűnést keltve elfoglaltam a helyem.
Óra utáni szünetben Cassoval együtt kitaláltuk, hogy éhesek vagyunk, úgyhogy lementünk ketten a büfébe és vettünk melegszendvicset, amiről majdnem leejtettem a feltétet, de szerencsére megúsztam.
A hatodik óránk technika volt, úgyhogy előtte lévő szünetben előszedtem a szokásos felszerelésemet, beültem a helyemre és vártam a tanárnőt, mint egy kisangyal.
Launak egyébként nem szokása hiányozni a suliból, úgyhogy jött is és közölte velünk a nagy tervét az órára.
- Ha jól tudom, a következő órátok angol, ugye? - nézett végig rajtunk, mire kapott néhány unott bólintást - Akkor jó. A tanárotok hiányzik, úgyhogy tegnap megbeszéltem vele, hogy akkor most duplarajzot tartunk, mivel eddig is jó sok rajzóránk maradt el, éppen ezért mára egy szuper feladatot hoztam - harangozta be lelkesen, majd annak ellenére, hogy mi közel sem voltunk ennyire motiváltak, vigyorogva folytatta - Mivel most kezdődik a tavasz, nyílnak a virágok, és éled a természet, nagyon sok kreatív dolgot fogunk csinálni az elkövetkezendő órákban... - attól félek én is -, amiket biztosan élvezni fogtok, szóval ma ki fogunk menni egy parkba, és megfigyeljük az éledő környezetünk apró csodáit, mindannyian választunk valamit, amit úgy érzünk, hogy szinte magukhoz vonzanak, lehet az egy apró kis virág, egy napfény sütötte lombkorona, vagy egy aranyos kismadár, és kiélve az alkotási vágyainkat, szabadon választható eszközzel és módszerekkel minél élethűbben lerajzoljuk őket. Mindenki szabad kezet kap, hiszen csak így tud előbontakozni a bennetek lévő érzelmes művész, és csak így tudjátok átadni magatokat a szenvedélyes alkotás gyönyöreinek - szónokolt hevesen gesztikulálva.
Egy kicsit túljátszotta a szerepét, a "kimegyünk a parkba és lerajzolunk valami random dolgot" feladatot pedig egy icipicit felnagyította, de mindegy, lassan már kezdünk hozzászokni.
- Na, mindenki vegyen kabátot, vigyetek papírt és valami eszközt, amivel rajzoltok, és várjatok meg az aulában - törte meg Lau a gyönyörűen felépített "művészi" hangulatát, majd kinyitotta az ajtót és lesietett a tanáriba a saját cuccaiért.
Miközben felvettem a bőrdzsekim és a világos színű, vékony sálam, egész végig az olyan halk vagy nem annyira halk megjegyzéseket hallgatam szórakozottan mosolyogva az osztálytársaimtól egymásnak, mint például:
- Amúgy szerintetek ezt a nőt mikor... - pontpontpont - utoljára? - gondolkodott el Laci, mire a fiúk természetesen irtózatosan röhögni kezdtek.
Nem, ilyenkor inkább már fel sem merül bennem, hogy ezek jövőre érettségiznek, sőt, közülük Casso és Ricsi két hét múlva betöltik a tizennyolcat, vagy hogy úgy általánosságban, elvileg tizenegyedikesek vagyunk.
Jobb ezekbe nem belegondolni. :)
- Mit rajzolsz? - huppantam le Casso mellé a parkban, aki szimplán egy padon ülve nézte, ahogy Lau befogja Ricsiéket szemetet szedni, ugyanis a tanárnőt felháborította az a néhány flakon a kuka körül.
Rutinos barátom van, Casso időben lelépett onnan. :)
- Passz - vont vállat - Te?
- Nem jön az ihlet - húztam fel a térdeim magam elé, amire tehetetlenül rátámasztottam az állam.
- Azt hittem, nálad ilyen nincs - fordította felém a fejét halványan elmosolyodva.
- Pedig sajnos van - feleltem - Főleg mostanában. Két hete alkottam utoljára, azóta egy vonalat nem tudok rajzolni.
- Üdv a klubban - karolta át a derekam oldalról szórakozottan, mire elnevettem magam - Csak én ezzel lassan tizennyolc éve így vagyok.
- Részvétem - mosolyodtam el, miközben nekidőltem a vállának - De nem viccelek, nekem most tényleg nem megy, és ez borzasztó - panaszkodtam, majd hirtelen felemeltem a fejem a válláról és ránéztem - Leszel az ihletadó múzsám? - csillant fel a szemem - Beiktatlak a többi közé tizediknek. Mondjuk, lehetne a neved Cassikoré, a rajzolás múzsája - gondolkodtam, mire felröhögött.
- Világ életemben görög múzsa akartam lenni.
- Na, látod, most már ez is megvan - mondtam, majd vigyorogva megpusziltam.
Végül egyébként egy virágot másoltam le - igen, másoltam, pontról pontra, nem is vagyok túlságosan elragadtatva -, majd éppen az utolsó vonásokat fejeztem volna be, miközben Casso az ölembe hajtva a fejét húzott néha random vonalakat unottan a lapjára (gondolom egy fa ágai voltak, de ez is csak azért, hogy Lau elfogadja mint órai munkát), amikor egyszer csak valami aggasztó hangot hallottunk a park másik végéből, mire odafordultunk.
Nem tudtuk az előzményeket, összesen annyit láttunk, hogy Saci földbe gyökerezett lábakkal a sírás határán áll, miközben a két exe üti egymást egy ismeretlen csaj társaságában.
- Basszus - sietett Enikő Lilivel és velem egyszerre a történés helyszínére - Mi történt itt?
- Én csak részben láttam - szólalt meg Lili - Márk és a barátnője pont itt voltak, Saci kiborult, Márk amikor észrevette, csak azért is látványosan lesmárolta a lányt, mire Saci elsírta magát, odakiáltott neki valami nem túl szépet, mindenki meglepődött, Márk erre odament hozzá és valószínűleg lökni akart rajta, vagy valami ilyesmi, Ricsi pedig pont ott volt és hát... láthatjátok - húzta el a száját Lili, miközben mindhárman Sacihoz futottunk.
A tanárnő fogalmam sincs, hol bóklászott addig, mindenesetre Ricsi és Márk csak nem akarták abbahagyni a verekedést, Márk gerinces barátnője közben felszállt egy buszra és lelépett, a fél osztály jelen volt már, mint "nézőközönség", majd amikor kezdett elfajulni az egész, Casso odament, leszedte a tesójáról Márkot, egy elég nagyot behúzott neki így véget vetve a történéseknek, mire Márk akkor már úgy döntött, hogy inkább gyorsan elhúzza a csíkot, Ricsi meg egy pad felé vette az irányt.
- Kösz - biccentett Cassonak, aki erre egy félmosolyra húzta a száját.
- Tetszett a gyomros.
- Tőled vettem - vágta le magát Ricsi a padra vigyorogva.
Na igen, egyikük sem a diplomatikus konfliktuskezelő képességéről híres. :)
A következő pillanatban Saci már szaladt is oda Ricsihez, majd szó nélkül, megtörölve a még könnyes szemeit, átölelte, mire Ricsi elmosolyodva magához szorította és megsimította a haját.
- Hallod Sasa, nem is tudtam, hogy tudsz káromkodni - jegyezte meg neki elmosolyodva, mire Saci felnevetett és a nyakába fúrta a fejét.
Függetlenül attól, hogy már rég szakítottak és Ricsi is majdnemhogy kapcsolatban van, eszméletlenül jó érzés volt kettejüket nézni.
- Na jó, nyugtassatok meg, hogy ugyanarra gondolunk - mondta Enikő Lilinek és nekem mosolyogva.
- Szerintem megnyugodhatsz - felelte Lili.
Szóval így állunk.
Ricsi és Saci szakítottak, Saci összejött egy idiótával, aki megcsalta, Ricsi pedig habozás nélkül kiállt a volt barátnője mellett (enyhe kifejezés), most pedig összeölelkezve fájdítják a szívünket, nem feltétlenül rossz értelemben.
Ilyen ez.
A rajztanárnő természetesen nem vett észre ebből az egészből semmit azonkívül, hogy Ricsit egy kicsit fáradtnak találta és megsebzettnek, de ezt a fiúk azzal magyarázták, hogy Ricsi egy mókust (?) akart lerajzolni, ezért felmászott a fára, viszont megszédült és leesett.
Erre nem igazán tudok mit mondani, de szerintem nem is lehet.
- Nem szeretem, ha balhézol, de ez most kivételesen tetszett - mondtam Cassonak, miközben mosolyogva összefontam a karom magam előtt.
- Nekem is. Valamit úgy is mondtál pár napja, hogy lenne okom megverni, szóval ha akarod, tudd be annak - húzta egy halvány mosolyra a száját, mire megrázva a fejem, hitetlenül elnevettem magam.
Rendben, bevallom, valahol mélyen odavagyok a rosszfiú-énjéért. :)
- Hogy lehet valaki ekkora görény? - akadt ki Márti (Márkra), amikor rajz után a lányokkal együtt elmeséltük neki a történteket - De legalább Ricsi normálisan megverte?
- Persze - bólintott Lili - Meg Cassotól is kapott egyet a végén.
- Akkor jó - biccentett Márti - De utálom ezt a Márk gyereket, te jó ég.
Ezzel vagyunk így egy páran.
Egyébként azt hittem, hogy Mártit furán fogja érinteni, hogy Ricsi elég erősen megvédte a volt barátnőjét, de szerencsére (szokás szerint) csak túlgondoltam és semmi ilyesmi nem történt.
Onnantól kezdve a nap erről szólt, minden egyes részletet átbeszéltünk Sacival újra, meg újra, aztán amikor elköszöntünk egymástól a nap végén, Cassoval együtt elindultam haza.
- Akkor majd gyere - hajoltam oda Cassohoz a kapunkban.
Az volt a terv, hogy először elmegyek Anyával és a nővéremmel vásárolni, viszont utána Casso átjön hozzám és elszállásoljuk nálam, mert ilyen már úgy is régen volt.
- Oké. Írj, ha hazaértél - mondta, majd lehunyta a szemét, hogy megcsókoljon, ami éppenhogy nem történt csak meg, ugyanis egyszercsak bevillant valami, és eltoltam magamtól.
- Holnap lesz az osztálykirándulás! - esett le hirtelen - Fél nyolckor találkozó van a sulinál.
- Akkor fél nyolcra odamegyünk - mondta kissé értetlenül reagálva a hirtelen kirohanásomra.
- Jó, viszont akkor ma hozd a cuccod - kötöttem a lelkére.
- Oké. Most már kérlek vissza - húzott magához, majd hosszasan megcsókolt.
Amikor bementem a házba, Anya a tegnapihoz hasonlóan kicsattanó örömmel fogadta, hogy végre mosolyogva lépek be az ajtón, majd megkínált ebéddel.
- Szóval a hétvégén osztálykirándulás, jövő héten pedig elmennénk Cassoval a nagybátyja nyaralójába néhány napra. Ha nem baj - néztem a szüleimre, akik szintén csak összenéztek, majd mivel erre úgy sem tudtak az eddigiek után, hogy végre kibékültünk nemet mondani, Anya sóhajtva elmosolyodott.
- Nem baj. Érezzétek jól magatokat - mosolygott rám - Valaki kér még a krumpliból?
Ez meglepően könnyen ment. :)
De, pótolnom kell, segítenem kell itthon, és nem mentség, hogy hiányoztam, ha a suliba visszaérve rossz jegyeket kapok. Csak a szokásos.
Ebéd után beültem Anyával a kocsiba, majd először Napsugárék lakása felé vettük az irányt.
Amikor megálltunk a társasház előtt, felhívtuk a nővérem, hogy itt vagyunk.
- Hát, most éppen főzök, és megcsúsztam időben, úgyhogy még kell egy negyed óra, amíg kész, szóval gyertek fel nyugodtan, ne a kocsiban üljetek - mondta, majd éppenhogy visszafojtott egy cifra káromkodást, ugyanis a hangok alapján majdnem kicsúszott a kezéből a telefonja a kőre.
Vagy valami ilyesmi történhetett.
Anya és én így kiszálltunk a kocsiból, becsöngettünk, Pityu beengedett minket, majd felmentünk a lépcsőházban a legfelső emeletre és beléptünk a lakásba.
Napsugáréknak egyébként egész csinos kis lakásuk van, egyszobás, normális méretű nappali amerikai konyhával, szép fürdő, sok fény, növények, nekem tökre tetszik. :)
- Szóval főzöl - nézett végig Anya büszkén a konyhapulton és a nagyobbik lányán, aki éppen valamit szeletelt.
- Próbálkozom. Pityu eddig nem halt bele a főztömbe, szóval egész motivált vagyok - szorította meg a copfját vigyorogva.
Anya erre teljesen belelkesedett, úgyhogy amíg Napsugár főzött, ott sertepertélt a konyhában, és mivel nagyon elvoltak, én inkább csak körbenéztem a lakásban.
Közben beszélgettem Pityuval is - nagyon jófej, akárcsak a tesói és jól néz ki, akárcsak a tesói, bár az ő szeme Heniéhez hasonlóan barna, amit az anyukájuktól örököltek -, majd amikor kész lett a krumplis tészta, a nővérem összeszedte magát és elindultunk vásárolni.
Csajos program, cikázás az üzletek között, egy-két ruha vásárlása, na meg valamikor meg kellett venni az én egyetlen, mindjárt felnőtt, drága, szívdöglesztő, imádott, félisten...
Na, szóval Cassonak kellett az ajándék. :)
- Sugár, húsz éves vagy, segítened kell, minek örülne egy tizennyolc éves fiú a barátnőjétől? - kérdeztem a nővéremtől.
Már elég régóta gondolkozom ezen, és néhány ötleten kívül (ami önmagában elég karcsú lenne) fogalmam sincs, hogy mi legyen.
- Mondjam? - vigyorgott.
- Hagyjál - nevettem fel nyöszörögve - Most komolyan. Csak egy kicsit legyél nem perverz.
- Az nem megy - röhögött fel - Figyelj. Most lesz felnőtt, vegyél neki valami piát.
- A barátnője vagyok - vágtam rá.
- Jó, akkor összedobunk egy drágább borra. Na? - nézett rám vigyorogva.
- Sugár, légy szíves vegyél már komolyan! - sóhajtottam fel.
- Eddig is komoly voltam - tette fel a kezeit védekezően - Amúgy meg Cassonak legalább a fél kamaszkora rólad szólt, van egy csomó közös emléketek, csak tudsz kezdeni velük valamit.
- Például?
- Fogalmam sincs, azt találd ki te. Vagy esetleg vegyél neki pulcsit, ha már lenyúlod őket sorban, vagy öngyújtót... - sorolta az akkor bevillanó ötleteit.
- Öngyújtót biztos nem - szögteztem le. Jézusom, még csak az kéne.
- Akkor ronda öngyújtót elrettentő példának - gondolta tovább, mire felnevettem.
- És ha a kocsijába vennék neki valamit? Mondjuk illatosítót? - gondolkodtam - Olyan fenyőset.
- Körülbelül ötszáz forint. De felőlem - vont vállat a nővérem.
Anya közben valami babacipőkön olvadozott, hogy milyen cukik (tényleg azok amúgy :D), mi pedig Napsugárral folyamatosan Casso ajándékán gondolkodtunk, amivel kapcsolatban egyre furább ötletek merültek fel, ilyen többek között a sörnyitó, a poháralátét, vagy az evőpálcika.
Nem, én sem tudom, hogy jöttek ezek, főleg az utóbbi.
- Jegygyűrű utalásként? Vagy lakáskulcs? - kérdeztem magamban vigyorogva.
- Jézusom - röhögött fel Napsugár.
Na igen, ezzel még lesznek bajok, úgy érzem. :)
Végül egyébként vettünk egy-két dolgot, ami felmerült, de mivel Casso szülinapjáig még van tizenegy nap, és én pont a szülinapján fogom megajándékozni, addig még van egy kis gondolkodási időm.
Bevásárlás után bepattantunk a kocsiba, majd bekapcsoltuk a rádiót, lenyomtunk egy-két számot (szokásos lányos karaoke-buli így hárman) és hazadobtuk a nővérem.
Dobtam egy gyors üzit Cassonak, hogy nemsokára otthon leszünk, majd elraktam a telefonom és hazaérve segítettem bevinni a bevásárolt cuccokat a lakásba.
Anya természetesen azonnal letámadott, hogy segítsek kipakolni a kajákat (pedig kaptam két új felsőt, amiket azonnal fel akartam próbálni), én pedig nem mondtam ellent, viszont Casso pakolás közben érkezett meg, így ő is be lett vonva a buliba.
Hát igen, elég szoros már a kapcsolata a szüleimmel ahhoz, hogy ezen ne lepődjek meg. :)
- Köszönöm a segítséget - csukta be Anya a hűtőajtót - Valaki kér főtt kaját? - nyitotta ki újból.
Erre mindketten udvariasan nemet mondtunk, mivel egyikünk se volt éhes, majd felmentünk az emeletre.
- Képzeld - vettem az ölembe a Zara-s papírzacskót izgatottan - Kaptam két új felsőt. Látni akarod?
- Mutasd - vágta le magát Casso a fotelomba, majd a meleg miatt (Casso szerint a hőmérséklet nálunk olyan, "mint a pokolban" :D) levette a pulcsiját (egy icipicit felhúzódott a pólója, ahhw), én pedig elővettem a ruháimat.
Igazából amint az előre érezhető volt, nem nagyon tudott mit kezdeni az olyan apróságokkal, mint hogy "normális színű lila", "be tudom tűrni a farmerba" vagy hogy "nem szúrós anyagú", de én kiörvendeztem magam helyette, majd amikor felpróbáltam őket, hogy megnézhessem magamon újból, teljesen természetesen közölte velem, hogy jól nézek ki benne.
Én ennyivel is bőven beérem. :)
- Ebből a szögből úgy néz ki, mint ha lennének melleim, tök jó - nézegettem magam a tükrömben továbbra is az egyik új felsőmben, mire Casso felnézett a telefonjából, amin éppen valami közösségi oldalra pillantott rá.
- Meg az összes többiből is.
Szerintem akkor is elöl-hátul deszka vagyok, hiába mondja Casso mindig az ellenkezőjét (bár fiú, és hinnem kéne neki, de akkor is!), szóval valamelyikünk biztos vak.
Remélem, hogy igaza van és csak én vagyok túl szigorú magamhoz.
- Jó is lenne - biccentettem a tükör előtt forgolódva.
- Ki ne találd megint, hogy lapos vagy.
- Bár csak kitalálnám - vágtam rá.
- Tiszta hülye vagy - jegyezte meg szórakozottan (nyilván nem sértően).
- Te vagy a hülye - feleltem, majd hirtelen elnevettem magam.
Elég fura párbeszéd volt. :)
Körülbelül két órával később éppen a szokásos sorozatunkat néztük - egy kis idő kihagyás után újból most jó érzés volt :) - amikor Anya egyszer csak bekopogott hozzánk.
Alapból Casso ült az ágyamon, én pedig szorosan hozzábújtam oldalról, de erre automatikusan kipattantam a karjai közül.
- Ne haragudjatok, ha zavarok - szabadkozott Anyu, miközben előrenyúlva a szünet gombbal megállítottam a filmet a laptopomon - Juditnak ma órája van, úgyhogy nekem el kell mennem. Apád körülbelül másfél-két óra múlva itthon lesz, a húgod pedig alszik - mondta nekem - Ha éhesek vagytok, egyetek, van egy csomó étel a hűtőben, csak a rakott krumpli maradjon meg, mert holnap nem lesz időm főzni és az holnapra lesz az ebéd. Na, jó szórakozást - mosolygott ránk, majd miután elköszöntünk, ő kiment a szobából, becsukta az ajtót, én pedig bár vissza akartam bújni Cassohoz, azzal, hogy előre nyújtózkodva ismét elindítottam a sorozatrészt, gyakorlatilag fáradtan "összecsuklottam", és úgy maradtam hason fekve.
Biztos borzasztó hülyén nézett ki, de legalább kényelmes volt. :)
Amikor vége lett a sorozat befejező részének (az utolsó három maradt meg mára összesen), hanyatt fordultam, és megkérdeztem Cassot, hogy szerinte is kiakasztó-e, hogy így fejezték be a sztorit, és hogy nem támasztották fel a kedvenc szereplőmet, aki meghalt egy évaddal ezelőtt, és aki nemcsak hogy jófej volt és okos, még helyes is, erre pedig kinyírták, szóval azóta is őt gyászolom.
Egyébként féligmeddig egyetértett velem.
- Meg amúgy full félbehagytak egy szálat - tette hozzá.
- Mire gondolsz? - gondolkodtam el.
- Tudod, amikor volt az a hülye picsa, akit megmérgeztek. A szőke.
- Tényleg - ráncoltam össze a szemöldököm - Ez de hülyeség.
- Hát, ja - biccentett.
Én közben oldalt fordulva lecsuktam a laptopom tetejét és leraktam az ágyról, majd erőt vettem magamon, felültem és a barátomhoz hajolva egy gyors puszit nyomtam az arcára.
- Szeretlek - mondtam neki mosolyogva - És kell keresnünk egy új sorozatot - tettem hozzá vigyorogva, csak úgy mellékesen.
- Oké - egyezett bele, majd nekidőlt az ágytámlámnak, és egy halvány mosollyal az arcán végigmért.
Természetesen nem csíptem ki magam itthonra olyan túlságosan, sőt, melegítőgatya volt rajtam, az ő fekete (rám) bő pólója, semmi smink, és egy laza konty, de igazából tudom, hogy imádja, ha így nézek ki, amit nem teljesen értek, de ettől függetlenül nincs kifogásom ellene. :)
Azt is tudom, hogy szereti, ha néha napján felveszek valami merészebbet - általában igazából csak és kizárólag neki -, mondjuk egy szűk ruhát, dekoltázsos felsőt, rövidebb szoknyát, magassarkút, vagy egy szexibb fehérneműt, de azt mégis máshogy szereti, mint ahogy például most nézek ki.
Ha meg a kettőt ötvözöm, az egy harmadik eset.
Szóval éppen ez futott át az agyamon, és ezen kezdtem el kattogni, amikor Casso kinyújtva a kezét gondolva egyet odahúzott magához és a derekamat átkarolva lehunyta a szemeit és megajándékozott egy hosszú és érzelmes csókkal. Ahhhw.
- Ezt nem tudom, miért kaptam, de mindenesetre tetszett - jegyeztem meg vigyorogva.
- Nekem is - bólintott egy apró mosollyal az arcán - Megismételjük?
Persze, hogy megismételtük. :)
- Roland... - hunytam le a szemem szüntelenül mosolyogva, miközben Casso az ajkaimtól eltávolodva az ölébe húzott és belecsókolt a nyakamba.
- Levendula? - kérdezett vissza jókedvűen, mire hitetlenül elnevettem magam.
- Nem is emlékeztem, hogy ilyen szépen hangzik a nevem a szádból - mondtam őszintén, mire elmosolyodott.
Annyira fura, de mégis megmosolyogtató belegondolni, hogy bár ugyanarról az emberről van szó, teljesen máshogy jelenik meg a szemem előtt, ha kimondom, hogy "Roli", vagy ha kimondom "Casso".
Roli az az elérhetetlennek tűnő srác, akibe sikeresen beleestem első látásra, mert tökéletesen néz ki, gyönyörűek a szemei, a mosolya, elszédít a viselkedése, a természetessége, a stílusa, a rosszfiúsága, hogy annyira imádja mindenki, hogy olyan menő, és sportos, egyfolytában róla van szó az lányöltözőben, akiről minden lány álmodik, és aki megkap mindenkit, akit csak akar. Tehát egyszóval, ő Roli.
Az a srác viszont, akit Cassonak hívok, az az, akit sokkal kevesebben ismernek, akibe a külsőségein kívül komolyan beleszerettem, aki miatt olyan boldog vagyok, aki miatt éjszakákat sírtam át, akivel csak úgy, egy hideg este összebújva alszom el, aki mellett értékesnek érzem magam, aki megvigasztal, ha szomorú vagyok, akinek a karjai között akár órákig el tudnék lenni, mert megnyugtat az ölelése, akire esténként gondolok, akinek csupán az illata elképesztően szerelmes érzéssel tölt el, és akire bármikor számíthatok, és kimutatja az érzéseit, hogy szeret, hogy fontos vagyok neki, és hogy ő sem akar elveszíteni engem, úgy mint én őt.
Szóval akit Cassonak, a barátomnak hívok, az az, akiről nem tudom megmondani, és szavakba se tudom önteni, hogy pontosan miért és mitől szerettem bele, az után a rövid ideig tartó nagyon erős vonzalom után, amit a megismerésétől kezdve éltem át, egyszerűen csak szeretem, úgy, ahogy van. A jelenlétével, a kinézetével, a néhány hülyeségével, meg úgy mindennel együtt.
Azt hiszem, ezt nem tudom tovább magyarázni, de szerintem nem is kell.
- Én se - felelte egy halvány mosollyal az arcán, majd a fülem mögé tűrte egy hajtincsem és szenvedélyesen megcsókolt.

Mai nap - 5/5: egyszerűen csak megérdemli a maximum pontot. És mert elképesztően boldog vagyok. :)
******************************************
Ééés, itt vagyok újból.
Igen, még élek.

Bevallom őszintén, azzal, hogy most befejeztem a drámát, nem kicsit megakadtam, hogy most mégis mit írjak, ennek köszönhető ez a majdnem egy hónapos kimaradás, amit sajnálok, de remélem, hogy ettől függetlenül tetszett a rész. ❤️

~ és még egy random dolog ~
A napokban eszembe jutott valami, ami tökre elkezdett érdekelni, szóval ha gondoljátok, akkor írjátok le a kommentszekcióba.
Arról lenne szó, hogy - és ezt abszolút nem azért írom, hogy utána beleírjam őket a folytatásba - shippeltek-e valakiket a történetből, akik nincsenek együtt, függetlenül attól, hogy neki "írtam"-e már valakit.

Például én személy szerint az első rész óta indokolatlanul nagyon shippelem Cassot és Bettit, igazából ezért is írtam bele a sztoriba, hogy ők már jártak régen. (#Besso, te jó ég)

Meg Ákos és Csenge. (#Csenkos? xd)
Szóval ha van ilyenetek, írjátok meg, nagyon kíváncsi vagyok. 🥰

Szép napot mindenkinek és kitartást a továbbiakban! ❤️🥺