Sikertelen terv [Amerika Kapitány ff.] S.R.

51. Hé! Hé!

-Mi lenne, ha arra terhelnénk, hogy minél nehezebb dolgot bírj el? -kérdezte Stark.

-Kipróbálhatjuk, de nem garantálom, hogy bírni fogom. -kezdtem el egyhelyben ugrálni és leráztam a kezeimet.

-Jarvis! Hozd a legnehezebb súlyunkat! -szólt Tony az intelligenciának. Egy kar nyúlt be és tette le középre a kért nehezéket, ami ahogy földet ért, az alattunk lévő padlózat is megremegett. -Rendben. Akkor most próbáld meg felemelni.

Erősen koncentrálni kezdtem. Lehunytam a szemeimet, felemeltem a karomat és az ujjaimat mozgatva próbáltam felemelni a tárgyat. Nem láttam semmit, hogy sikerült-e volna vagy sem, így vissza kinyitottam a szemem és Stark-ra néztem, aki mögöttem ácsorgott.

-Hát...figyelj. A helyzet az, hogy egyáltalán nem mozdult meg. -görbítette lefelé az ajkait. -De ezzel semmi probléma nincs. Ezért vagyunk itt. Zárj ki minden gondolatot. Nem koncentráltál, amit megbeszéltünk. -ütögette meg a halántékomat- Csakis arra gondolj, hogy a saját erőd egyfajta szín és mennyire erős. Koncentrálj! -lépett egyet hátrébb.

Újra megkíséreltem az előbb próbáltakat. Szem becsuk, agy kikapcs, kéz felemel, szín és erő elképzelése. Minden egyes porcikámmal azért küzdöttem, hogy összejöjjön amit szeretnénk. Bármennyire is azon voltam, hogy elűzzem minden felesleges gondolatom; nem nagyon jött össze. Valami vagy valaki mindig helyet kapott és ez borzasztóan idegesített.

Megpróbáltam felemelni a súlyt. Nem tudtam, hogy sikerül-e vagy sem. A következő pillanatban egy hatalmas fájdalom hasított a csuklómba és hangosat kiáltva, kaptam magamhoz a kezeimet. Szemeim kinyitódtak és vizsgálni kezdtem a fájlalt helyet.A szúrás tompulni kezdett, majd pár másodperc múlva már el is tűnt.

-Sosem leszek rá képes. -suttogtam, majd Tony jelent meg előttem és két kezébe vette a sajátjaimat.

-Ez még nem a világ vége, angyalkám! Most nem sikerül, de figyeld csak meg, ha még egy hónapot gyakorolunk, akkor sokkal tovább fogod bírni. Most is meg volt csak a fájdalom miatt leengedted. Olyan, mintha valami korlátozná az erődet. -gondolkodott hangosan.

-Sikerült felemelnem?

-Igen. Igaz csak pár centire -nézett el oldalra, majd vissza rám- De akkor is megemelted. -gondterhelten sóhajtottam fel, majd megint megpróbáltam.

A délelőtt nagy része ezzel ment el, hogy én és Stark a képességeimet fejlesztettük. Délben lementünk a műhelyébe, ahol én helyet foglaltam egy széken és azt néztem, hogy ő miken ügyködik.

-Na és... tudom nem rám tartozik, de min kaptatok össze? -kezdte.

-Nem akarok erről beszélni. Rogers egy öntelt ember, akinek önös érdeke, hogy mindenkinek a kedvére tegyen. -forgattam meg a szemeim.

-A kis jégbefagyott hercegnő. -kacagott fel Stark. -Meséltem már, hogy mit gondoltam róla, amikor először találkoztunk?

-Nem. -ráztam meg a fejem.

-Képzeld... -hajolt el a munkájától, hogy rám nézhessen. - ...már alapból úgy raktak minket össze, hogy együtt kell dolgoznunk. Aztán mindenki elég más nézeteket vallott. Mindenkinek meg volt a saját kis baja, ráadásul alig ismertük egymást.

-Kik is pontosan?

-Natasha, Kapi, Banner, Robin Hood és maugli. Bár Barton és Natasha ismerték egymást már előtte is. -tért ki egy kisebb dologra. -Elkezdtünk egymásnak beszólogatni, hogy mit gondolunk a másikról és nem akartunk együtt dolgozni. Én azért nem, mert magasabb rendűnek tartottam magam, ő pedig ahogy mondtad, csakis azt vette figyelembe, hogy minden tökéletes és jó legyen. -fordult vissza a munkájához. -Már a kezdeteknél sem kedveltük egymást és ez mai napig nem változott. Maximum annyiban, hogy neki is nagyobb lett az arca. -vonta meg a vállát.