Sikertelen terv [Amerika Kapitány ff.] S.R.

37. Az első

-Angyalom! -kiabálja a hang, mire a szemeim azonnal kinyitódnak. -Sokat aludtál! Ideje felkelni és beadni a következő adagot. -újra a fehér szobában vagyok, még mindig lekötözve és megpillantottam Rumlow-t is.

-Mégis mi a fene folyik itt? -kérdezem és a hangomban, erősen felismerhető volt a félelem.

-Tegnap nem válaszoltál a kérdésemre. Ki a kedvenc hősöd? -kérdezi és éppen akkor ügyködik valamit a szoba másik végén lévő asztalnál.

-Hol vagyok? -kérdeztem és miután nem volt erőm erőlködni, visszadőltem az ágyba.

-Nem elég nyílvánvaló? -kérdezi flegmán- Elhoztunk. -majd visszafordul az asztal felé és folytatja azt, amit félbehagyott.

-Tehát elhoztatok a HYDRA-nak? -kérdezem értetlenül, mert már minden teljesen összefolyik.

-Pontosan...ahogy...mondod. -beszél szaggatottan, mert koncentrál arra, amit csinál.

-De én ezt nem értem...

-Olyan hülye vagy sokszor. Néha használhatnád azt a kis eszedet is, ami van. -dugja ki a szájából a nyelvét, miközben a figyeli, hogyan telik meg a fecskendő belseje. Más hozzászólásom nemigazán volt. Megpróbáltam beletörődni a helyzetbe, még ha egyáltalán nem is vagyok tisztában a dolgokkal. A fülem borzasztóan sípolni kezdett, a férfi pedig közeledni kezdett felém a tűvel.

-Ugye nem akarja már megint belémszúrni azt? -kérdezem flegmán, de időközben odaért hozzám és a nyakamra tapasztja a kezét. Fuldokolni kezdek a levegőhiány miatt, mikor elenged, akkor pedig erőteljes köhögésbe kezdek.

-Túl sokat beszélsz. -fűzi hozzá csípősen és a karom felé közelít. Megint kiabálásba és sikítozásba kezdek, ahogy megérzem a tű hegyes végét a bőrőmbe szúródni. Lehunyom a szemeim és egy pillanat alatt elmúlik a fájdalom. Újra kinyitom a szemem, viszont most Steve szobájában ébredtem fel. Mégis mi folyik itt? Ijedten húztam fel és karoltam át megint a térdeim. A helyiségben egyedül tartózkodtam és az újabb sokkos állapottól csak a fejemből tudtam kinézni. Csendesen bámultam a szemközti falat, ami szürke és világoskék árnyalatban pompázott. Nem kellett sok és arra eszméltem fel, hogy az ajtó szinte kivágódott és csoda, hogy nem tört ki. Nem néztem oda, de tudtam, hogy itt vannak.

-Banner! -hallom Steve hangját. -Ez megint az?

-Igen. Megint ki kell zökkenteni.

-Bízzátok rám.

-De Steve! -hallom Natasha hangját is.

-Maradjatok itt. Majd én megoldom. -mondta Steve és hallottam, ahogy az ajtó csendesebben csukódik vissza az előbbi után. A többiek az ajtó előtt toporogtak és ez egészen behallatszott. -Hey! -beszél hozzám halkan. Kezét óvatosan a térdemre helyezi én pedig csak rápillantok, majd vissza a falra. -Nem tudom, hogy te is szeretnéd-e, de mivel egyszer bejött, megint meg kell, hogy tegyem. Remélem, ha kijózanodsz, akkor nem vágsz agyon. -mondja halkabban, amiből arra következtettem, hogy inkább magához beszél. Ekkor megint megéreztem az ajkait a sajátomon és jött az ismerős energetikus érzés is. Először visszacsókoltam, majd inkább elhúzódtam. Most hamarabb kapcsolt az agyam. -Hallottuk, hogy kiabálsz. Mi történt? -kérdezi lágyan.

-N-nem tudom. -hazudtam neki. Nem tudom mi ez, de minél hamarabb ki kell, hogy derítsem, mert ez így nem lesz jó.

-Kérlek mondd el. -keresi szemeivel az enyémeket és ahogy megtalálja, szinte lyukat éget bele.

-Tényleg nem tudom. -hazudtam tovább szemrebbenés nélkül. Gondterhelten sóhajt fel.

-Jól vagy? -fogja meg a kezem és bíztatásképp rászorít egy aprót, csakhogy semmit nem ér el vele, mert nem fogok neki igazat mondani.