A Kezdet || PSH [fordítás]

2. R É S Z

Csendben ültünk egymás mellett, ami az egész szituációt kínossá tette. Mármint, hirtelen különösen kezdett el velem viselkedni, azt mondta, mellettem akar ülni, erre még csak egy beszélgetést sem kezdeményezett velem és csak a könyvére fókuszál, mintha én nem is léteznék.

Legalább beszélt volna velem vagy mondta el volna, miket szeret, miért váltott iskolát vagy bármi ezzel kapcsolatos dolgot, így közelebb kerülhettünk volna egymáshoz és barátok lehettünk volna, de nem is törődött velem, akárcsak Sunghoon.

- Azt hittem, hogy te is olyan vagy, mint én, de ridegebb vagy még Sunghoonnál is - motyogtam neki lebiggyesztett ajkakkal, közben pedig a tollammal játszottam ahelyett, hogy a tanárra figyeltem volna, mert nagyon unalmas volt.

Közelebb hajoltam hozzá és kinyújtottam felé a kezemet abban reménykedve, hogy kezet foghatok vele. Hirtelen abba hagyta az olvasást, mikor meglátott engem, aki éppen próbált kedves lenni vele.

- Kim Rona vagyok, egy kedves diák - mondtam mély hangon, aminek az lett a vége, hogy elnevettem magam. De azonnal be is fejeztem, miután egy pillantást vetett rám, majd ignorálta a kézfogásom és tovább figyelt a tanárra.

- Szeretnél a barátom lenni? - sóhajtottam egy nagyot, majd lebiggyesztettem ismét ajkaimat. Észre sem vettem, hogy olyan hangosan kérdeztem, hogy meg is hallotta. Rám meredt, ami megijesztett engem, ezért inkább alvást színleltem, de aztán udvariasan megfogta a kezem és kezet ráztunk.

Fülig érő mosollyal néztem rá és még közelebb hajoltam hozzá, közben pedig ujjaimmal Sunghoonra mutogattam.

- Látod őt? - kérdeztem Harutot, mire csak bólintott egyet és Sunghoonra nézett. - Ő a pasim. - mondtam, majd azonnal el is nevettem magam, mire Sunghoon ránk nézett a rideg tekintetével.

Az arckifejezésem azonnal megváltozott, miután realizáltam, hogy elég ijesztően néz engem Sunghoon, ezért lassan Harutora néztem, aki szintén majdnem elnevette magát a szavaim hallatán.

- Biztos vagy benne, hogy ő a pasid? Azt hiszem, nem is ismer téged - kuncogott.

Azonnal vállon ütöttem Harutot, amire felszisszent.

- Ő a pasim! - mondtam ki hangosabban, de azonnal befogtam a szám, miután mindenki minket nézett. El is felejtettem, hogy éppen egy óra közepén ülünk.

- Ez fáj! - kiáltott fel Haruto a fájdalomtól ismét, közben pedig a vállát dörzsölte.

- Mi történik? - kérdezte Joon Úr és a könyvét az asztalra tette, majd minket figyelt a magyarázatot várva.

- Rona megütött - válaszolt Haruto, de én azonnal félbeszakítottam.

- Nem is! Mondott rólam valami rosszat. - hirtelen megragadta az arcom, én pedig felszisszentem a fájdalomtól.

- Mikor tettem ilyet? - támadt vissza, majd verekedni kezdtünk és egymás arcát csípkedtük egyre erősebben, ignorálva mindenkit, akik minket néztek.

- Hazudsz!

- Nem is! Ez az igazság!

- Haruto! Most meghal—

- Felállni! - mondta Joon Úr mérgesen, mire mindketten befogtuk a szánkat és lassan eleget tettünk szavainak, de ez nem állított meg minket abban, hogy tovább üssük egymást. - Írjátok fel a választ a táblára. - két különböző kérdést mutatott fel nekünk, amitől elakadt a lélegzetem is.

Haruto vett egy mély levegőt, majd azonnal kiment a táblához, gondolkodás nélkül felírva a választ a táblára, őt pedig én követtem.

Békésen írta a táblára a választ, miközben én próbáltam lemásolni a válaszát annak ellenére is, hogy különböző kérdéseket kaptunk.

- Ez az első alkalom, hogy megbüntettek engem - mondta halkan nekem, én pedig válaszul csak kinyújtottam a nyelvem. - Kész vagyok. - nyújtotta most ő ki rám a nyelvét, mielőtt visszament volna a helyére, engem hátrahagyva.

Ideges voltam, lassan írtam fel egy furcsa választ. Megfordultam és Sunghoonnal találtam szemben magam, miközben én lebiggyesztettem ajkaim.

Váratlan módon, hirtelen felmutatta a könyvét, amibe valami írva volt.

- Hova nézel? - meredt rám Joon Úr, ami kiábrándított a bámulásomból. Azonnal folytatni kezdtem a táblára írást.

A válaszomat az alapján írtam fel, amit Sunghoon olyan magabiztosan mutogatott nekem, majd visszamentem a helyemre és hüvelykujjamat felmutatva, mosolyogtam rá, mint valami idióta.

- Örülök, hogy mindketten helyesen válaszoltatok a kérdéseimre, de kérlek tiszteljétek az óráimat. - mondta a tanár mély hangon.

•••••

Éppen egy uzsonnás dobozt vittem Sunghoonnak. Korán reggel készítettem neki, de túl ideges voltam, hogy odaadjam neki, mivel mindig elutasította az ételt tőlem. Csak bámultam őt, aki éppen egy könyvet olvasott, de kissé meghökkentem, miután láttam, hogy az asztala tele volt könyvekkel és néhány rajongójától kapott csokival.

Megköszörültem a torkom, majd egy lépéssel közelebb mentem hozzá, miután visszanyertem az önbizalmam.

- Sunghoon, ezt neked hoztam. - elfordította a fejét, hogy rám nézzen, szemei pedig az uzsonnás dobozon landoltak, amit felé tartottam arra várva, hogy fogadja el.

- Bocsi, de tele vagyok - utasította vissza udvariasan, de kicsit csalódott lettem a válaszát hallva, mivel sok munkát fektettem az elkészítésébe reggel. Bólintottam egyet és magamhoz szorítottam az uzsonnás dobozt.

- Köszi a segítséget - mondtam neki mosolyogva.

Sunghoon bólintott egyet, de szemei már a könyv lapjain voltak, ignorálva engem, aki arra várt, hogy elfogadja az ajándékot.

- Ezt nekem csináltad? - bukkant fel hirtelen Haruto a semmiből, átkarolva a vállamat és kivette a kezemből az uzsonnás dobozt, amit az engedélyem nélkül ki is nyitott.

- Megtarthatod - mondtam neki Sunghoon előtt, akire Haruto egy arcon csípéssel válaszolt.

- Együk meg együtt - mondta, majd a válaszomra várt.

Elsőre meglepődtem rajta, mert ez volt az első, hogy valaki megkért, hogy együtt együnk. Valamint igen szégyenlős lettem, mikor rám mosolygott Haruto.

- Rendben - de még mielőtt befejeztem volna, Sunghoon hirtelen kitépte Haruto kezéből az uzsonnás dobozt és betette az asztala alá.

Elmosolyodtam.

Ez volt az első alkalom, hogy elfogadta az uzsonnás dobozom.