Sikertelen terv [Amerika Kapitány ff.] S.R.

16. Edzés

A padon ülve néztük a többiekkel, ahogy a Kapitány és Natasha harcolnak. A vörös hajú nő éppen Steve-et próbálja földre vinni, de a férfi járt sikerrel és Natasha végezte a földön. Nagyot fújva állt fel a szőnyegről és ütötte mellkasba a Kapitányt.

-Nem volt szép kihasználni azt, hogy béna vagyok!

-Annak ellenére, hogy az vagy mégis sokáig bírtad. -vigyorogtak egymásra. A szívem valami oknál fogva összeszorult, ahogy a párost néztem. Ismeretlen érzés kerített hatalmába és nagyon rosszul éreztem magam. Inkább felálltam, nem törődve a kíváncsian követő tekintetekkel és az ajtó felé vettem az irányt. -Hova megy Miss Caimbell? -szól rám szúrósan Steve.

-Csak levegőre van szükségem.

-Maga jön! -erre a kijelentésére nagyot nézve fordultam vissza.

-Tessék?

-Maga jön! -ismételte el amit mondott.

-Elsőre is értettem.

-Akkor mire vár még? Fél, hogy én fogok nyerni? -amint befejezte a mondatot elöntött a düh. Alábecsült és ezt nagyon nem szerettem. Eszembe jutott mikor jót vigyorogtak Natasha-val. Újra elöntött a furcsa érzés, de ettől még dühösebb lettem. Mérges léptekkel vettem a Kapitány felé az irányt és megálltam pontosan előtte és felnéztem a szemeibe.

-Pontosan tudja, hogy én fogok nyerni. -préseltem ki a szavakat és már ütöttem is. A férfi nem volt felkészülve a hirtelen támadásomra, amitől hátrébb esett, de talpon maradt.

-A játékszabály ugyanaz. Aki előbb földre kerül, az veszít. -ismertette a szabályzatot a Kapitány.

-Ne kíméljen! -szóltam vissza és újra támadásba lendültem.

Nem sok esélyem van egy ekkora férfi ellen, ha erőt sem lehet használni. Végülis már meglógtam tőle egy párszor. Akkor most is menni fog. Indítottam felé a kezem, amit kihárított. Számítottam rá, így már a lábammal rúgtam is felé. Kivédte azt is, így hátrahőköltem. Felém kezdett jönni. Belepillantottam szemeibe, amik szintén a dühtől és a játékosságtól csillogtak. Közelharcban valóban nem voltam jó, hisz én általában messzebbről támadtam mindig. De itt a lehetőség. A kezét kezdte felém lendíteni, amit elkaptam és egy gyors mozdulattal kicsavarva a háta mögé tettem. Felszisszent egyet, de a másik kezével hátranyúlt elkapta karomat, a lábával pedig elgáncsolt. Éppen estem volna a térdeimre, de szorosan fogta a karom, így nem a szőnyegen végeztem. Maga elé rántott úgy, hogy én háttal álltam neki. Akárcsak a SHIELD-nél körém fonta karjait, hogy ne tudjak szabadulni. Minden erőmet bevetve megpróbáltam lefejteni karjait, ami meglepő módon sikerült. Hatalmas lendülettel vágtam ki alóla a lábait és térdre rogyott. Ekkor megragadtam karjait, hátrahúztam és beletérdeltem a lapockájába, amitől arca találkozott a szőnyeggel. Lihegve kapkodta be a levegőt, akárcsak én. Arca torzul volt a fájdalomtól. Mégjobban belepréseltem a térdem a hátába, mire egy nagyon halk üvöltés hagyta el a száját, amit én éppen meghallottam. Leereszkedtem a füléhez és belesúgtam a szavaimat.

-Máskor ne akarjon próbára tenni. -azzal elengedtem karjait és felálltam. A többiek felé néztem akik megdöbbent tekintettel pillantottak rám vissza. Nem értettem miért. Majd már nem volt a lábam alatt talaj. Én is a földre kerültem, viszont a Kapitány most talpon volt. Nem estem akkorát, hogy nagyon fájjon, így álltam volna újra fel, de Steve a lábával mellkasba lökött. Vissza estem a hátamra és erőltetetten fújtam ki a levegőt. Ki akartam gáncsolni, de rátaposott a lábamra és erősen nyomni kezdte. Írtó dühös és fájdalmas pillantást vetettem rá, de tartottam a számat a készülő kiabálástól. Azt hittem eltöri lábam, amit nem hagyhattam, így ismét megpróbáltam felülni és elkaptam a karját. Le akartam rántani viszont kicsavarva a kezem; fogta meg. Egyensúlyát elvesztve esett rám, ami jobban fájt, mint az előbb eltörni készülő lábam. A tüdőmből erőszakosan fújódott ki a bent lévő levegő és a rám nehezedő súlytól kezdtem elveszteni a kapcsolatot a saját testemmel. Szólni nem tudtam, hogy szálljon le. Miután észhez tért felkelt, de ráült a csípőmre, ami ismét sajogni kezdett súlya alatt. Arra készültem, hogy megpofozom, de megint elkapta a kezem. Erőszakkal lenyomta a fejem mellé végtagjaim, ennek köszönhetően az arca is közelebb került hozzám. Kapkodtam a levegőt, de próbáltam csillapítani. Biztosan lesznek zúzódásaim. Steve szintén lihegett.

-Inkább maga ne akarjon próbára tenni engem. -szegte hozzám szavait halkan, hogy csak én halljam.

-De akkor is én győztem. -erőltettem ki a szavakat a számon. Ezután csak mélyen egymás szemébe bámultunk. Nem tudtam mikor unja meg a rajtam ülést, de már eléggé kezdett elzsibbadni a csípőm. Szemkontaktusunkat a tapsvihar szakította meg. Mindketten oda kaptuk a fejünket. Steve leszállt rólam én pedig újra megkönnyebbültnek éreztem magam. -Végre. -fújtam halkan. Felálltunk mindketten és a többieket néztük. Nem bírtam ki, hogy szó nélkül hagyjam. -Valaki mondja el, hogy ezt most mire?!

-Angyalkám! Végre valaki földre terítette a jégkirálynőt! -vigyorgott rám büszkén Tony. Én továbbra is értetlenül néztem vissza rájuk. Esélyünk nem lett volna több szót váltani, mert mindenki újra tapsolni kezdett és ujjongani. Mint valami koncerten esküszöm. Visszább fordultam, hogy ránézhessek a Kapitányra, de már csak a becsukódó ajtót láttam meg a terem oldalában.

-Úgy néz ki valaki megsértődött! -mondta Tony. Odajött hozzám és hatalmas ölelésbe vont a férfi, amin nagyon meglepődtem. -Nagyon büszke vagyok rád! -azzal hátat is fordított. Odajött midenki gratulálni. Nem tudom mire fel, de nagyon bosszantott, hogy mindenki ilyen ünnepélyes hangulatban van. -Mi még nem voltunk. Folytassuk az edzést. -szólalt meg újra Stark. -Kihívlak Thor! -tárta szét a karjait és állt a szőnyegre.

Én fogtam magam és kisétáltam a teremből. Meg kell keresnem a Kapitányt. Kicsit sem látszott egy apró jele sem rajtam annak, hogy én nyertem és boldog lennék. Ellenkezőleg. Nem voltam boldog, ugyanis nem tudom mi baja van Steve-nek. Bántott és érdekelt miért ment el csak úgy.

Már majdnem átfésültem lassan az egész tornyot Jarvis segítségével, de nemigazán akaródzott megtalálni. Ekkor valami egyszerű jutott eszembe. Éppen a liftben voltam, így kérdezhettem a géptől.

-Jarvis! Merre van Steve szobája?

-A maga emelete alatt egyel. Ott a folyosó végén a második ajtó.

-Ez nagyszerű Jarvis, de azt se tudom melyik az én emeletem. Vigyél oda kérlek.

-Máris.

-Jah és a magázódás...

-Elnézést Nessa. -csak bólintottam és már nyílt is előttem a lift ajtó. Azonnal a folyosó legvégére mentem és bekopogtam a második ajtón.

-Igen? -szólt ki a hang. Megkönnyebültem, hogy hallottam hangját.

-Én vagyok az Nessa. Bejöhetek?

-Egy pillanat. -én viszont nem várva benyitottam és a Kapitány csupasz felsőtesével találtam szemben magam. Egy törölköző volt a derekára csavarva és még enyhén vizes volt a teste. Egy 5 másodpercig elidőztek szemeim az izmain, de észbe kaptam és gyorsan elfordultam. Éreztem, ahogy elpirosodik az arcom. Kimentem az ajtón kívülre, de nem csuktam be.

-Ööööhmm...Bocsánat, ne haragudjon. Azt-azt hittem fel van...tudja. -dadogtam össze vissza ami még kellemetlenebbé tette a szituációt. Mi van velem? Nem válaszolt, amitől mégjobban elszégyelltem magam. Hallgatott egy ideig, majd kinyílott az ajtó én pedig egyből elfordultam.

-Semmi baj. Bejöhet. -óvatosan próbáltam felé pillantani, de válaszával beelőzött. -Fel vagyok öltözve. -felé fordultam és valóban igaza volt. Enyhén mosolygott és kicsit kipirult arca elárulta, hogy számára is kellemetlen volt az imént történtek. Kezét felvezette tarkójára, majd végighúzott rajta egyet és vissza leejtette végtagját. -Akkor bejön?