Sikertelen terv [Amerika Kapitány ff.] S.R.

40. Pánikroham?

Öles léptekkel száguldottam le a lépcsőn zokogva, majd a megfelelő szintre érve, az erőmmel kicsaptam az ajtókat. 6 óra lesz és a vihar végett, most olyan sötét a város, mintha egy horrorfilm lenne. Nem számítottam arra, hogy a levegő ilyen hűvös lesz, ezért a két karommal átfogtam magam és az ismerős parkon keresztül átvágva, abba a kávézóba mentem, ahol még Steve-el beszélgettünk. Szerencsére senki nem bámult meg vagy szólt volna be. Mindenki szaporán vette a lépteit és valószínűleg siettek haza a hatalmas vihar elől, ami nemsokára sújtja a várost. Én mégis eljöttem a biztonságból.

Mihelyst beléptem az üzletbe, megcsapott a meleg és a pulhoz sétáltam. Csak ekkor esett le, hogy nem hoztam magammal pénzt sem. Mielőtt keresni tudtam volna valami megoldást, már megszólított a pultos srác.

-Szia, mit adhatok? -kezdte a szokásos bemagolt dumát.

-Először is egy zsebkendőre lenne szükségem. -nevettem fel kínomban- Vagy többre. Aztán az lenne a kérdésem, hogy írtok fel a számlára, csak mert otthon hagytam minden pénzemet?

-A-a. -csóválta lehangoltan a fejét- Nem írunk fel, sajnos. De ha gondolod én szívesen meghívlak. -villantott egy angyali mosolyt.

-Erre nem lesz szükség, köszönöm! -ezután a pultra rakott egy csomag zsebkendőt. Kelletlenül vettem el és egy köszönömöt elmormogva ültem le az egyik asztalhoz. Kifújtam az orrom és gondolkodóba estem. Megtörölgettem a szemeimet is és minden egyes dörgés után összerezzenve próbáltam túlélni a mai napot. Megpróbáltam végiggondolni minden egyes dolgot sorjában és már csak azt vettem észre, hogy kint teljesen besötétedett. Nem igazán érdekelt és visszatérve a nagyobbnál nagyobb gondokhoz, hajtottam le a fejem. Ekkor megérintették a vállam és erre vissza felkaptam a tekintetem. A kiszolgáló srác ült előttem és aranyos mosolygott rám. A kezében egy poharat szorongatott és lassan elém csúsztatta.

-Nemsokára zárunk és nem akartam, hogy az én tökéletes forrócsokim nélkül menj haza. Már, ha szereted a forrócsokit. Ugye nem vagy semmire allergiás? -kezdett el hadarni, mire egy aprócska mosoly kúszott a számra.

-Nem vagyok allergiás semmire és igazán nem kellett volna, tényleg. Köszönöm! Ígérem holnap visszajövök és odaadom az árát.

-Ugyanmár! Erre semmi szükség. A vendégem voltál. -csendesedett el én pedig belekortyoltam az italomba- Esetleg ne vigyelek haza? -nézett ki az ablakokon- Csak, mert már így is nagyon durva az időjárás és gondolom nem akarsz így hazamenni.

-Ne fáradj! Ezt nem fogadom el. Nyugodtan menj haza. Én majd hívok egy taxit. -néztem barna szemeibe, de azok értetlenséget sugároztak, ami egyből leesett. -Vagyis nem hívok. Nincs miből. Majd hazasétálok.

-Inkább kifizetem a taxid.

-Nem-nem! -emeltem fel az ujjaim. -Már meghívtál egy forrócsokira. Nem használom ki a kedvességed.

-De az én kedvességem határtalan! -mosolygott rám büszkén és a zsebében kezdett kotorászni. Ki vett belőle egy kis pénzt és elém csúsztatta, akárcsak a forró édességem.

-Nem kell! Nem fogadom el! -toltam vissza a kezét, de ő a tenyerembe nyomta.

-Ha én nem viszlek haza, akkor majd a taxi fog. Nem sétálhatsz haza ilyen időben. -nézett rám szigorúan. A srác nem lehetett idősebb nálam csak talán 2-3 évvel és nagyra értékeltem a kedvességét.

-De...

-Semmi de. Hívjuk és megvárom, ameddig beszállsz. Nincs vita! -csapott halkan az asztalra, felkelt és a pult mögött telefonálni kezdett. Nagyon jól esett, hogy így ismeretlenül is vigyázni akar rám, nekem viszont még semmi kedvem nem volt vissza menni. A fiú mosolyogva tette le a telefon és visszajött hozzám. -5 perc és itt is lesz. Addig viszont bezárok, ha nem gond.