Sikertelen terv [Amerika Kapitány ff.] S.R.

52. "Hiányzol"

Egy fehér szobában voltam és a fények annyira erősen világítottak, hogy majd kiégették a szemem. Elkezdtem hunyorogni, hátha jobban látok tőle, de sokra nem mentem vele. A kezeimmel eltakartam a szemeim és máris egy igazán kedves mondat hagyta el a szám.

-Valaki kapcsolja már ki ezt a szart! -beszéltem hangosan, hogy valaki meg is hallja és ne csak magamnak dumáljak.

Azonban hiába vártam; nem jött senki.

-A fenébe már! -morogtam magamban pár hosszas másodperc után, majd ráléptem a hideg padlózatra. Meztelen talpamnak, szinte úgy hatott, mintha egy jégtömbre léptem volna. Mi a pokolért ilyen hideg ez és miért nincs rajtam cipő?

Elbotorkáltam valami sötétebb helyre, hogy lássak is magamból valamit. Végignéztem a ruházatomon, de a rosszullétem előtti darabok voltak rajtam. Hol lehetnek most a többiek?

Elindultam az ajtó felé, de annyira fáztak a talpaim, hogy inkább visszafordultam valami zokniért vagy papucsért; amit találok. Elkezdtem túrkálni az ágy melletti fiókban és a saját zoknimra bukkantam. Azonnal fel is húztam és éreztem, ahogy a lábujjaimat átjárja a meleg.

Egy kis ideig szoktam a zoknit, hogy melegítse a lábam -és ne úgy járjak, mint valami rokkant 70 éves, aki biceg- majd újra az ajtó felé sétáltam.

Kinyitottam az ajtót és hirtelen csapott meg a hideg levegő, ami észhez térített, de aztán olyan mértékű fájás szúrt a fejembe, hogy félő volt, megint elájulok. Gyorsan kaptam a fejemhez, hunytam le a szemeim és kapaszkodtam meg az ajtóban, mert már nem álltam biztos lábakon. Mi a fene van velem?

A kellemetlen érzés nem sokkal később már csillapodni is kezdett, ezért miután vettem egy mély levegőt, elindultam a srácok megkeresésére.

Őszinte leszek, nem is kellett sok, mert kiabálásokat hallottam meg, így a hang irányába indultam. A lábain egészen a tárgyalóig vezettek és a hangok is fokozatosan hangosodtak. Már majdnem odaértem az ajtó elé, amikor Wanda kiviharzott, maga után becsapva azt és mint aki semmit nem hall, lát, elindult a másik irányba.

Közelebb lépkedtem az ajtóhoz és gondoltam szemét leszek. Hallgatózom egy kicsit.

-Mondjátok már el, hogy mi az isten folyik itt! -hallottam meg Steve-et, majd ahogy valaki erősen az asztalra csap. Kizárásos alapon ez csakis ő lehetett. De miért ilyen dühös?

-Nem tehetjük. -mondta Banner.

-Mi van vele? -fújtatott Steve. Jó vékonyak a falak, hogy még ezt is hallani lehet. -Ha nem mondjátok el, akkor kiderítem.

-Nyugi van már Kapi. -hallottam meg Stark-ot. -Ha nem avatott be, akkor valószínűleg nem bízik benned annyira, mint te azt gondoltad. Kellemetlen! -szisszent fel szarkasztikusan- Úgyhogy mi biztos nem visszük el helyette. Majd, ha gondolja, akkor beavat téged is, ahogy majd a többieket is.

-Bízik bennem! Lehet azért nem akarta elmondani, mert veszélybe sodort volna vele. -mondta Steve.

-Ugyanmár! -csattant fel Stark. -Ebbe semmi veszélyes nincs. Vagyis de, de nem olyan szinten...

-Tehát nem mondjátok el? -kérdezett újra Rogers.

-A-a. -szórakozott Tony.

-Akkor majd megkérdezem én!

-Mennyibe fogadjunk, hogy nem fogja elmondani! -kiabált a Kapitány után Tony. -Mennyi pénzed is van?

-Abbahagynátok? -förmedt rájuk Natasha.

-Kapi úgyse nyugszik, ameddig nem deríti ki, szóval ne rám nézz!

-Stark! Eltakarnád ezt a borzasztóan öntelt képed? -kérdezte Steve és a hangjából csöpögött a gúny.