A Kezdet || PSH [fordítás]

35. R É S Z

Gyorsan taxit hívtam és a kórházba mentem, miután hallottam a híreket. A szívem hevesen vert, mert féltem, hogy ezek után valami rossz történne vele.

A kórházban futkostam körbe, hogy megkeressem a szobáját és szerencsére megtaláltam Harutot, aki a széken ült. Nagyon szétszórtnak tűnt, az egyenruhája is ki volt gombolva.

- Hol van Rona? - közeledtem felé, miközben levegő után kapkodtam.

- Műtétje volt, hogy a szilánkokat eltávolítsák a testéből. Az orvos azt mondta, nagyon vérzett, mert erősen a földre esett, miután a csapódástól felrepült. Röviden fogalmazva, elég súlyos volt az állapota - magyarázta Haruto.

- És most hogy van? - kérdeztem, a szemembe pedig könny szökött.

- A műtét jól sikerült és jelenleg kómában van. Nem tudom, mikor fog felkelni és...

- És mi? Mondd el, Haruto! - fogtam meg a vállát, ő pedig sírni kezdett.

- Meglátogathatják - mondta az orvos és azonnal a szobájába mentünk, hogy lássuk őt.

Az ágyon feküdt csukott szemmel. Magamban nevettem, ugyanakkor fájt látnj, mivel ugyan úgy nézett ki, mint általában szokott... eszembe jutottak az emlékek róla az osztályteremből.

Általában képregénnyel a kezében aludt az osztályteremben.

Aludt, mikor a tanár éppen órát tartott.

Aludt, amíg rám várt, mikor tanulószobán voltam.

Hol találhatnék egy olyan fura és csodálatos lányt, mint ő?

Vicces volt nézni, ahogyan alszik, de most nem úgy aludt.

Túlságosan is fájt nekem.

A felpuffadt szemeimmel ránéztem és mosolyogtam.

- Sosem gondoltam volna, hogy a mosoly, ami engem a legjobban idegesített, az lesz az a mosoly, amit most annyira látni szeretnék. Sosem gondoltam volna, hogy az a kéz, ami mindig megérintett, most azt szeretném fogni a leginkább. Jobb lett volna, ha korábban kezdelek el értékelni téged és boldoggá tettelek volna, sőt még tteokbokkit is ettünk volna együtt, nem? - mondtam és megsimogattam az arcát.

- Kim Rona, kérlek kelj fel. Utána elhozom neked a kedvenc képregényeidet - folytatta Haruto, majd ismét elsírta magát.

Ez volt az első alkalom, hogy láttam őt lány miatt sírni. Sosem bánt így más lányokkal, de ha Ronáról van szó, egy kisbaba lesz...

- Mennünk kellene. Pihennie kell - mondtam Harutonak és a kezemet a vállára tettem.

•••••

- Tetszik Rona? - kérdeztem tőle, miután egy dobozos kólát megittunk.

- Miért? Nem tetszhet nekem? - válaszolt, miközben aludni próbált a széken.

- Csak félek, hogy arra használod őt, hogy engem idegesíts vele - válaszoltam, mire ő kinevetett.

- Te vagy az, aki kihasználta őt, csak hogy elfelejtsd Minjit. Miért használnék én fel egy ártatlan lányt arra, hogy téged idegesítselek? - mondta öntelten.

Befogtam a szám... most az egyszer igaza volt.

- Szereted Kim Ronát? - kérdezte Haruto és vigyorgott.

Lefagytam és nem tudtam megválaszolni a kérdését, aminek a vége az lett, hogy megállt előttem és egy idegesítő fejjel a mellkasomat bökdösni kezdte.

- Egy bonyolult könyvet is meg tudsz érteni a koreai történelemről és egy nehéz biológiai kísérletet is, de a saját szívedet nem érted - bökdösött újra.

- Elmegyek - dobtam ki a kukába a dobozt, felvettem az asztalról a kulcsot, majd a kocsimhoz mentem, Harutot egyedül hagyva.

- Többet kellene tanulj az érzésekről. Azt hiszem, fogalmad sincs róla, mi az - kiabált Haruto, de én figyelmen kívül hagytam és gyorsan elvezettem.