Sikertelen terv [Amerika Kapitány ff.] S.R.

6. Próbafülke

Sokáig repültünk fenn az égben mikor végre megérkeztünk. Nagyon messze jöttünk Stark házától. Azt sem tudtam hol lehetünk. Mikor végre földetért, kiszálltam karjaiból.

-Hol vagyunk? -kérdeztem tőle.

-Barton-nak direkt van egy ilyen helye. Erre csináltatta. Pont erre a helyzetre. Messze van, senki nem tud róla és nyugodt hely is.

-Értem. -ekkor megfordultam és megpillantottam a takaros kis házat. Semmi extra, mint egy normális családi ház. -És akkor most itt kell letelepednünk?

-Egy időre igen. Valszeg nekem is, mert van egy sejtésem, hogy nem maradt sok a házamból.

-Nem akartam a fejetekre hozni a bajt.

-Azzal már elkéstél. Inkább menjünk be. Fedezd fel a területet. -irányított befelé.

-És szerinted baja fog esni?

-Dehogyis! Engem aztán semmiért nem fognak elfogni. -szólalt meg Barton mögöttünk. Azonnal felé vettem az irányt és koszos karjaiba ugrottam.

-Féltem, hogy bajod esik. -nem tudtam én magam sem mire vélni, hogy miért fogadtam el ilyen hamar ezt a helyzetet. Biztosan ők is furcsállták, de Barton valszeg örült neki.

-Nekem? Ne viccelj! Soha! Menjünk be, jó? Megmutatom a házat aztán folytatjuk a beszélgetést.

-Persze. -azzal kibújtunk az ölelésből és bementünk az épületbe.

Megmutatta a szobámat, a konyhát, nappalit, Stark szobáját, az ő szobáját és a fürdőt is. A konyhában készített nekem és Stark-nak enni aztán beszélgetni kezdtünk. Elmesélt mindent, hogy mi hogyan történt. Részletesen. Sokszor sírtam és próbáltam felfogni a helyzetet. Stark egy ideig hallgatta, majd mikor befejezte a kajálást ott hagyott minket. Mesélt még a gyerekkoromról is amiről soha nem hallottam semmit. Mutatott még több képet. Egyszer lehajolt a földre és felvett egy összehajtott képet. Egyből tudtam mi az.

-Ezt honnan? -kérdezte. Kikaptam a kezéből és visszatettem a zsebembe.

-Stark hagyta, hogy megnézzem az albumot, az aktákat és a kis takarót. És akkor raktam el. Ne kérdezd miért, mert nem tudom. Csak elraktam, hogy meglegyen. -magyarázkodtam neki.

-Jah, persze. Rendben. Örülök. Most viszont szerintem menjünk el pihenni, jó? Nagyon fárasztó napon vagyunk túl. Holnap folytatjuk. -kezdte elpakolni a tárgyakat az asztalról.

-Jó. -fújtam ki a levegőm és felálltam. -Nem tudom mi történik, de köszönöm! -azzal megöleltem. Nem mondott semmit. -Jóéjt! -elköszöntem tőle és otthagytam. Mielőtt beértem a szobámba láttam, hogy Stark elaludt a nappaliban a TV előtt. Bizonyára ő is fáradt volt már. Kerestem gyorsan egy plédet és óvatosan betakartam. Azután elmentem a fürdőbe letusolni és elkészülődni. Majd beuppantam az ágyamba és lehunytam szemeimet. Pár perc múlva hallottam, hogy kinyitódik az ajtó és valaki odajön hozzám. Egy gyengéd puszit nyomott a fejemre, majd kiment. Valószínűleg Barton volt. Apró gesztusa újra felélesztett bennem valamit, így teljes nyugodtsággal nyomott el az álom.

Másnap reggel 9 óra körül nyitottam ki szemeim. Még csend honolt mindenütt, így gondoltam kedves leszek és meglepem a srácokat reggelivel. Mikor kimentem meglepetten vettem szemügyre, hogy csak Barton van itthon. Stark-nak hűlt helye volt. Nem foglalkoztam vele különösebben, így nekiláttam a reggelinek. Egy szimpla nagy adag rántottát készítettem el.

-Egész jó illata van tücsike! -lépett be a konyhába Stark.

-Köszi! Tudod az évek alatt megtanultam magamra főzni. Merre voltál?