A Kezdet || PSH [fordítás]

41. R É S Z

RONA SZEMSZÖGE

Miért jött hozzám közelebb? Muszáj ezt tegye? Megcsókolt és bezárt egy üres szobába vele.

Rávettem magam, hogy túltegyem rajta magam egy hónappal ezelőtt, de visszajött és úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. Tudja, milyen nehéz elfelejteni valamit, akit ilyen sokáig szerettem

Nem kellene így megölje az érzéseimet.

Tudhatná, hogy azért hagytam el, hogy Minjivel legyen, akit szeret.

Szóval el kell fogadja a döntésem.

Isten tudja csak, hogyan éreztem magam, mikor visszamentem az iskolába a baleset után. Megerőltettem magam, hogy ne nézzek rá, hogy ne úgy kezeljem őt, mint előtte és elfelejtsek minden vele kapcsolatos dolgot annak ellenére is, hogy hiányzik.

Tudom, hogy hülyének hangzok, ha azt mondom, megerőltettem magam, hogy túltegyem magam rajta és, hogy elfelejtsem, de mi mást tehetnék?

A szívem továbbra is őt hívja. Megőrjít.

Csörgött a telefonom, de nem foglalkoztam vele, mert tudtam, hogy Sunghoon keres. Rengeteget üzent, amitől folyamatosan értesítéseket kaptam a telefonomon.

Zavart engem, mert a tanulásra szerettem volna fókuszálni mostantól.

"Nincs semmi érdekes, amit elmesélhetnék neked, de beszélgetni szeretnék veled..."

"Rengetegszer jutottál ma eszembe, pedig még csak reggel 9 van..."

"Kim Rona, emlékszel ezekre a szavakra?"

"Akármikor találkoztunk, ezt mondtad nekem. Minden nap különböző módom próbáltál meg flörtölni velem"

"Idegesítő volt korábban, mert nem akartam hallani tőled, de nem gondoltam volna, hogy mostanra azok a szavak ilyen értékesek lesznek a számomra. Remélem, hallhatom még tőled"

"Kim Rona, alszol?"

"Szép álmokat. Remélem, benne leszek ma éjjel"

"Kívánj sok sikert a holnapi versenyhez. Remélem támogatod majd a csapatom"

— Sunghoon

Sírni kezdtem, miután kikapcsoltam a telefonom és szorosan átöleltem magam.

•••••

Reggel korán keltem fel és izgatottan mentem iskolába, mert ma volt a sportnap a suliban. A sportnap az egyik legjobb nap, mert mindig vicces nézni a versenyeket, különösen a focit.

Sosem felejtettem el megjelenni a sportnapon, mert minden évben látni akartam Sunghoont.

De most megpróbálom inkább a pillanatot kiélvezni és nem Sunghoon körül ujjongani.

És a feszültséget is le akartam vezetni ma.

•••••

- Kim Rona, fogd meg ezt nekem - meglepődtem, mikor valaki hirtelen szólított, mikor egyedül voltam és ettem a hotdogom. Gyorsan ránéztem, aki szólított.

A szemem megakadt egy lányon, aki egy kis táblát tartott a kezében. Ő jött oda hozzám és megfogta a kezem vigyorogva, majd átadta a táblát, amin Haruto neve szerepelt.

- El kell mennem mosdóba. Majd találkozunk a pályán - mondta, majd otthagyott, mielőtt bármit is mondhattam volna.

- Harutonak lett egy rajongója - néztem rá a kis táblára és csak fogtam, miközben mentem le a pályára, hogy nézzem a focimeccset.

Leültem egy üres székre közel a pályához és onnan néztem boldogan a meccset.

A szemeim tágra nyíltak, mikor megláttam Sunghoon a pályán egy kék pulcsiban, míg Haruto egy piros pulcsit viselt.

Sunghoonra fókuszáltam, aki a labda felé futott és gyorsan a hálóhoz futott, hogy gólt szerezzen a csapatának, miután megszerezte a labdát.

Mindenki boldogan szurkolt neki és hirtelen sikítottak, mikor megszerezte a gólt.

Tekintetem hirtelen találkozott Sunghoonéval és egy pillanatra felvettük a szemkontaktust, de ő gyorsan megtörte, miután sóhajtott egyet és ismét a labda felé futott.

•••••
A meccsnek végre vége lett 50 perc után és Sunghoon csapata nyert. Az osztálytársaim örültek neki, mivel odafutottak hozzá és szorosan átölelték és nevettek egymáson.

Sunghoon boldognak tűnt és visszaölelte az osztálytársait, én pedig távolról néztem őt.

- Te vagy az én hűséges rajongóm - hallottam Harutot, aki éppen leült mellém egy törölközővel a nyakában, hogy letörölje az izzadtságát.

Összezavarodottan néztem rá, azon gondolkodva, mit is mondott, majd a következő pillanatban megértettem.

- A rajongóit hagyták... - mielőtt befejeztem volna, hirtelen közelebb hajolt, mintha meg akarna ölelni és vigyorgott.

- Milyen illatom van? Szexi, mi? - suttogta nekem, miközben a vállamat fogta, hogy ne tudja elfutni. Csendben álltam...

- Haruto, le kellene zuhanyozz - válaszolt, ő pedig kuncogni kezdett.

- Mérges voltam, hogy Sunghoon legyőzött, de már nem vagyok az, mert itt vagy mellettem. Az én imádnivaló rajongóm.

Hirtelen megpuszilta az arcom mindenki előtt, Sunghoon előtt és az osztálytársaink előtt, mielőtt bement volna az épületbe átöltözni.

- Haruto Watanabe, meg akarsz halni? - álltam fel a helyemről és kergetni kezdtem.

Hirtelen a kezemet megfogta valaki hátulról és azonnal beleütköztem, és fájdalmamban nyögtem egyet.

Lassan felemeltem a fejem, hogy ránézzek, és meglepődtem, mivel Sunghoon volt az. Próbáltam ellökni őt és elfutni, de sajnos nem vagyok elég erős, hogy legyőzzem őt.

- M-miért? - kérdeztem összezavarodottan és közben kerültem a szemkontaktust.

Rengeteg ember figyelt minket és kényelmetlenül éreztem magam. Gyorsan az üres szobába vitt ismét, mikor rájött, hogy kellemetlenül érzem magam, mivel mindenki minket nézett.

Miután bementünk a szobába, Sunghoon gyorsan bezárta az ajtót és kitépte a táblát a kezemből.

- Haruto, szeretlek. Sok sikert! - olvasta fel hangosan a tábla szövegét, majd a földre dobta, én pedig felsikítottam a fura viselkedése miatt.

Mérgesnek tűnik.

- Mit művelsz? - kérdeztem tőle összezavarodottan és fel akartam venni a táblát, de gyorsan megfogta a kezem.

- Fáj a szívem... fáj - mondta, és magához ölelt.

Egy nagyon meleg ölelésbe húzott.