Sikertelen terv [Amerika Kapitány ff.] S.R.

47. Ezzel vége lenne?

-Nem akarok visszamenni. -jelentettem ki.

Eljöttünk Washington egyik éttermébe. Nincs túlárazva, de azért meg van a kellő hatás, hogy jónak érezd magát az éttermet. Mindketten kértünk valami finomat és néha-néha beszédbe elegyedünk egymással. Nyugis helyszínt kerestünk direkt, hogyha lehet, akkor ne támadjon le minket senki.

-Nekem sincs kedvemre, de biztosan szükségük van már ránk.

-Te is tudod, ha ez így lenne, akkor hívtak volna már. -mondtam az egyértelműt. -Nem igaz? -kérdeztem, ahogy rá néztem, de ő csak a kajáját kezdte összepacsmagolni. -Steve! Nem igaz? -továbbra sem méltatott válaszra és ettől kezdtem egyre jobban ideges lenni. -Mi történt?

-Engem hívtak. -mondta, de még mindig nem nézett a szemembe.

-Mit akartak?

-Te nem vetted fel a telefont.

-Igen képzeld, mert nem szokásom rajta lógni. Le is van némítva és az is lehet, hogy már rég le van merülve.

-Lényegtelen. Téged kerestek, mert Bruce és Stark is talált valamit és emiatt lett volna fontos, hogy veled beszéljenek.

-Akkor miért nem adtad oda nekem? -csaptam le a kelleténél is kicsit hangosabban a villámat, mire néhányan ránk néztek. -A kajájukat bámulják így ne minket! -mordultam fel mérgesen.

-Elnézést! -szólt Steve, ahogy végre felnézett. -Ne csinálj balhét, kérlek. Azért nem adtam oda a telefont, mert azt mondták, hogy úgyis személyesen kell megbeszélnetek. Mit titkoltok?

-Mit titkolunk? -akadtam ki- Sok dolog van amiről nem kell tudnod, mint például ez is. Nek rád tartozik, szóval örülnék, ha nem ütnéd bele az orrod.

-Mint barátod, kötelességem tudni, hogy mi az ami nincs rendben veled. -tette le mostmár ő is az evőeszközét.

-Miért ne lenne minden rendben velem? -csattantam fel és azzal a lendülettel fel is álltam a székről.

-Azért, mert semmit nem mondassz el és így nekem sincs semmi fogalmam arról, hogy mikor bízhatok benned! -emelte fel ő is hangját.

-Szóval erről van szó, hogy nem bízol bennem? -hangomból szinte kihallható volt a csalódás.

-Igen, mert annyi mindent magadban tartassz! Alig tudok rólad valamit és folyamatosan titkolózol. Mit vársz, hogy majd csak egy csettintésre -imitálta a kezével a mozdulatot- bízni fogok benned? -beszélt mostmár ő is állva.

-Vannak olyan dolgok, amik nem rád tartoznak, ebből következtetőleg meg semmi okod nincs aggódni. Majd szólok, ha van valami baj. Maguk meg ne nézzenek! Nem moziban vannak! -néztem végig az embereken, akik minket bámultak.

-Legyél már egy kicsit tiszteletteljesebb az emberekkel szemben! Több rossz tulajdonságodat tudom felsorolni, mint jót! -mutatott felém a kezével.

-Ha ennyire rossznak tartassz, akkor miért vagy velem? -kérdeztem komolyan.

-Azért, mert olyasmit érzek irántad, amit se Peggy-nél, se Sharon-nál! De van egy olyan sejtésem, hogy hibát követtünk el. -halkult el egyre jobban a hangja. A szívemet, mintha darabokra tépték volna. Az előttem lévő dolgok kezdtek összemosódni, de még nekem kellett lennie az utolsó szónak.

-Én megmondtam, hogy ez nem fog működni. -mondtam neki halkan, majd láttam, ahogy egy emberke áll meg az asztalunk mellett.

-Kérem, legyenek szívesek távozni.

-Nagy örömmel! -fordítottam felé a fejem és egy gúnyos mosolyt intéztem neki, majd felkaptam a dzsekit, amit Steve adott és öles léptekkel kisétáltam az étteremből.