A Kezdet || PSH [fordítás]

1. R É S Z

- Kim Rona, menj ki az osztályteremből és emeld fel a kezeid 15 percig. - Azonnal felébredtem a mély álmomból, miután Lee Asszony hangját hallottam meg, ahogyan a nevemen szólít elég szigorúan.

Zavarodottan ránéztem lassan és ásítozva, mert még félálomban voltam. Az egész osztály nevetett rajtam.

Ez kicsit kínos, olyan bosszantó.

Válaszul csak bólintottam egyet, majd lassan kisétáltam az osztályteremből.

Ez egy fárasztó nap volt. Majdnem 6 képregényt olvastam ki és a kedvenc lejátszási listáimat is végig hallgattam és reggel ötig énekeltem őket. A tény, hogy múlt éjjel csak két órát aludtam, kissé megszédített és már majdnem hánytam is.

Megálltam az ajtó előtt, fejemet pedig Sunghoon felé fordítottam, aki az ablaknál ült. Ahogy a füzetébe jegyzetelt, nem tudtam megállni mosolygás nélkül.

- Kim Rona! - felriadtam, majd pár alkalommal bocsánat kérően fejet hajtottam Lee Asszony előtt, mielőtt elhagytam volna a termet.

Csak 15 perc volt, de nagyon unalmasan telt.

Nem ez volt az első alkalmam, hogy itt állok, szóval már hozzászoktam ehhez.

Egyre magasabbra emeltem kezeimet, miközben arra gondoltam, hogy Sunghoon milyen jóképű volt jegyzetelés közben, ahogyan a napfény visszaverődött az arcáról. Úgy ragyogott, mint egy angyal.

A kezeimet addig tartottam a levegőben, ameddig bírtam, de már majdnem feladtam. Ritka, ha ebbe elfáradok. Sosem voltam ennyire gyenge korábban.

Szerintem ez azért volt, mert múlt éjjel a kezembe döftem egy tollat.

Nevetni kezdtem.

- Elnézést - jelent meg előttem hirtelen egy srác a táskáját cipelve. A rideg hangja miatt azonnal abba hagytam a nevetést, szemeim pedig véletlenül megakadtak a mellkasán. Lassan emeltem fel a fejem, hogy ránézzek, mivel nagyon magas volt.

Olyan jóképű—

Nem. Nem!! Kim Rona, légy hűséges!

- Igen? - kérdeztem vissza, majd megköszörültem a torkom, mintha én lennék itt a rideg.

- Haruto? Megérkeztél? - köszöntötte őt Lee Asszony udvariasan. Furcsa volt látni, hogy tisztelettudóan beszél a diákjaival, miközben valójában nagyon szigorú és ijesztő egy nő.

Haruto fejet hajtott előtte, majd miután egy pillantást vetett rám, belépett az osztályterembe. Hallottam, ahogyan az osztálytársaim egyre hangosabban beszélgettek, amitől én is egyre kíváncsibb lettem, szóval megpróbáltam leskelődni.

- Sziasztok, Haruto vagyok. Kérlek bánjatok jól velem. - mutatkozott be az osztálynak, majd meghajolt.

Szemeimet Sunghoonra szegeztem, aki ajkait harapdálva figyelte Harutot. Úgy tűnt, mintha hirtelen kényelmetlenül kezdte volna érezni magát. Kerülte a szemkontaktust Harutoval és úgy tett, mintha jegyzetelne és figyelmen kívül hagyta a tanárt is, aki épp beszélt. Őszintén szólva, nagyon kíváncsivá tett, mert sosem láttam még így viselkedni őt. Egy pillantást vetettem Harutora, aki meglepett engem, ugyanis még mindig Sunghoont bámulta egy vigyorral az arcán.

- Leülhetsz oda, ahova csak akarsz. - mondta neki Lee Asszony, közben pedig az üres székekre mutogatott.

Haruto bólintott egyet, megnézte az összes padot, de azonnal lesütöttem a szemem, amikor rám nézett, ahogyan leskelődök.

- Neki van padtársa? - mutatott rám Haruto.

Zavarodottan felhúztam a szemöldökeimet.

Mindenki engem figyelt, beleértve Park Sunghoont is. Az arcáról azt tudtam leolvasni, hogy őt is meglepte Haruto hirtelen jött kérdése.

- Mellette akarok ülni. - folytatta Haruto, miközben kíváncsian nézett rám.

Meglepődtem.

- Hogy mi? - kérdeztem tőle. Már késő volt, mire nekem leesett, hogy rólam beszél.

- Melletted akarok ülni.

- Lee Asszony - emelte fel hirtelen kezeit Sunghoon, amivel mindenkinek a figyelme rá irányult. - Azt hiszem az lenne a legjobb, ha maga választaná ki Haruto helyét. - mondta, szemeit Harutora szögezve.

Haruto azonban egyből megrázta a fejét.

- Mellette akarok ülni!