Sikertelen terv [Amerika Kapitány ff.] S.R.

62. Hangszigetelés?

!!Felnőtt tartalom!!
(Aki nem szereti/birja az ilyet, az nyugodtan kihagyhatja ezt a reszt)

Az este további része egy pillanat alatt repült el. Beszélgettünk, táncoltunk és rengeteget nevettünk. A csapat egyre jobban kezdett megfogyatkozni.

-Szerintem én is lépek mostmár. -húzta el a száját Wanda.- Kellőképpen elfáradtam. -húzott ölelésbe.

-Te is ilyen hamar? -kérdeztem csalódottan.

-Sajnos ez van, de nektek kitartást. -tolta el magát, majd egy kacsintással jutalmazott és lassabb léptekkel ott is hagyott. A következő pillanatban Steve termett mellettem.

-Fogyatkoznak, mi? -mosolyodott el halványan.

-Jah... -fordultam vele szembe. -De én is kezdek fáradt lenni. Szerinted megharagszanak rám, ha nem mosogatok el?

-Ezt a kérdést meg sem hallottam. -fogta meg a kezem.

-Nem mehetnénk fel? Már egy kicsit meguntam ezt a sok társalgást. Veled is szeretnék lenni. -néztem a szemeibe fáradtan.

-Ahogy kívánod. -kezdett húzni maga után.

-Srácok! Mi is léptünk, ha nem okozunk gondot ezzel. -fordultam hátra Sam-hez, Tony-hoz, Thor-hoz és Natasha-hoz.

-Ooohh, persze. Menjetek csak nyugodtan! A zenét fel kell vegyem hangosabbra? -szólt be megint Stark ma már ki tudja hanyadjára az este folyamán. Most azonban nem hagytam magam.

-Nem muszáj, ha van hangszigetelő a szobákhoz. -villantottam egy gonosz mosolyt. Se kedvem, se erőm nem volt már hallgatni a további piszkálódásukat, ezért csendesen haladtam Steve mellett, fel a lépcsőn.

-Esetleg szeretnél egy zuhanyt venni? -kezdeményezte a beszélgetést.

-Nem, köszi. Ma már fürödtem. Az isten se vinne rá arra, hogy megint beálljak a tusoló alá.

Ezek után kifullt a tudomány és csendben mentünk egészen a szobámig. Benyitottam, majd halkan becsukva magunk után, az ágyra csüccsentem és az ajándékaimat kezdtem tanulmányozni. Steve mellém ült és közösen néztük sorba az összes dolgot.

-Asszem nálatok nem is kívánhatnék jobb embereket. -motyogtam, ahogy letettem az utolsó dolgot is az ágyra.

-Szerintem azért vannak nálunk jobbak is. -dünnyögte a mellettem ülő.

-Ne kérdőjelezd meg magad, hogy elég vagy-e vagy sem. -néztem rá kérdőn. -Emberből vagyunk, mindig hibázunk, ha tetszik, ha nem. Ez alól te sem vagy kivétel, ahogyan én sem. Szóval ezt most hagyd abba. -keltem fel az ágyról. -Lehet ezt most kipróbálom. -vettem a kezembe az íjat és tanulmányozni kezdtem a vonalait.

-Szerintem ma már ne. -kelt fel álló helyzetbe Steve is, ahogy elém lépett. -Ráér holnap is, meg azután is... meg azután is. -lépett mégközelebb, majd kivette a kezemből a tárgyat és óvatosan az ágyra helyezte. Mély tekintetével lyukat égetett belém, amitől kezdtem egyre jobban kellemetlenül érezni magam. Most én léptem hozzá közelebb, ahogy felnéztem rá. Szeme lepillantott ajkaimra, majd szemmel láthatóan nyelt egyet, miközben újra a szemembe nézett.

Elismételtem cselekedetét és nem is kellett több, egyszerre estünk egymásnak. Annyira jól esett végre úgy csókolózni, hogy csak mi kettem vagyunk egymásra utalva. Tudtam, hogy ez az a pillanat, ami áttörte végre a gátat kettőnk között.

Ajkai melegek voltak és különösebb ízt nem fedeztem fel rajtuk. Eleinte csak lágyan, majd ahogy egyre jobban belejöttünk, egyre szenvedélyesebben kezdtünk csókolózni. Fellobbant bennem a láng és többet akartam. Kezével megmarkolta csípőmet és egy hirtelen mozdulattal rántott magához olyan közel, hogy ágyéka hozzámért. Testünk összepréselődött és ez mégjobban azt váltotta ki, hogy akarom.