A Kezdet || PSH [fordítás]

45. R É S Z

Busszal mentem haza, rosszul éreztem magam. Olyan érzésem volt, amit le sem tudok írni. Csalódott voltam, mérges és egyben szomorú is. Úgy éreztem, nem vagyok elég ahhoz, hogy helyettesíteni tudjam Minjit a szívében. Azt hittem, együtt lehetek vele hovatalosan is ma este, de minden tönkrement, mikor megláttam Minjivel, akivel azt tervezték, hogy együtt néznek filmet abban a szobában, ahol Sunghoon adta nekem életem első csókját. Azt mondta, szeret engem, megcsókolt, engem keresett és a kórházban is meglátogatott, így elhittem az érzéseit irántam, de végül Minjivel maradt. Ő mindig ott volt mellette és fel tudja vidítani, és eközben én? Egy hülye lány vagyok, aki arról álmodozik, hogy egy népszerű és helyes sráccal van együtt, Park Sunghoonnal. Nincs semmi, amiért büszke lehetne rám.

Azt mondtad, hogy szeretsz, de Minjivel maradtál.

Csak végignézted, ahogy kimegyek a szobából és utánam se jöttél. Azt hiszem, Minjivel terveztes együtt tölteni az estét.

Ha igazán szeretsz engem, megkeresel.

De hol vagy?

•••••

Miután hazaértem, már nem tudtam, mit csináljak, mert ötletem sem volt. Csak aludni akarok és pihenni, abban reménykedve, hogy az érzéseim iránta eltűnnek holnapra és örökre. Végül az ágyon fekve sírtam, miközben egy párnát ölelgettem szorosan és szipogtam, a könnyeim pedig lefolytak az arcomon, akárhányszor bevillant az arca.

Park Sunghoon, meg akarlak ölelni, de azt hiszem, most valaki más karjai közt vagy éppen.

RING RING

A telefonom csörgése miatt hirtelen abbahagytam a sírást és lassan megfogtam a telefont, ami az ágyam melletti asztalon volt. Letöröltem a könnyeim és megköszörültem a torkom, miután láttam, hogy a nagybácsim hív, aki egy koreai vázlatművész. Meglepődtem, mikor hívott. Közel állunk egymáshoz, mert ugyan az érdekel minket: a rajzolás és a képregény olvasás. Miatta kezdtem el képregényeket olvasni és gyerekként rajzolni is megtanított.

Boldog voltam, hogy hívott, mert egyedül éreztem magam.

- Drágám, sajnálom, hogy ilyenkor hívlak. Csak szerettem volna elmondani neked, hogy a népszerű képregény-rajzoló barátom felfigyelt a rajzaidra. A történet vázlatodat is elolvasta, amit korábban küldtél nekem. A cég szeretne felvenni téged a csapatába. Engedélyezné is, hogy megoszd a képregényed. Hát nem szuper? Az álmod végre valóra válik. Szeretné tudni a válaszod - mondta boldogan. Meglepődtem, de egy perc múlva eszembe jutott, hogy mondtam neki, hogy érdekel engem a rajzolás és a képregény-készítés. Még egy történet vázlatot is elküldtem neki, hogy tudjam, mit gondol róla, de nem tudtam, hogy elküldte a barátjának.

- Örülök neki nagyon, de mi lesz akkor az iskolával? - kérdeztem idegesen.

- Átmennél egy privát iskolába és fizetnék is a tandíjadat. Ez kicsit szomorú, mert a barátaidat hátra kell hagyd. A barátaid nem bánnák? - kérdezte, én pedig szóhoz se jutottam.

- Menni akarok. A bárátaimat nem igazán érdekelné, mert nem vagyok számukra különleges. Megváltoztatom az életem és elfelejtek mindent. Most azonnal menni akarok.

SUNGHOON SZEMSZÖGE

Korán jöttem iskolába, újra látni akartam Kim Ronát és el akartam mondani mindent, ami múlt éjjel történt köztünk Minjivel. Tudom, hogy be akarta vallani az érzéseit nekem, de mindent tönkretett Minji hirtelen érkezése, amit Rona félreértett. Pedig az igazság az volt, hogy nem én hívtam oda Minjit a szobába és nem terveztünk filmetést. Kihallgatta a beszélgetésünket Ronával és tönkretette a pillanatot, mikor összejöhettem volna Ronával. Hülye voltam, hogy néztem elmenni, miközben sírt.

Megbántam és gyorsan utána mentem, Minjit egyedül hagyva a szobában, de már késő volt.

Ma vele akartam menni az iskolába és a kapu előtt akartam várni, de a házában sötét volt, azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy alszik még és fáradt a tegnapi fesztivál után.

Már majdnem 8:30 van és még mindig nem jelent meg az iskolában. Elgondolkodtam azon, mi történhetett vele. Harutora pillantottam, aki szintén Rona helyét nézte felpuffadt szemekkel és az asztalát törölgette.

A tanár hirtelen belépett az osztályterembe könyvekkel a kezében.

- Egy kis információ. Kim Rona magániskolába ment át elkerülhetetlen okokból. Ma értesített róla a bácsikája. Meglepő ezt hallani, nem?

Felemeltem a fejem, meglepődve és összezavarodottan a tanárra néztem. Azonnal abbahagytam az írást és a testem reszketni kezdett. Nem hiszem el. Az igazat hallom? Álmodok?

Gyorsan felálltam a helyemről, mire mindenki felfigyelt rám és kimentem a teremből a teremből a tanár engedélye nélkül, majd átmásztam a kerítéden és egy taxit fogtam, hogy elmenjek hozzá.

Azonnal kiszálltam a taxiból, miután megláttam őt egy nehéz táskát cipelve és egy drága kocsi felé ment, ami a háza előtt parkolt.

- Kim Rona - szóltam neki és odafutottam hozzá, miközben levegő után kapkodtam. Szerencsére megállt, tágra nyílt szemekkel nézett rám, amíg elé nem értem.

Lassan megfogtam a kezét, de gyorsan kikerült engem egy lépéssel, miközben a könnyeit törölte le, amik lefolytak az arcán.

- El fogsz hagyni? - kérdeztem, egy lépéssel közelebb mentem hozzá, de sajnos ismét kikerült.

- Iskolában kellene legyél most - szakított félbe és készült beülni a kocsiba, de gyorsan megállítottam és megfogtam a táskáját és eldobtam, amitől meglepődötten nézett fel rám.

- Muszáj ilyen hirtelen elhagyj? Muszáj ezt tenned? Nem szeretsz? - kérdeztem újra, miközben a vállát szorítottam, hogy rámnézzen.

- Miért? Mi van akkor, ha szeretlek? Semmin sem változtat, mert a nap végére úgyis Minjivel leszel. Azt mondtad, szeretsz, de vele maradtál, hogy együtt filmezzetek abban a szobában, mint egy pár. Ennyire szórakoztató azt nézni, mennyire hülye vagyok, hogy azt kívánom, bár én lehetnék veled? - kérdezte zokogva és próbált elengedni engem.

- Félreérted - mondtam.

- Félreértem? Utánam jöttél volna, ha valóban az lett volna. Hívtál volna, írtál volna és megkerestél volna, ha nem igaz. De hol voltál múlt éjjel? Álljunk itt le, Park Sunghoon. Fogadjuk el, hogy nem vagyunk egymásnak valóak. Az, hogy szeretlek téged, csak a hobbim már 8 éve. Az, hogy velem vagy, csak egy hülye ember képzelete. Ha szeretsz, akkor nem vagy biztos az érzéseidben. Ez az élet. Ez a való élet. Felejtsük el egymást és kezdjünk egy új életet.