A Kezdet || PSH [fordítás]

8. R É S Z

VISSZAEMLÉKEZÉS

- Passzold ide a labdát! - mondtam Sunghoonnak a pálya közepéről, hogy magamra vonjam a figyelmét, miközben tesiórán kidobósat játszottunk.

De ő ignorálva engem másnap passzolta át...

- Hé, Park Sunghoon! - vontam magamra a figyelmét újra, ismét sikertelenül.

Megijedtem, mikor láttam, hogy egy labda felé repül, és féltem, hogy valami baja esik, ezért egy gyors és erős mozdulattal odébb löktem, amitől elesett, a labda pedig engem talált el.

- Jól vagy, Rona? - kérdezték a barátaim, én pedig bólintottam. Nem is foglalkoztam azzal, hogy jól vagyok-e, annak ellenére, hogy kicsit megszédültem. Inkább Sunghoonhoz siettem, aki a földön feküdt, csukott szemmel.

- Sunghoon, jól vagy? - kérdeztem, de nem válaszolt. - Sunghoon! - végignéztem rajta, ekkor tűnt fel, hogy a bokája vérzik. Azonnal hívtam a tanárt, hogy segítsen Sunghoonnak.

- Az anyukája azt mondta nekem, hogy hemofóbiája van. - mondta a telefonba.

Abban a pillanatban megbántam, hogy ezt tettem vele annak ellenére, hogy csak meg akartam menteni őt a labda elől. A tanár leszidott, amiért nem voltam óvatos, a barátaim pedig mind kerültek, mert azt gondolták, hogy veszélyes vagyok rájuk.

Remélem, hogy Sunghoon hálás lesz azért, mert segítettem neki...

De egészen a mai napig csak ignorált.

•••••

- Hol vagyok? - kelt fel végre Sunghoon 2 óra múlva.

Azonnal abbahagytam a főzést a konyhában, amikor meghallottam a hangját és odamentem hozzá, ott feküdt a kanapén.

- Sunghoon!

A szemei kitágultak, mikor meglátott engem egy kis kötényben és kíváncsian mért végig.

- Hogy kerültem ide? - kérdezte.

- Elájultál előttem és a tanár azt mondta, hogy hozzalak ide hozzám, mivel úgyis szomszédok vagyunk. - magyaráztam el neki idegesen. Sajnáltam, hogy ez történt vele.

Csendben maradt.

- Most elmegyek. - mondta, de én gyorsan megállítottam. Főztem neki, hogy jobban érezze magát, nem akartam, hogy magamra hagyjon, mert még mindig aggódtam érte.

- Főztem neked valamit. Kérlek, egyél, mielőtt elmész. - mondtam neki, így megállítva, hogy csak úgy elrohanjon tőlem.

Megállt az ajtó előtt, mikor ezt mondtam neki, és lassan szembe fordult velem. Nem szerettem volna, hogy feleslegessé váljon az erőfeszítésem, amit a zabkása elkészítésébe fektettem. Ha pedig el akar menni, akkor legalább csak kóstolja meg a zabkásámat. Ettől jobban érezném magam.

Megvárt engem, én pedig rámosolyogtam. A konyhába siettem, hogy kitegyem egy tálba a zabkását és óvatosan közeledtem felé, kezemben a tállal. Odaadtam neki az ételt, és megvártam, hogy elfogadja, de az arckifejezése elárulta, hogy nem tetszett neki.

- Jó étvágyat! - mondtam udvariasan.

- Nem szeretem a zabkását - mondta ridegen, és indult volna ki a házból, de én gyorsan megfogtam a kezét. - Mondtam, hogy nem szeretem!

Amikor szembe fordult velem, a kezeivel véletlenül kiborította a zabkását, ami a kötényemre és a kezemre folyt. A fájdalomtól felkiáltottam, mivel forró volt.

- Ez forró! - kinyújtottam a kezem és hátrébb léptem, mivel a tál darabokra tört. Rosszul jönne ki, ha rálépnék.

- Kim Rona!

__________________________

Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várjatok erre a részre annak ellenére is, hogy csak fordítás, de az utóbbi időben rengeteg minden közbejött és nem volt energiám, valamint túl sok időm sem a fordításra. Igyekszem gyakrabban hozni a részeket, de nem ígérek semmi biztosan ezzel kapcsolatban. Ettől függetlenül remélem, hogy nem megy el a kedvetek a könyvtől és továbbra is várni fogjátok a részeket🥺