Sikertelen terv [Amerika Kapitány ff.] S.R.

39. Daniel és Sharon

Ebédkor lementem a csapathoz kajálni, de küldetésre hívták őket, így egyedül maradtam a toronyban. Egy kis ideig lent néztem a TV-t, elpakolgattam az ebédnél kipakolt tárgyakat és maradékokat, majd felmentem a szobámba. Viszont akit ott láttam, nem töltött el boldogsággal.

-Daniel... -suttogtam elfúló hangon a döbbenettől, majd a teljes figyelmemet neki szentelem.

-Ness... -mondta ő is, utána felállt az ágyamról és felém kezdett jönni. Becenevem hallattán összefacsarodott a szívem. Ő volt az egyetlen, aki mindig így hívott.

-Maradj ott! -tartom fel a kezem védelmezőn. -Ne gyere a közelembe.

-Ugye tudod, hogy nincs mitől félned?

-Miért jöttél? -tértem a lényegre.

-Lenne egy feladatom számodra.

-Ha csak ezért jöttél, akkor mehetsz is. -mutattam az ajtó felé- Én már kiszálltam és nem fogsz rávenni semmire. -sajnos annak nyomós oka van, ha Daniel váratlanul megjelenik. Ő a múltam egy igen komoly lezáratlan része, amit már évek óta elrejtettem magamban. Ezért sem örültem, hogy újra felbukkant.

-Szükségem van most rád.

-Bármiről is legyen szó, nem tudok neked vagy a hülye drogos haverjaidnak segíteni.

-Hozzájuk már nincs közöm. Rég kinyírtam őket. -a szemöldökeim egy pillanat alatt az egekbe szöktek és úgy bámultam rá tovább. -Ne nézz már így! Igazad volt...én is meguntam a folytonos balhéjukat.

-Várjunk csak... Daniel Frank azt mondja, hogy igazam volt?

-Nem ezért jöttem, Ness... -hajtotta le a fejét és úgy nézett a szemeimbe. Nála ez amolyan "kérlek segíts és hallgass meg" nézés. Túl sokszor láttam ezt a tekintetet.

-Nem tudom miről van szó, de nem is érdekel. Mondtam már, hogy kiszálltam.

-De olyan jó voltál régen. Mi történt veled?

-Ezt még nem árulta el az, hogy a Bosszúállók tornyában élek? -kérdeztem, a szemei pedig gondolkodva kezdték pásztázni a mellettem lévő tárgyat.

-Most, hogy mondod...

-Végre sikerült rájönnöd. -forgattam meg a szemeim és karba tettem a kezem.

-Na ne nevettess! -szakadt fel a torkából a nevetés- Netán felcsaptál te is ilyen pizsomás hősnek!? -mondja lenézően, mire engem elönt a méreg.

-Miért jöttél Daniel?! -húztam fel az egyik szemöldököm, várva, hogy mikor fejezi be a nevetést.

-Volt egy kis összetűzésem... -kezdte.

-Ahj, már megint?! -szakadt fel belőlem az őszinte reakcióm.

-Tartozol nekem.

-Miért is? Tudtommal már rég lezártuk az ügyünket. Milyen kifolyólagos okból tartoznék neked?

-Hát nem emlékszel arra, amikor megkértél, hogy segítsek kiiktatni valakit? -elgondolkodtam, majd amikor eszembe jutott a szörnyű pillanat, bólintottam. -Akkor azt mondtad, hogy bármikor felkereshetlek és te segítesz nekem. Úgyhogy itt van az az alkalom és addig nem mozdulok innen, ameddig bele nem egyezel. Nem lesz más választásod. -lehunytam a szemeim és frusztráltan túrtam a hajamba, miközbe felsóhajtottam.

-Mit kell tennem? -kérdeztem nehézkesen, mire tapsikolni kezdett. -Ne éld bele magad! -szóltam le- Először meghallgatlak, aztán eldöntöm, hogy segítek-e vagy sem.