Sikertelen terv [Amerika Kapitány ff.] S.R.

23. Tehát igen

Iszonyatos fejfájásra keltem. Mikor kinyitottam a szemeim üres volt mellettem az ágy. Valamilyen szinten rosszul esett, hogy senki nincs mellettem -jelen esetben valaki- de örültem is, hogy nem kell égetnem magam. Elkezdtem forgolódni az ágyban, de nyílvánvaló volt, hogy kipihentem magam. Egy hatalmas ásítás keretében felültem, így a maradék takaró is lecsúszott rólam. Steve hatalmas pólója fedte a testem. Ekkor csak egy varázsütésre halkan nyílni kezdett az ajtó. A Kapitány csöndesen osont be, majd meglátta, hogy fent ülök.

-Áh, szia. -köszöntött.

-Jó reggelt. -fogtam meg a fejem, mert egy újabb fájdalom hasított a bele. Reggeli hangomtól kicsit még össze is rezzentem.

-Reggelt? -neveti el magát. -Egy teljes napot átaludtál. Már megint este van.

-Nagyon poénos. Inkább hozz kérlek valami fájdalomcsillapítót.

-Máris. -ment vissza ki, majd pár percen belül vissza is jött és a kezembe nyomta a pirulát meg a vizet. Gyorsan lehajtottam. -Ettől jobban leszel.

-Remélem is. -dőltem vissza az ágyba. -Neked nem furcsa, hogy ilyen könnyen elkaptuk a fickót? -szökött ki belőlem a random kérdés. Magam sem tudom honnan jött, de mégis foglalkoztatott.

-Látom kipihented magad. -nevetett egy aprót, majd befeküdt a saját helyére. -Igazából már az én fejemben is felmerült, de nem akartam vele sokat foglalkozni. Azóta volt már másik küldetésem is.

-De ez annyira furcsa. Minden olyan egyszerűen ment. Semmi komplikáció, semmi galiba. És még én is itt vagyok. Szerintem titkol valamit Fury.

-Lehet az agyadra ment a gyógyszer. Túl sok minden miatt aggódsz. Inkább örülj, hogy itt lehetsz és nem bent a SHIELD-nél. Az a lényeg, hogy elkaptuk. Ez volt a feladat és teljesítettük.

-És te miért is haragudtál rám?

-Ezt inkább hagyjuk. -változott meg az arca hirtelen. -Nem akarok erről beszélni. Mára már ez is a múlt része. -fújt egyet dühösen, majd felült. -Vissza kísérlek a szobádba.

-Eddig tartott a vendégszeretet? -kérdeztem undorodva a viselkedése után.

-Ne szívjuk egymás vérét. Kérlek, menjünk. -állt meg az ajtóban.

-Igenis katona! -húztam el a szám, felültem és már mentem is ki az ajtón.

Felkísért az emeletre, majd mikor kinyitottam az ajtót, azt hiszem a lélegzetem is elállt.

-Hova lett az a hatalmas kupi? És nem érződik se a fű, se a pia, se semmi más. -léptem be ámuldozva az engem illető szobába.

-Gondoltam ameddig pihensz, kitakarítok.

-Hát ez... -akadt el a szavam, majd vissza fordultam hozzá. -Köszönöm! Hálás vagyok a segítségedért.

-Ugyan. Most pihenj. -azzal ki is ment a helyiségből, olyan gyorsan, hogy csak pislogtam utána.

Nem állt szándékomban aludni, sem pihenni, mert nem voltam fáradt. Annál inkább éhes. Minden gondolkodás nélkül mentem le a konyhai részhez, hogy keressek valami fogamra valót. A hűtőben találtam még valami megmaradt kaját. Megszagoltam, hogy biztosan jó-e még, mert ha a srácokon múlik ki tudja már mennyi ideje lehet ott bent. Semmi rosszat nem éreztem, így a mosléknak kinéző kaját betettem a mikróba. Bármit képes lettem volna megenni.

-Én azt nem enném meg a helyedben! -jött a hang mögülem, mire összerezzentem egy pöppet.

-Valahogy sejtettem, hogy valami sunyiság van ebben. -fordultam hátra és szembe találtam magam Peter-el. Sóhajtottam egy nagyot. -Akkor most mit egyek?