Egy pillanat, és elengedhetsz | "Deja vu..." - 3. évad

164. Személyiség

Június 5. (hétfő)
Jó hír, idén nem ájultam el a pénteken megrendezett trianoni műsoron, ezt Casso is külön díjazta, bár ő előre jelezte nekem, hogy ha megint bajom esne, "most már tényleg vesszen Trianon", hogy ne legyen több ilyen műsor. :)
De nem lett bajom, a péntekről pedig igazából ennyit.
- Rendben, rendben, rendben... - ellenőrizte a könyvtáros tanárnő a tartós tankönyveimet, amiket mára kellett behozni, sorban "lecsipogtatva" a beleragasztott vonalkódokat - Történelmi atlasz?
- Az is itt van, nem? - értetlenkedtem - Legalábbis ma reggel még megvolt...
- Itt van, csak nem a tied - válaszolta - Antal Dominik - olvasta fel a nevet a gépéről - Szerencséd, ő már járt itt és ugyanúgy rossz atlaszt hozott, gyanítom, hogy összecseréltétek, leolvasom az övét is, egy pillanat.
Mint kiderült, Domival tényleg összecseréltük az atlaszainkat, de megoldódott a probléma, úgyhogy én ezennel meg is voltam, ellentétben sok más osztálytársammal, akiknek a tankönyvleadás közel nem volt ennyire gördülékeny.
Madaras és a könyvtáros együttvéve kishíján idegbajt kaptak ezalatt, össze-vissza keveredtek a könyvek, már amelyik megvolt, egy csomónak a tulajdonosai azt se tudták, hogy léteznek olyanok, nemhogy behozták volna, vagy elhagyták, elszakították, bezárták az iskolai szekrénybe és a kulcs nem volt meg, esetleg be sem hoztak egy könyvet se, egy szó, mint száz, nem volt egyszerű menet. :)
Egyébként a mai, mint az utolsó előtti tanítási nap, elég laza volt, jobbára filmet néztünk, vagy szabadfoglalkozás volt, egyedül rajzon (művészetis suliként mind a négy éven át van ilyenünk, heti két alkalommal, énekórák is, plusz ugye a művészettöri, a művkörök kilenc-tizedikben egy, tizenegyedik-tizenkettedikben pedig két szabadon választott művészeti ággal, ennél művészebbek már nehezen lehetnénk) volt más a program, ugyanis kimentünk Lauval egy közeli parkba, hogy élvezzük a kellemes időt és ha van kedvünk, rajzoljunk.
Lau egy padra ülve rajzolgatott, mindenki más szétszórtan a park területén azt csinált, amit akart.
Csenge, Betti, Niki és Kriszti fotózkodtak, napoztak, videózgattak és csináltak a Snapchat, illetve Insta-sztorikat/streakeket, ezeket felváltva, Domi és Marcsi egymás mellett ülve beszélgettek a fűben, Paula, Kolos és Samu netet próbáltak lopni valahonnan, Lina és Marci olvasott, Saci Ákossal üzenetezett, Mira és Lili (ők egyébként bár nem sokat beszélnek, jóban vannak, mert már régebbről ismerték egymást) beszélgettek, Enikő és én pedig a fiúk környékén voltunk, akik hallgatták a zenéjüket, amíg Lau rájuk nem szólt, majd Andris Enikőt "szadizta" (akkor éppen csikizte :D), Casso, Ricsi és Laci pedig csinálták a maguk hülyeségeit, a menő hülyeségeket, amikbe kívülről nézve mindenki be akar kerülni, mert bár a fiúknak nem ez a célja vele, elég figyelemfelkeltő, ahogy baromkodnak és röhögnek, én pedig mosolyogva hallgattam hármójukat, illetve egy-két neccesebb, vagy perverz poénnál folyamatosan a tanárnő felé pillantgattam, hogy ugye nem hallja-e, mégis csak egy társaságban vagyunk. :)
- Hova mész? - pillantottam Cassora, aki, miután a srácokkal egészségesen kiröhögték a beszédtémájukat, felállt, hogy odébb menjen.
- Élvezem a friss levegőt - mondta egyszerűen, pont úgy, hogy leessen, mire felsóhajtottam.
- Zavar, ha veled megyek? - kérdeztem, csak mert Ricsi és Laci újonnan kezdett beszélgetésébe a belső poénjaikkal nem nagyon tudtam volna beszállni, mindenki más pedig teljesen jól elvolt.
- Te tudod - vont vállat, én pedig kinyújtottam a kezem, hogy felhúzzon.
A park másik végébe mentünk, legtávolabb Lautól, ahol igazából már senki nem volt az osztályból, csak egy-két idegen ember, majd Casso elővett egy szál cigit, meggyújtotta az öngyújtójával az egyik kezével eltakarva a lángot, elrakta, szívott egyet és a hátával egy fának dőlve kicsit megnyugodva kifújta a füstöt. Fájdalmasan rutinmozdulatsor volt, és talán itt egy picit meginogtam, hogy ha tényleg jól esik neki, és könnyebb neki tőle, biztos jó ötlet-e leszoktatnom róla, de aztán a fejemet megrázva elhesegettem ezt a gondolatot.
Nem, nem, a dohányzás káros, és nem hagyhatom, hogy ennél tovább menjen, volt már rá példa, mi lett ebből (pl. fű), saját magamat okolnám, ha nagyobb baj történne, különben is, nagypapám is pont emiatt, tüdőrákban halt meg, olyan korán (viszonylag), hogy nem is ismerhettem, Cassot pedig féltem, mindentől féltem, akkor is, ha továbbra sem vagyok az anyja, de nagyon szeretem, és aggódom érte.
- Holnapután osztálykirándulás - mondta, kiegészítve a gondolataimat, mire felnéztem rá, mivel én közben leültem mellé egy padra, hogy ne az arcomba menjen a füst.
- Igen - bólintottam bizonytalanul, majd még egy kicsit odébbcsúsztam - Mindenesetre ha az a cél, hogy ne nyúljam le több pulcsidat, a lehetől legjobb úton jársz - tettem hozzá halkan, kicsit ellegyezve felőlem a füstöt.
- Megígértem, hogy abbahagyom, nem? - kérdezett vissza, mire megint elfogott a fent leírt, kicsit furcsa érzés, de először nem mondtam ki, talán jobb, ha minél hamarabb túlesünk ezen a leszokós dolgon.
- De - bólogattam, próbálva összeszedni magam - Na jó, sajnálom, hogy ezt kértem tőled, vagy ha nagyon rossz lesz, és... - fakadt ki belőlem hirtelen, mire félbeszakítva megrázta a fejét.
- Ne őröld magad ezen.
- Jó, persze, csak utálok belegondolni, hogy alapból nem könnyű neked, és most csak nehezítek rajtad, Istenem - temettem a tenyerembe az arcom.
- Nem ismersz eléggé - mondta egyszerűen, mire értetlenül felkaptam a fejem - Több akaraterőm van ilyenkor, mint gondolnád, mondtam, ha akarom, leteszem. Ennyi.
- Kettőnk közül én akarom, hogy letedd, ha tényleg sikerül is, az inkább érződik úgy, hogy megvontam tőled, mint hogy leszoksz - szembesítettem mindkettőnket a tényekkel - Különben is, az eddigi alkalmakkor is ráfüggtél, heteken, hónapokon át, és akkor mégsem hagytad abba, innentől kezdve...
Cassonak egy halk, furcsa nevetés hagyta el a száját, majd kifújt egy újabb adag füstöt és rám nézett.
- Okos lány vagy, Szöszi, de ne próbálj meg megfejteni olyan helyzetben, amiben tényleg nem ismersz - közölte egyszerűen - Azoknál az alkalmaknál, amire te gondolsz, nem volt miért abbahagynom, lenyugtatott, úgy gondoltam, hogy segít. És cuki vagy, hogy most aggódsz miattam, hogy biztos nehéz lesz nekem, vagy hogy áldozatként be kell fejeznem valamit miattad, ha akarom, ha nem... - vázolta fel önmagát az én szemszögemből, értésemre adva, hogy tévedtem, majd újra elnevette magát, és őszintén folytatta - Tudod, én nagyon szeretlek, de általában, ha valamit nem akarok megtenni, nem igazán megyek bele, csak azért, mert valaki azt mondta, akkor teszem meg, ha van bármi, ami miatt én is akarhatom - mondta, abszolút kimosva magát a szememben elhelyezett "szegény áldozathozó" szerepből. Cassonak nem szokása annak lenni, most pedig rámnézett, valami leírhatatlan, különös érzés jelent meg az arcán, ahogy ott ültem tőle valamennyire a padon, és egy feszült nevetés hagyta el a száját - Tegyük félre az olyan klisé dolgokat, hogy káros, nem megoldás, kockázatos, meg az ilyeneket, általában leszarom. Jobban zavar, mondjuk ahogy rámnézel ilyenkor - mondta, mire ösztönösen elkaptam a tekintetem - Vagy hogy folyamatosan ülsz odébb, hogy ne vegyem észre - tette hozzá, én pedig elhúztam a szám, csak mert tényleg így történt - Szóval, inkább leteszem, mint hogy tovább távol maradj tőlem, ez meg így pont elég ahhoz, hogy nekem is legyen kedvem hozzá.
Erre akaratlanul egy hitetlen mosoly jelent meg az arcomon, és mondjuk a történet így sokkal jobban illett Cassohoz, néha hajlamos vagyok elfelejteni, hogy ő alapból egy kifejezetten büszke, gerinces típus, olykor néha túl egocentrikus, vagy önfejű, az van, amit ő akar, kész, pont - született főnök, domináns személyiség egyébként -, és van, hogy tényleg kizárja a világot a problémáiból, hogy ne szóljon bele neki senki, egyedül ő tudja, mit akar, de ez nem jelenti azt, hogy nem vesz számításba senkit, még akkor is, ha ezt nem feltétlenül mondja ki. Casso soha nem is volt és soha nem is lesz az a megalázkodó típus, akit irányítani lehet, vagy elnyomni, de tud áldozatot hozni, csak is a saját döntéséből - ha megéri neki.
És úgy tűnik, most megéri, mert akárhogy is értelmezem, én számítok neki jobban.
Én pedig odavagyok.
- És amúgy - nyomta el a csikket - Most, hogy nemsokára egy hónapja lesz, hogy ez az egész elkezdődött... - nézett rám, illetve gyorsan bedobva egy rágót a szájába - És talajon voltam, te meg nem is tudsz róla, hogy kihúztál ebből az egészből, amikor a leggázabb volt, igazából annyival, hogy az eddigiekkel ellentétben most velem vagy, meg amiket az előbb elmondtam, így asszem a legalapabb dolog volt megígérnem ennyit - zárta le a témát, én pedig mosolyogva lesütöttem a szemem.
Tudtam, hogy nem lesz szükség arra a pofonra. :)

Mai nap - 5/5: csak emiatt megadom, mert már irtó régen csináltam ilyet. :)