Sikertelen terv [Amerika Kapitány ff.] S.R.

4. Különös segítség

Éppen az egyik kihallgatóban várakoztam Rogers-el. Kezdtem ideges lenni, hogy bent tartanak és én voltam olyan hülye, hogy önkéntesen bejöttem. Csak látni akarom anyát. Kezdett elegem lenni a folyamatos várakozásból, így felálltam székemből. A kapitány egyből felém kapta tekintetét.

-Hova készülsz? -jött utánam, miközben én az ajtó felé vettem az irányt.

-Megkeresem anyát és lelépek. Nem várakozok tovább. -fogtam meg az ajtókilincset, de elkapta a csuklóm.

-Ne menj el.

-Miért? Már így is annyit várakoztunk. Én meg voltam olyan hülye, hogy önkéntesen bejöttem veletek. És még azt sem tudom biztosra, hogy igazat mondtál-e az anyámmal kapcsolatban.

-Vanessa...

-Rogers Kapitány... -néztem fel arcába miközben felhúztam az egyik szemöldököm.

-Kérlek hívj Steve-nek. Olyan zavaró hogy mindig azt mondod, hogy Kapitány vagy Rogers.

-De csak akkor, ha te meg Nessa-nak hívsz és nem Vanessa-nak.

-Megegyeztünk. De most kérlek ülj vissza.

-És ha meglépek? -kérdeztem tőle. Valójában tényleg ezt tervezgettem. Valamit bekamuzni Nick-nek (aki nem mellékesen még ide sem jött) , aztán elszökni valahogy.

-Akkor haragudni fogok rád és kénytelenek leszünk negyedjére is egymással szembenézni.

-Azt még kibírom. -azzal újra az ajtó felé vettem az irányt. Steve a derekamnál kapott és húzott vissza, közben meg kinyílt az ajtó. Ha továbbmegyek akkor bever az orromnak az említett tárgy. A hirtelen közelségre nem tudtam, hogyan reagálni. Steve a csípőmnél fogva szorosan húzott magához. Közelsége megnyugtatott valamilyen szinten, de egy kis idő múlva észbekaptam és kibontakoztam szorításából. A tükörben látszott, hogy arcomat ellepte a piros szín. Inkább lehajtottam a fejem.

-Kapitány! Kérem távozzon. A továbbiakban nincs szükség magára. -kezdett bele Fury.

-Tőlem maradhat, ha arról van szó. -szóltam.

-Ahogy kívánja. Hadd mutatkozzam be önnek! Nick Fury vagyok! Bizonyára ismer engem. -nyújtotta ki nekem a kezét, de én meg sem mozdultam. Nem volt gusztusom kezet fogni egy olyan emberrel aki elfogatja anyám, köröztet és még meg is várat. Egy bunkó pillantást küldtem felé. -Rendben! -azzal elvette előlem a kezét. -Beszél?

-Mégis miről?

-Magáról és hogy miért akar minket leigázni egyedül. -kihúzta az előttem lévő széket és leült rá. Kezét összekulcsolta és az asztalon pihentette.

-Miért erről kérdez mindenki? Mondtam, hogy semmi közöm ehhez és nem fogok beszélni. Végül úgyis megkérnek majd, hogy buktassak le valakit aki fontos nekem.

-Azért jött be, hogy beszéljen.

-És hogy láthassam az anyám. -ekkor rápillantott Steve-re. Nem voltam képes leszűrni mi folyik itt. -Azt mondta Steve hogy az akta amit elvittem az hamis volt. -hallgatott. Dühösen ránéztem Steve-re. -Életben van az anyám? -kiáltottam a teremben lévő két férfira.

-Természetesen. -jött a válasz Fury-tól.

-Nem hiszem el! -csaptam az asztalra majd felálltam és odamentem Steve-hez. -Miről hazudtál nekem? -kérdeztem tőle dühösen, ahogy szemeimbe könnyek szöktek. Nem válaszolt. Ekkor egy jó nagy csattanós pofont lekevertem neki.

-Ms.Caimbell! -kiáltott rám Fury.

-Segítek néhány dologban. Egy feltétellel.

-Mi lenne az?