Sikertelen terv [Amerika Kapitány ff.] S.R.

5. Az igazi életem

Lassan nyitogatni kezdtem szemeim, mert irritált a fény. Felültem és körbenéztem. Ekkor esett le, hogy Stark elhozott magához. Egy nagy ágyban feküdtem valami szobában.

-Na végre felébredtél angyalka. Jó sokáig húztad a lóbőrt. -lépett be a szobába.

-Mennyit aludtam és miért hoztál ide?

-Három óra hosszát szunyókáltál és elmondom, ha figyelsz rám. -bólintottam, hogy folytassa. -De előtte. Csináltattam neked kaját Jarvis-al, úgyhogy edd meg. Menjünk le a konyhába. -azzal sarkon fordult és kiment. Csak ültem egyhelyben, hogy felfogjam a történteket. Stark feje jelent meg az ajtóban. -Még ma, tücsike! -kikecmeregtem az ágyból és utána mentem. Egész jó illat lepte körbe a hatalmas lakást. Ahogy követtem a férfit, megpillantottam a finom ennivalót. -Egyél csak! -mutatott az asztal felé. Kihúztam és leültem egy székre. Az asztalon pihent tükörtojás, bacon csíkok, palacsinta, juharszirup, nagyon sok palacsinta ízesítő és még pirítos is. Nem is tudtam melyikbe kezdjek bele. Amióta egyedül kellett élnem nem volt részem ilyen luxus reggeliben. Magam elé vettem mindenből egyet. Belekóstoltam a palacsintába.

-Ez valami fantasztikus! Köszönöm szépen! -hálálkodtam.

-Jarvis-nak köszönd. Hogy sikerült harmadjára is meglógnod? -kezdett bele azonnal.

-Nem tudom. Igazából az erőmnek köszönhetek mindent.

-Majd megengeded, hogy teszteljünk rajta párat?

-Mégis miért adnék erre engedélyt? -kérdeztem felhúzott szemöldökkel, mert nem tetszett a kérdése. -Ha azt akarja elérni, hogy magának tegyek meg mindent akkor nagyot leshet.

-Jólvan, nyugi. Csak szeretnék kipróbálni valamit, persze ha engeded. Nem foglak bántani.

-Majd meglátjuk.

-Azért hoztalak ide, mert valamit el kell mondanom.

-És mi lenne az?

-Az apádról van szó. Nem tudom mennyit mondott el neked az anyád. Tudnod kell, hogy az aki veletek élt az nem az igazi apád. És te sem éltél egész végig anyukáddal.

-Mire akar ezzel célozni?

-Az igazi édesapád egy hatalmas bűnöző volt. Régen az egyik legnagyobb, de az egyik küldetésében meghalt. Mire odaértek a Bosszúállók, már megölte magát. Anyád teljesen magába fordult. Aztán Barton fogadott téged örökbe. Mielőtt megismerte a barátnőjét, egészen 4 éves korodig ő vigyázott rád. Ő nevelt fel. Aztán az anyád fel akarta jelenteni, hogy elvette tőle a gyerekét, így vissza adott neki. Onnantól kezdve fel sem tűnt az életetekben, de mindig figyelt. A SHIELD folyamatosan ki akarta kérdezni őt rólad. De sosem mondott bő információt ezért el is tanácsolták, hogy akkor nincs rá szükségük. Azóta csak nekünk segít, mert már megbékéltek, de ha SHIELD-es ügyről van szó akkor nem vállal el semmit. -könnyek szöktek a szemembe.

-Honnan tudjam, hogy igazat mond?

-Van rá bizonyítékom. Készültek képek. Igaz nem lett volna szabad, ezért sunyiban nálam vannak elrejtve. Még papír is van róla, hogy örökbe fogadott. Ő adta neked a Vanessa nevet is.

-Ez nem lehet! -folyt le az első könnycsepp az arcomon. -Látni akarom a bizonyítékokat.

-Természetesen. Idehozzam vagy jössz?

-Megyek. Elment az étvágyam. -azzal felálltunk az asztaltól és levezetett a ház alá. Elővett egy hatalmas dobozt, ami le volt ragasztva, de nemrég lett felnyitva. Ledobta elém.

-Ezaz. Minden benne van. Nyugodtan nézegesd meg őket. Magadra hagylak. -bólintottam és kiment a helyiségből.

A dobozban volt egy album, akták és egy pléd szerűség. Kinyitottam az albumot. Tele volt Sólyomszemmel és egy kislánnyal, aki ezek szerint én vagyok. A múltamről sosem mesélt anyám. Egy darab képe nem volt rólam sohasem. Ez magyarázatot adna erre a lehetetlen helyzetre. A képek sokat elárultak, hogy jól érezte magát a kislány. Mindig mosolygott. Végiglapoztam az albumot és a legvégében volt egy mosolygós közös kép Sólyomszemmel. Kivettem és zsebre tettem. Nem tudom miért tettem, de eltettem. Becsuktam a kép őrzőt és elővettem az aktákat. Benne volt a kiskori képem és a nevem. Leírták benne, miért fogadnak örökbe. Kitől és kihez. Benne volt az esetleges apám öngyilkossága is. Ez nem olyan dolognak tűnt, amivel vicceltek volna vagy hamisan adták volna ki. Szerepelt benne anyám neve is. Igazinak tűnt az egész. Kivettem a dobozból a takarót is. Rózsaszín színű és elég poros. A kép albumban a kislány pont ilyet szorongatott. Kezdtem elhinni, hogy  lehet igaza van a Stark férfinak. Beleszagoltam a kis takaróba. Ahogy az orromba szökött az illat, azt hittem elájulok. Hatalmas hangazavart csapva összeestem. Stark berohant hozzám és letérdelt mellém. Nem szólalt meg, amit díjaztam. Ahogy beleszagoltam a takaróba megéreztem valamit. Egy hirtelen látomásom volt. Kicsi voltam és ott volt velem ez a fickó. Egész kiskoromban ezt az illatot éreztem. És most újra. Beláttam, hogy igaz, amiről beszélt a férfi. Elkezdtek potyogni a könnyeim. Nem tudtam tartani, de próbáltam visszaszívni, hogy ne lásson így Stark.

-Miért mondta el ezt nekem? -kérdeztem a mellettem guggoló férfit, rá sem nézve.

-Akartam, hogy tudd, nem vagy egyedül. És semmi értelme harcolni. Szerető családba kerülhetnél. Persze, ha úgy döntessz, hogy nem akkor nem kerülsz családba csak akartam, hogy tudd ezt a fontos információt.

-De miért most?

-Mert az egész SHIELD rólad szól és Barton találkozni akar veled.

-Ezért hozott el?

-Részben. Meg akartam, hogy valahol meglapulj. Én sem tartom jó ötletnek, hogy bezárjanak. Szeretném, ha Barton lelke megnyugodna.

-Na és mikor az autóban ott volt?

-Megakartalak magamnak nézni és tudni akartam mit tesz veled Rogers. Persze felőlem megpróbálhatod még leigázni a SHIELD-et csak akkor ne ölj meg annyi embert. Én hiszek benned! -óvatosan megbökte a vállam és felállt. Egy kis ideig még én is lent ültem a földön, a gondolataimba temetkezve, majd felálltam. Stark-ra néztem kisírt szemeimmel.

-Készen állok.

-Reméltem, hogy ezt mondod, mert hamarosan ideér. -mosolyodott el kínosan.

-Maga aztán nem packázik! -nevettem el magam. Elindultuk felfelé és leültem befejezni a kajámat, de semmi étvágyam nem volt.

-Jah és mégvalami! Vettem neked pár rucit, de majd menj és vegyél magadnak is, mert én nemigazán vagyok jártas ilyen témákban. -bólintottam, majd megszólalt a csengő. -Ahh, Barton! -mondta hangosan és ellökte magát a pulttól. Elindult kinyitni az ajtót. Én nagy levegőt vettem. Lehet mégsem állok készen, de mostmár késő. Itt van és szembe kell vele állnom. Felkeltem a székemből és az ajtó irányába néztem. Lassan jöttek felém, beszélgetve. Amint megpillantott megállt. Észrevéve magát, újra járásba kezdett és megindult felém. Kezét nyújtotta. Csak néztem a kezére csendesen.

-Nem bántalak. -szólalt meg. Felnéztem rá és a kezemet nyújtottam neki. Kezet ráztunk. -Szabad? -nyújtotta ki oldalra karjait. -Persze csak, ha te is szeretnéd. -megindultam felé és megöleltük egymást. Újra egy ismerős érzés fogott el. Tudtam, hogy nagyon sokáig tartott karjaiban, így jobban magamhoz húztam. Viszonozta tettemet.

-Akkor én most magatokra hagylak benneteket. -mondta Stark és elment.

-Hogy fogadtad? -kérdezte Barton.

-Tényleg igaz? Mármint már rájöttem, hogy igen, de ez mégis olyan durva.

-Igen az. Tudom, hogy sokkosan érhet. Amint megtudtam, hogy te vagy a SHIELD új kiszemeltje, jobban rajtad tartom a szemem. Mindennnap meglátogattalak. Persze csak messziről, hogy megnézzem épségben vagy-e.

-Tudtad, hol lakom?

-Igen tudtam. Abban a részben ahol ugyanilyen alakok. A 2.-on. Azóta nem láttalak amióta megléptél a haverjaiddal a határnál. Nem tudom mondta-e Tony, hogy én nagyon rosszban vagyok a SHIELD-el, ezért nem hagytam, hogy elfogjanak téged. De mégjobban összevesztünk, így teljesen lekapcsoltak.

-Én-én ezt nem hiszem el. Mármint igen, de mégsem. Lehet mégegyszer? Olyan ismerős érzés volt és már évek óta nem volt részem benne. -karjaimat oldalra tartottam. Számítottam rá, hogy belemegy.

-Természetesen! Annyira, de annyira hiányzott már ez. -azzal megölelt és újra feltört az ismerős érzés. Évek óta most először éreztem magam biztonságban. Nagyon jól esett. Újabb csengő zavart a pillanatunkba.

-Várunk még valakit? -jött elő Stark.

-Én is ezt akartam kérdezni. -válaszolt Barton. Figyeltem, ahogy Stark ajtót nyit. Nagyon meglepődtem és félni kezdtem, mikor megláttam, hogy Steve hasba rúgja Stark-ot. Egymásra néztünk Barton-nal és mondta, hogy menjek le a páncélokhoz. Elmagyarázta gyorsan és röviden, hogy hogyan jutok le oda. Előkapta a hátáról a nyilakat és lőni kezdett új vengédünkre. Nem csak a Kapitány jött, hanem a másik kettő vörös hajú csaj is.

-Stark! Vidd el arra a helyre! -kiabálta Barton.

-Máris! Tudod az előbb hasba rúgtak. Egy pillanatot kérek! -lihegett, majd felállt. Elindultam lefelé, madj megláttam Stark-ot ahogy rohan utánam. Rá repültek a páncél darabjai, majd megláttam a Kapitányt. A páncélos gyorsan felkapott és kinyílt előttünk egy ajtó. Kirepült rajta, majd elindult felfelé. Steve utánunk dobta a pajzsát, ami eltalálta a levegőben lévő páncél lábát. -Jó próbálkozás volt. -szólalt meg Stark, majd egyre magasabbra kerültünk.