A Kezdet || PSH [fordítás]

44. R É S Z

Egy kis figyelmeztető, hogy most ki fogtok égni! Én is kiégtem, de csak azért szólok, hogy biztonságos helyen olvassátok, hogy ne rossz helyen kapjatok idegösszeroppanást!😆

•••••

- Én is kedvellek...

Mindenki éljenezett, mikor meghallották a válaszom, a zenészek pedig hirtelen folytatni kezdték az előadást egy romantikus számmal, hogy megünnepeljenek minket, mint egy pár, miközben Haruto úgy mosolygott rám, mint egy idióta és szorosan átölelt, mikor elfogadtam a virágokat.

- Köszönöm, Rona - mondta halkan...

- Kedvellek, mint egy barát - suttogtam idegesen a fülébe, miközben lassan elengedtem őt. Tudtam, hogy kínosan érezné magát, ha a közönség előtt mondanám el az igazat, szóval jobb, ha titokban mondom el neki, mert nem akartam megbántani...

Meglepődötten nézett rám és hirtelen megfogta a kezem szorosan, elhúzott a színpadtól és nem foglalkozott a minket figyelő közönséggel.

Azonnal megálltunk, mikor Sunghoonal találkoztunk, aki egy fehér pólót viselt egy kék kabáttal, összezavarodottan nézett kettőnkre.

Egy perc elteltével, ránk pillantott majd elsétált, mintha nem látott volna.

•••••

- Kim Rona, ne bánts meg így... - mondta Haruto könnyes arccal, de lassan elengedtem a kezét és letöröltem a könnyeit.

- Sajnálom, Haruto. Sajnálom. Nem akartalak megbántani, ugyanakkor a saját érzéseimet sem. Nem táplálok különösebb érzéseket irántad. Olyan vagy számomra, mint egy testvér. Nem erőltethetem meg magam, hogy szeresselek... mert - mondta idegesen.

- Miért? - kérdezett megint.

- Továbbra is ugyan azt az embert szeretem. Nem számít, hányszor erőltettem meg magam, hogy elfelejtsem, nem bírom tovább. Az érzéseim iránta sosem szűnnek meg. Szeretem őt - folytattam és megveregettem a vállát, hogy megvigasztaljam.

- Akkor a végsőkig fogok rád várni... sosem mondok le rólad - folytatta, én pedig elsírtam magam. Hibásnak éreztem magam miatta. Megértem az érzéseit, mert én is szembe néztem már ezzel. Tudom, mennyire fájdalmas is ez.

- Köszönöm, hogy megérted, Haruto - öleltem meg és megveregettem a hátát.

- Menned kellen. Fáj itt látni téged - folytatta, majd elengedett és magamra hagyott, miközben letörölte a könnyeit.

Hezitáltam, hogy elmenjek-e, aztán rájöttem, hogy Sunghoon is a fesztiválon van. Be kellene valljam neki az érzéseimet...

Gyorsan elfutottam, hogy megkeressem Sunghoont az iskola környékén, közben pedig levegő után kapkodtam, de nem találtam meg sehol sem. Megtaláltam a barátait és végül elmentem az üres szobához, ahol szerelmet vallott nekem.

- Park Sunghoon - könnyebbültam meg, mikor megláttam őt a földön ülve, ahogyan a telefonján játszik elég komolyan.

Felemelte a fejét és felvette a szemkontaktust velem, összezavarodottnak tűnt. Sóhajtott egyet, majd pár másodperc elteltével, azonnal felállt és mintha nem látott volna, elsétált előttem.

- Park Sunghoon... - öleltem meg hátulról, így megállt.

- Ez a válaszod a vallomásomra? Kedveled Harutot. Elfogadtad az ő vallomását. Láttam. Végig néztem. Tudtam. Azt hiszem, már nem kedvelsz engem. Azt hiszem, az a 8 év haszontalan volt számodra - mondta mérgesen felém se fordulva, lassan elengedtem őt.

- Kérlek, ne hagyj itt - könyörögtem neki és zokogni kezdtem.

- Mi értelme olyannal maradni, aki nem is engem szeret? Csak jobban fájna nekem. El akarlak hagyni mostantól - válaszolt ridegen.

- Park Sunghoon, te vagy az, akit szeretek. Nem számít, mennyire próbálok túllépni rajtad, a szívem mélyén még mindig szeretlek. Nem számít, hányszor erőltettem meg magam, hogy távol tartsam magam tőled, a szívem téged keres és mindig megjelensz az álmaimban. Hiányzol és jobban szeretlek, mint azt gondolod. Jobban, mint azt bárki is gondolja.

Miután szerelmet vallottál nekem, boldog voltam, ugyanakkor aggódtam is. Azon gondolkodtam, hogyan hihetném ezt el neked? - mondtam, mire ő egy komoly arccal szembe fordult velem.

- A csók, meg minden, amit tettem, hát nem látod? Mi mást kellene még tegyek, hogy elhidd, hogy azt hidd, komoly vagyok? Mit kellene tegyek, hogy elhidd, hogy komolyak az érzéseim irántad? - kérdezte ridegen miközben a falhoz tolt, amitől lefagytam és szó nélkül maradtam.

- Igen, ezért vagyok ma itt. Ezért kerestelek téged. Már döntöttem, hogy elfogadlak. Mostantól hiszek neked, mert tudom, hogy komolyan gondolod velem kapcsolatban - folytattam sírva.

- Sunghoooon , szeret... - mielőtt befejeztem volna a mondatot, hirtelen kinyílt az ajtó, én pedig nem tudtam bevallani Sunghoonnak az érzéseimet.

A szemeim tágra nyíltak, mikor megláttam, hogy Minji jött be.

- Sunghooon, menjünk, élvezzük ki együtt az esténket - tartott egy üveg kólát a kezében, míg a másik kezében a MacBookja volt.

Úgy tűnik, hogy egy filmet akartak nézni együtt ebben a szobában.

Minji azonnal befogta a száját, miután meglátott a szobában Sunghoonnal és közelebb sétált hozzám.

- Mit csinálsz itt? - kérdeztem meglepődve, de csak egy mosollyal válaszolt.

- Szerintem én vagyok az, aki feltehetné neked ezt a kérdést. Mindegy, egy filmet fogunk megnézni együtt este. Csatlakozhatsz, ha akarsz - válaszolt és közelebb sétált Sunghoonhoz.

Tekintetem Sunghoonra emeltem, szemeimből könnyek folytak.

- Filmet néztek? Együtt? - kérdeztem remegve, letöröltem a könnyeim, majd elnéztem. - Akkor jó szórakozást hozzá... - mentem ki a szobából és olyan gyorsan futottam, amennyire csak tudtam a házam felé, miközben figyelmen kívül hagytam mindenkit, aki furán nézett rám.